Főoldal Filmek A John Wick rendezője szerint elképesztő akciójelenetekre számíthatunk a Mátrix 4-ben
Filmek

A John Wick rendezője szerint elképesztő akciójelenetekre számíthatunk a Mátrix 4-ben

A rendező szerint a film akciószegmensére biztosan nem lesz panasz.

408
Mátrix

Az már korábban kiderült, hogy a John Wick-franchise ötletgazdái, David Leitch és Chad Stahelski ismét együtt fognak dolgozni, ugyanis mindketten részt vesznek a Mátrix feltámasztásában. Kettejük bevonása mindenképpen logikusnak tűnik, hiszen bár az univerzum korábbi darabjai sem szűkölködtek látványos jelenetekben, Stahelski és Leitch azonban korunk legambiciózusabb rendezői közé tartoznak, így biztosan tudnak majd némi újdonsággal szolgálni. Az is kiderült korábban, hogy főként a film akciószegmenseinek megalkotásában számítanak rájuk, Stahelski pedig egy friss nyilatkozatában újabb részleteket osztott meg a munkával kapcsolatban:

Mindenek előtt ki kell emelnem, hogy Lana (Wachowski-a szerk.) kreativitás tekintetében az egyik legkülönlegesebb ember, akivel valaha találkoztam. Fantasztikus látni, hogy milyen remek ötletei vannak. Ő egy csodás rendező, aki az akciószegmenseket is szereti szemmel tartani. Egyébiránt nagyon fontos kiemelni, hogy az akciót sem lehet elválasztani a cselekmény többi részétől. Lana mindig szilárd víziókkal érkezik a forgatásra, elmondja, hogy pontosan mit is szeretne, a karaktereknek milyen érzelmi vagy éppen fizikális utat kell bejárnia, végül pedig megkérdezi, hogy ezt az elgondolást hogyan tudjuk igazán őrült módon megvalósítani. És ezen a ponton jövünk mi, illetve a kaszkadőrcsapat a képbe. Ez a munkafolyamat számunkra is kihívást jelent, hiszen folyamatosan jönnek az újabb és újabb ötletetek, mi pedig segíteni szeretnénk Lanának, tartani akarjuk a tempót.

Mátrix

A hivatalos kommunikáció szerint tehát jövő májusban érkezhet a negyedik Mátrix-film, természetesen, ha változik a premierdátum, akkor arról be fogunk számolni.

Szerző

Fiatal korom ellenére régóta a mozgókép nagy szerelmese vagyok, de itt leginkább a sorozatok képzik rajongásom tárgyát.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Ghost of Tsushima
Filmek

A Ghost of Tsushima rendezője örömmel újságolta el, hogy elkészültek a forgatókönyvvel

Elkészültek a Ghost of Tsushima adaptációjának forgatókönyvével, minden kész a forgatásra.

John Wick: 4. felvonás
Filmek

A John Wick: 4. felvonás alternatív befejezése nem nyerte el a közönség tetszését a tesztvetítésen

A közönségnek mindkét befejezést levetítették, de nem voltak elragadtatva az alternatív befejezéstől.

John Wick: 4. felvonás
Filmek

John Wick belépett az egymilliárd dolláros franchise-ok táborába

John Wick a legnagyobb filmcímek között találta magát.