Az Alien-franchise az elmúlt években rég látott népszerűségnek örvend, és úgy tűnik, a stúdió nem akarja elengedni a legendás sci-fi horrort. A 2024-es Alien: Romulus több mint 350 millió dollárt hozott a mozikban, ráadásul Oscar-jelölést is kapott, miközben az Alien: Föld című sorozat a televízióban bővítette tovább az univerzumot. Most újabb film készül a xenomorfok világában, ám egyelőre nem világos, pontosan melyik történet folytatásáról van szó. Brian Duffield rendező-forgatókönyvíró megerősítette, hogy rövid ideig ő is dolgozott az egyik új Alien-projekten, de nem ő vezeti a fejlesztést. A legnagyobb kérdés továbbra is az, hogy a készülő film a Romulus eseményeit viszi-e tovább, vagy Ridley Scott egy korábbi történetszálat vesz elő újra.
Újabb film készül
Brian Duffield, a Bálnahullás rendezője a TheWrapnek adott interjújában tisztázta a szerepét az új Alien-film körüli találgatásokban. A korábbi hírekkel ellentétben nem ő írja és rendezi a következő részt, de néhány hétig segített a forgatókönyvön. Elmondása szerint a 20th Century Studios vezetője, Steve Asbell kereste meg azzal, hogy karácsony környékén szükségük lenne némi segítségre.
„Néhány hétig kellett a segítségük, és Steve Asbell a 20th Centurytől megkérdezte, hogy be tudnék-e segíteni egy kicsit” – mesélte Duffield. A közreműködése azonban rövid ideig tartott. „Nem vagyok része a projektnek. Nem is kértek meg rá, hogy csatlakozzak, de klassz dolog. Tudom, min dolgoznak, és nagyon érdekes. Csak éppen ez nem az az kaland, amelyre én is elindulok.”
Az új film érkezése önmagában nem meglepő, hiszen az Alien: Romulus sikere után szinte borítékolható volt a folytatás. A kérdés inkább az, hogy a stúdió pontosan milyen irányba viszi tovább a történetet.
Két nyitott történetszál
A legtöbb eddigi értesülés szerint a következő film a Romulus folytatása lehet. Fede Álvarez, az előző rész rendezője és társforgatókönyvírója már utalt arra, hogy dolgoznak az új filmen, a 2024-es alkotás pedig egyértelműen megágyazott a folytatásnak. A rajongók azóta várják, hogy kiderüljön, merre halad tovább a történet.
Csakhogy a franchise másik fontos alkotója, Ridley Scott is képbe került. Az 1979-es eredeti film rendezője később a Prometheus és az Alien: Covenant elkészítésével bővítette az univerzumot. Utóbbi ráadásul szintén egy folytatás lehetőségét vetette fel, amely végül sosem valósult meg.
Scott augusztusban egy interjúban elárulta, hogy éppen átírja a következő Alien-film forgatókönyvét. A Romulus kapcsán meglehetősen visszafogottan nyilatkozott: szerinte ez a hajó „elment”, de még szüksége van némi munkára. Ez újabb kérdéseket vetett fel azzal kapcsolatban, hogy vajon a készülő film valóban a Romulus történetét folytatja-e, vagy Scott inkább az Alien: Covenant lezáratlan cselekményéhez térne vissza.
Az sem kizárt, hogy Duffield egy teljesen más Alien-projekten dolgozott, mint amelyről eddig a legtöbb hír szólt. Bár a jelenlegi értesülések elsősorban a Romulus folytatására utalnak, egy ekkora franchise esetében az sem lenne példa nélküli, ha a háttérben több elképzelés is formálódna egyszerre.
Duffield ráadásul nem először dolgozik a Fox korábbi, veszélyes földönkívülieket felvonultató univerzumainak valamelyikén: a 2025-ös Predator: Halálbolygó stáblistáján is szerepel, méghozzá további irodalmi közreműködőként, képernyőn kívüli munkáért. Ez önmagában persze nem árulja el, milyen szerepet kapott az új Alien-film fejlesztésében, de jól mutatja, hogy a stúdió korábban is számított a segítségére.
Egyelőre tehát csak annyi biztos, hogy új Alien-film készül, és Duffield rövid ideig részt vett a forgatókönyv munkálataiban. Hogy végül a Romulus folytatását kapjuk-e meg, vagy Ridley Scott visszatér az Alien: Covenant félbehagyott történetéhez, arra még várnunk kell.



Bálnahullás (2026) • (16) • amerikai horror-kalandfilm, 106 perc – Bemutató ideje: október 15.









