Főoldal Filmek A Madame Web a Sony eddigi leghosszabb Marvel-filmje
Filmek

A Madame Web a Sony eddigi leghosszabb Marvel-filmje

A Madame Web játékideje teljesen rendben van.

537
Madame Web

A Sony saját Pókember-univerzumának legújabb darabja jövő hónapban kerül a mozikba. Az eddig látottak alapján túl sok reményt nem fűzünk a filmhez, de talán meglepetést okoz a Madame Web. Árulkodó jel, hogy mindössze egy előzetest láttunk belőle, de egy valamiben biztosan a legerősebb lesz, mégpedig hogy ez lesz a leghosszabb Marvel-film, amit a Sony Pictures készített.

A norvég FilmWeb jegyértékesítő cég honlapján a Madame Web 116 perces (1 óra 56 perc) játékidővel rendelkezik. Hivatalosan nem erősítette meg a stúdió, de tegyük fel, hogy pontos a szám, így viszont négy perccel megelőzné a 2018-as Venom című filmet, 12 perccel lenne hosszabb a botrányos Morbiustól és a rendkívül rövidre vágott Venom 2. – Vérontó 97 perces játékidejétől. A felsorolt filmek mellett hosszúnak számít, ám a mai szokások és a Marvel Studios filmjei mellett még mindig rövidnek; a Marvel Studios filmjei átlagosan például 2 óra 10 perc körüli játékidővel bírnak.

A film cselekményével kapcsolatban annyi részlet látott napvilágot, hogy a főgonosz a Marvel-képregényekből ismert Ezekiel Sims. A képregényvilág egyik legösszetettebb karakteréről van szó, már ami az eredetére vonatkozik. A filmben Tahar Rahim alakítja majd ezt a karaktert, a szereplőgárdát Adam Scott és Emma Roberts egészíti ki Ben Parker és Mary Parker szerepében.

A szereplőgárda tekintetében erős filmnek tűnik a Madame Web, Johnson mellett az Eufória sztárja, Sydney Sweeney is szerepet kap. Ő a második Spider-Woman, Julia Carpenter szerepében mutatkozott be a Marvel képregényeiben, aki végül megörökölte Madame Web szerepét. A filmvásznon erőt ad Cassandra Webbnek, aki egy vagány szuperhős csapatot állít össze, amelyben Celeste O’Connor és Isabela Merced is szerepet kap. A főszereplőkön kívül a stábot erősíti még Emma Roberts, Tahar Rahim, Mike Epps, Adam Scott és Zosia Mamet.

A filmhez kiadott rövid ismertető szerint “a Madame Web a tipikus műfajtól eltérően a Marvel egyik legrejtélyesebb hősnőjének önálló eredettörténetét meséli el. A feszültséggel teli thriller főszerepében Dakota Johnson alakítja Cassandra Webb-et, egy manhattani mentősnőt, aki talán látnoki képességekkel rendelkezik. Kénytelen szembesülni a múltjával kapcsolatos leleplezésekkel, és kapcsolatot alakít ki három fiatal nővel, akiknek hatalmas jövőt szánnak… ha mindannyian túlélik ezt a halálos jelent.”

Madame Web 2024. február 15-én kerül bemutatásra a magyar mozikban.

Madame-Web
Forrás: Sony Pictures
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Venom - Az utolsó menet
Filmek

A Venom – Az utolsó menet feltárja a szimbióták eredetét, a szimbióták teremtőjét?

Venom és a szimbióták teremtője, a sötétség ura is szerepet kaphat a...

Deadpool & Rozsomák
Filmek

Rekordbevétellel nyithat a Deadpool & Rozsomák

Történelmi jelentőségű lehet a Deadpool & Rozsomák nyitóhétvégéjre.

Penge
Filmek

Lelépett a Mahershala Ali főszereplésével érkező Penge rendezője

A Penge újabb problémával néz szembe, távozott a rendező.