Zuhanás – Kritika

Itt állíthatod be, hogy a Google keresőben elsők között szerepeljen a Wide Screen

A Zuhanás (Fall) egy olyan film volt 2022-ben, amelynek rossz szó nélkül elnézted a néhol nevetséges húzásait, mert a fő koncepcióját – a szédítő, gyomorszorító mélységet – félelmetesen jól átadja a kamerán. Néha az igazán jó thrillereknek nem is kell túlbonyolított csicsa, elég egyetlen kőkemény ötlet, és pazar kivitelezés. Még tapasztalt és nagy nevekre sincs szükség, bizonyos esetekben a látványvilág magáért beszél, s elég a jó filmhez. Scott Mann rendező pontosan ezt használta ki, hogy a magaslat alapból rémisztő, hát még ha kicsúszik alólad a talaj és fennrekedsz egy több száz méter magas adótorony tetején. A tériszonyosok legdurvább rémálma válik valóra a filmben, ahogy a vizuális effektekkel sikerült elérni, hogy a néző vakon elhiggye, a szereplők valóban egy gigantikus, égszínkékbe nyúló acéltű hegyén lebegnek a semmi felett. Ami pedig az egészben a legszebb, az az intelligens kis költségvetés diadala. A film nagyjából annyiból készült, mint Christopher Nolan-mozi stábjának büféköltsége, mégis felejthetetlen élményben volt részünk.

A két csaj, akik úgy döntenek, hogy felmásznak saját végzetükbe, Becky (Grace Caroline Currey) és Hunter (Virginia Gardner), két profi hegymászó és legjobb barátnő. Becky mély depresszióban tengődik, miután a férje (Mason Gooding) egy korábbi hegymászás során szörnyethalt. Hunter, a 60 ezer követővel rendelkező, gátlástalan influencer barátnő próbálja meg kirángatni a letargiából, és ráveszi egy sivatagi túrára. A célpont az elhagyatott, B67 névre hallgató tévétorony California szívében. Vidáman közlik velünk a tényt: a szerkezet több mint 600 méter magas, és az Egyesült Államok negyedik legmagasabb építménye. Becky még mindig a saját tragédiája hatása alatt áll, de Hunter azzal győzi meg, hogy a torony teteje lesz a legméltóbb hely arra, hogy végre szétszórják a férje hamvait, és elengedjék a múltat. Elindulnak felfelé, és a mászás eleinte zökkenőmentes, hiszen a torony oldalán létrák futnak végig. Ám amint felérnek a csúcsra, beüt a katasztrófa: a rozsdás fémváz megadja magát, a létra darabokban a mélybe zuhan, a két lány pedig ott ragad.

Kövess minket Facebookon is!

Félreértés ne essék, ez a helyszín nem csak a forgatókönyvírók fantáziájában létezik: a sztorit a KXTV/KOVR-torony ihlette, amely California legmagasabb építménye, és a valaha létezett hetedik legmagasabb szerkezet a világon. Zseniális, ahogyan a film elképzeli és tálalja az ott ragadás borzalmait. A pattanásig feszült pillanatok simán feledtetik velünk a nyitójelenetek olcsó B-filmes klipjeit, beleértve a közösségi médiás figurákon való viccelődést is – Hunter például nyíltan beismeri, hogy csak a „lájkokért és a kattintásokért” hord push-up melltartót. Azon is érdemes túllépni, hogy Hunter mennyire gáz barátnő, amiért egy láthatóan traumatizált, mentálisan teljesen romokban lévő embert rángat bele egy ennyire életveszélyes kalandba. De a jó túlélőfilmek pont az ilyen rossz döntésekről és a végzetes hibák feletti későbbi bánkódásról szólnak.

Az igazi mozi valójában akkor kezdődik, amikor elérik a B67 csúcsát. A Mojave-sivatagban, IMAX-kamerákkal forgatott felvételek láttán valószínűleg sokan elfordították majd a fejüket a moziban – már amennyiben Magyarországon bemutatták volna a filmet -, annyira meggyőző a mélységábrázolás. Bár az agyunk tudja, hogy a mozi illúzióját látjuk, a praktikus effektek és a CGI olyan brutális keverékét kaptuk, hogy a szemünk azonnal elhiszi: ez a két csaj tényleg 600 méter magasban lebeg. A kamera folyamatosan süvít és pörög körülöttük, a talaj pedig pontosan úgy néz ki alatta, mintha egy repülőgép ablakából néznénk le rá. Az egyik lány majdnem megcsúszik, a másik poénból lóg le a széléről egy szelfiért, ha pedig leejtenek egy cipőt, az puszta porszemként tűnik el a mélyben. Bár akad néhány feleslegesen bedobott fenyegetés is – mint a dögkeselyű, ami még Becky álmaiban is megjelenik –, a feszültség egy pillanatra sem hagy alább.

Mann és Jonathan Frank forgatókönyve úgy működik, mint egy kiváló novella. A szélesebb cselekmény-szálak, mint például Becky feszült kapcsolata az apjával (Jeffrey Dean Morgan), nem nyomják el az alapkoncepciót. Sokkal izgalmasabbak az azonnali túlélésért vívott küzdelmek: hogyan érjék el a lejjebb akadott hátizsákot, vagy hogyan spóroljanak a drón akkumulátorával, hogy segítséget hívhassanak. Lehet, hogy feltűnik egy lakókocsi a távolban, de vajon meghallják-e a sikoltozást ebből a magasságból? És ott vannak a mindennapi megpróbáltatások is: a perzselő napfény, az éhség és a szomjúság. A két lány kapcsolata hoz néhány kiszámítható csavart – elvégre a mozivásznon a barátok mindig rejtegetnek titkokat –, és az is költői rejtély, hogyan bírja a telefon akkumulátora ilyen sokáig. De igazából mindegy is, mert odafent úgysem akad semmilyen térerő.

A túlélős thrillereknek van egyfajta ősi, elemi vonzereje, mert olyan kihívásokat mutatnak be, amelyek ijesztően reálisak. Bárki eltévedhet az erdőben, hajótörést szenvedhet vagy ott ragadhat egy ismeretlen terepen. A legtöbben persze sosem próbálnánk meg felmászni a B67-re, de ha valaki mégis megteszi, a veszély valós. Nap mint nap olvasunk a hírekben bányászokról vagy a vadonban eltévedt emberekről, akik napokig küzdenek az életükért.

VERDIKT

A Zuhanás trükkjei egyetlen nyomasztó helyszínre sűrítik ezt a sok rettegést, a két színésznő pedig tökéletesen eladja a fájdalmat, a terrort és az elfertőződött sebek gyötrelmét. Van valami klasszikus báj ebben a szórakoztatásban: úgy pörgeti fel a pulzust, hogy nem szorul rá a képregényfilmek ezerszer eladott klipjeire. A természeti félelmekre épít a film, és ezt maximálisan kiaknázzák a készítők. De egy dolgot fogadj meg: ha tériszonyod van, ezt a filmet messziről kerüld el!