A Prime Video visszahozta J.R.R. Tolkien Középföldéjét a streaming világába a 2022-ben bemutatott A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűi című sorozatával, de a rajongókat igencsak megváratták a folytatással. Az első évad alatt, s a befejezést követően is megannyi nézőpontból záporoztak a negatív hangok: a rajongók többnyire a bánásmódot, az átlag nézők a követhetetlen és látszólag sokszor jelentéktelen szálakat, a kritikusok a gyenge írást, a filmkedvelők a túl művies látványt kérték számon (mindegyikben volt több vagy kevesebb igazság is), mindenki más pedig woke-ot kiáltott. Az Amazon konkrétan olyan fába vágta a fejszéjét amit ezek alapján egy tünde sem tudna hajóvá faragni, ennek ellenére valahogy csak kikötöttünk a második etapnál. Nem bízták a véletlenre, s az évad összes leendő központi szálát képviselendőn rögtön három epizódos premierrel indíthattunk, amiket elnézve hallgattak ugyan a fenti hangokra is, de sajnos ezek nem tudták egyelőre elfeledtetni a legegyszerűbb problémát.
Figyelem! A cikkben SPOILER olvasható.
Ha már megszületett a fenti kisebb felsorolás, a legkönnyebb azon pontok alapján értékelni a látottakat, az elsőt hagyván a legvégére. Az évad gyorsan rátér a lényegre, s a gyűrűk problémájánál veszi fel a fonalat, az ígéreteknek megfelelően jóval többet kapunk a Sötét Úrból, múltját és jelenét tekintve is. Előbbi megvalósítása valószínűleg nem fog maradandó sikert aratni azoknál, akik kevésbé anyagias formaként képzelik el őt és hatalmát, de Adarral (Sam Hazeldine) való összetűzését már mindenképp ideje volt látni. Utóbbi szintén az erősebb szereplőket erősíti még mindig, mind színészileg, mind megvalósítás és történet szintjén, s az is üdvözülendő, hogy úgy tűnik az orkok előtérbe helyezése nem egy múló szándék volt, hosszú távra építenek ezen vonulattal.
Szauron köti össze a három fő szálat, a tündék, a törpök és Númenor konfliktusait, melyek közül még mindig látványosan az utóbbival tudnak legkevesebbet kezdeni, mégis ott tölthetjük el a legtöbb időt. Sajnos ráadásul itt is történt egy változtatás, ami talán a leggyengébben kivitelezett mozzanat a három óra alatt, így bár tudjuk, hogy később igen fontos lenne minden ami itt zajlik, mégis ők maguk teszik valahogy súlytalanná és egyszerűvé az eseményeket. Valahol ugyanez igaz a gyűrűk megalkotására is, az évad azon a szálon, ellentétben minden másikkal, rohamtempóban halad, így szintén felmerülhet a kérdés: mindez valóban ilyen könnyen ment neki? A válasz erre egyébként egyrészt tényleg az igen, másrészt viszont egy adaptáció esetében nem árt nem csupán felmondani a végeredményt. Azzal ugyanis szinte mindenki tisztában van. Akár Galadrieltől hallották először, akár a könyvek legelején fogadta őket az a bizonyos pár sor, akár csak hallották valahol ugyanezen versikét, majdnem biztos, hogy mindenki, aki ehhez a sorozathoz kíváncsisággal fordult, a miértekre és a hogyanokra volt kíváncsi, a vers mögött húzódó ármánykodásokra. Azt azért mindenképpen el kell ismerni, hogy próbálkoznak vele a készítők, s Charlie Vickers Szauronja igen jól bánik a szavakkal, a megfelelő húrokat húzogatja velük, s kellően fenyegető. Egyelőre úgy tűnik, az első etaphoz képest jobb párbeszédeket kapunk, s ez talán az ő szálán a leginkább szembeszökő, viszont ezeket megrontják a szétdarabolt események és a hajtott tempó, az epizódok szerkesztettségéről nem is beszélve (a harmadiknál állítólag közel a felétől sikerült megszabadulni, s mindet a númenori szál kárára). Hiába az írás, ha mesterkedése nemcsak a könyvekhez képest történik sűrítve, hanem a játékidőn belül is, ami annyit eredményez, hogy ez a szál is a harmadik hasonszőrű próbálkozásánál már végképp súlytalanságba fullad. Azok akik pedig egyáltalán nem ismerik a könyvváltozatokat csupán annyit érzékelhetnek, hogy röpke másfél óra alatt fél Középfölde előtte hever, sőt feltételezhetik, hogy talán a gyűrűkre sincs szüksége, hiszen így is majdnem mindenki azt csinálja, amit mond. Ez egy film esetében, ha újabb trilógia is születik viszonylag érthető lenne, de egy sorozat tekintetében azért valószínűleg a legtöbben arra számítottak ez adja majd a gerincét.
A gerinc azonban itt továbbra is leginkább a látványt tartja, ami viszont sokszor leszalad a képernyőről. Nehéz megmondani, hogy túl tökéletesnek tűnik-e, egyáltalán nem a beleölt munkával van a gond, csupán ahogy az első évadnál is, úgy itt is természetellenesnek hat, különösen így több epizódot hirtelen egymás után látva. Ellenben a tündék például továbbra sem tűnnek természetfelettien szépnek, ami egy jogos kritika a rajongók részéről. Akiknek az eredeti filmek hangulata jelenti A Gyűrűk Urát és már A hobbit is sok volt ezen a téren, azok pont ugyanarra számítsanak, mint az első évadnál.
Bár sokan Szauron hosszas mesterkedéseit várták, a sorozat az első évadban behozott titokzatos istárjával egy másik vonalon bizonyíthat. Nori és barátja kalandjai ugyanis feltárhatják a varázslók és a mögöttük rejlő világot is, amire eddig nem igazán volt példa, pedig a könyvek lapjairól azért bőven lehet szemezgetni (pl.: azt minimum mindenkinek érdemes lenne elolvasni, miért nem kedveli különösebben Szarumán Radagastot, már csupán azért is, hogy akik ellenzik a humor beemelését belássák, Tolkien világa is lehet megmosolyogtató). Noriékon valószínűleg nagyon sok fog múlni az évadban, ám mégis a legszórakoztatóbb továbbra is a törp szál. Durin makacssága és életszerű civódásaik feleségével egyszerre domborítják ki a karaktereket, adnak egy könnyen átélhető élt végre az egyik szálnak, s megalapoznak egy másik karakter felemelkedésének (reméljük). Elrond (Robert Aramayo) ugyanis úgy tűnik, hogy egyetlen épeszű tündeként lesz kénytelen megvívni életének egyik legnagyobb csatáját, mely ráadásul úgy hírlik, hogy három részt fog kitenni különböző szemszögekből. Bár ő is még csak bontogatja önmagát, mellette Galadriel (Morfydd Clark) továbbra is fájóan egysíkúra sikeredett, konfliktusukból pedig sajnos nem sokat lehet kinézni. Az új érkezők közül Círdan (Ben Daniels) erős támogató karakter lett, a régiek közül viszont Celebrimbor (Charles Edwards) emelkedett fel, igaz ő már az elsőben elindult ezen az ösvényen. Az eddigi reakciók alapján sokan nem értették őt, s hogy pontosan mi motiválja, mindannak ellenére, hogy az első évad nagy részében azt vezették fel, s mindez most remekül kicsúcsosodott. Tényleg az egyetlen amit itt is sajnálni lehet, az ennek a tempója. Részemről Berek, a paripa is bőven megérdemli, hogy felvéssük ide nevét, valószínűleg érte izgultam legtöbbet az eddigiek során.
A bánásmódra visszatérve, az egyértelmű, hogy a készítők tisztában vannak többnyire az alapművekkel, mégis sokszor sikerül a legkevésbé tolkieni módon mozgóképre vinni mindezt a tudást, megdobva pár olyan változtatással ami egyrészt teljesen elkerülhető, másrészt meglepően suta, s hiányzik mögüle az a bizonyos átfogó kreatív erő, ami Peter Jacksonnál még megvolt Frodóék kalandjában. Viszont, ha megnézzük az ő műveit, ezek ugyanúgy tetten érhetőek, sőt. Mikor ő vágott neki az adaptációknak ugyanezen érvek mentén szidták az olvasók, így A Hatalom Gyűrűi közel sem megítélendő ez alapján. Az már régóta teljesen káoszba fulladt, hogy mennyiben gátolják az írókat a jogok, de akármennyire is, a munkájuk minőségében nem kéne befolyásoló erőként hatnia ezen csatározásoknak. Valószínűleg kevesen szeretnék szóról szóra visszahallani kedvenc regényeiket, ám tiszteletet sokféleképpen lehet közvetíteni az alapmű és annak rajongói felé, Tolkien szavait például jóval többször emelhetnék be (bizony rendkívüli módon érezhetők az ő és az írók dialógusai közti különbségek). Viszont változtatásokból szerencsére nincs sok, s kiderül majd, hogy mekkora szükség volt rájuk, ahogy az akciók is váratnak még magukra, az a kevés, amit eddig villantottak viszont hozta a megszokottat.
VERDIKT
Jóval gyorsabb tempóval, megszokott látvánnyal, előnyösebb párbeszédekkel és humorral indított A Hatalom Gyűrűi második évada, mely az átlag nézőknek és az olvasóknak is egyaránt szórakoztató lehet, igaz utóbbiak keményvonalasabbja könnyen foghatja a fejét itt-ott. Aki viszont elnézte az eddigi két trilógia hozzáállását, az ezeken is túlteheti magát, sőt még ork babát is láthat. A sorozat önmagában közel sem olyan visszataszító mint amilyennek lefestik, igaz fájóan több rejlik benne. Kérdés, hogy mindazt meg tudják-e villantani az elkövetkezendőkben.
Szólj hozzá!