Főoldal Filmek A casting-igazgató elárulta, miért nem egy fiatalabb jelölt mellett döntöttek, amikor Daniel Craig kapta a James Bond szerepét
Filmek

A casting-igazgató elárulta, miért nem egy fiatalabb jelölt mellett döntöttek, amikor Daniel Craig kapta a James Bond szerepét

A nyilatkozatok alapján mégsem lesz fiatalabb a következő James Bond.

395
James Bond

Debbie McWilliams, aki hosszú ideje dolgozik a James Bond-franchise-on, mint casting-igazgató, elárulta, hogy végül miért vetették el az ötletet, hogy egy fiatalabb színészre bízzák a Casino Royale főszerepét. A 2006-ban bemutatott filmben Daniel Craig volt a hatodik színész, aki Bondot alakította Sean Connery, Roger Moore, George Lazenby, Timothy Dalton és Pierce Brosnan után. Bár a szerepet Craig nyerte el, utóbb kiderült, hogy több más színész is jó eséllyel indult a szerepért, köztük volt Henry Cavill, Sam Worthington és Clive Owen.

Most a RadioTimesnak adott friss interjújában McWilliams arról beszélt, hogy korábban miért a harmincas évei közepén járó Craiget választotta egy fiatalabb színész helyett. A szereplőválogatásért felelős igazgató úgy gondolja, hogy a 20-as éveikben járó jelöltekből hiányzott az a bizonyos karizma és érettség, ami csak az idősebb jelöltekben volt meg.

Amikor elkezdtük, kicsit más volt a hangulat. Megnéztünk egy csomó fiatalabb színészt, és nem hiszem, hogy megvolt bennük a komolyság, a tapasztalat, a mentális kapacitás, mert nem csak a szerepről van szó, amit elvállalnak, hanem hatalmas felelősségről is. Így aztán ezt az ötletet lesöpörtük, és visszamentünk a tervezőasztalhoz, és újrakezdtük.

Debbie McWilliams

Lazenby kivételével (aki mindössze 29 éves volt) minden eddigi James Bond-filmben 30-as vagy annál idősebb színész játszotta a brit titkos ügynök szerepét. Miután a 007 Nincs idő meghalni végén a franchise fennállása óta először ölték meg a főszereplőt (a készítők), Barbara Broccoli producer korábban úgy fogalmazott, hogy a 26. filmben a karaktert teljesen újraalkotják, de hogy pontosan mit jelent ez, arra azóta sem kaptunk választ.

Egy ideig azt hitték, hogy a következő filmben a 007-es egy fiatalabb verziója lesz látható, de a franchise producere, Michael G. Wilson végül cáfolta ezt az elméletet. Mint kifejtette, Bondról általában úgy vélik, hogy egy ideig az SAS-ben szolgált, ami nehezebben adható el, ha a színész a húszas éveiben jár. Ráadásul a 007-es általános vonzerejének része, hogy tapasztalt kém, aki tudja, mit csinál. Bár Craig Bondja a Casino Royaleban még a karrierje elején jár, de ennek ellenére vérprofi volt.

Hogy ki lesz a következő 007-es ügynök, még rejtély, de nyilatkozatok alapján nem lesz túl fiatal és túl idős sem lehet, mivel a kiválasztott színésznek legalább 10 évig maradnia kell a szerepben. Kézenfekvőnek tűnhet, hogy a 2006-os film castingjához hasonlóan fognak ezúttal is eljárni, és Craighez hasonló színészre fog esni a választás, és egy 30-as vagy 40-es éveik elején járó színészt választanak.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Tőrbe ejtve: Az üveghagyma
Filmek

Kiderítették, mikor kezdődik a Tőrbe ejtve 3. forgatása

Rian Johnson keményen dolgozik a Tőrbe ejtve 3. részén.

007 Nincs idő meghalni
Filmek

A producerek még hozzá sem fogtak megtervezni James Bond jövőjét

Szomorú hír ez a James Bond-rajongóknak, mert a jelek szerint nagyon messze...

Christopher Nolan
Filmek

Christopher Nolantől azt kérdezték, elvállalná-e egy James Bond-film rendezését

Sokan szeretnék, ha Christopher Nolan igent mondanak egy James Bond-filmre, de a...