Mivel A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi 3. évadában Charlie Vickers Szauronja uralkodásra emelkedik, végre láthatjuk a gyűrűlidércek – vagyis a nazgûlok – eredettörténetét is. Pontosabban a nazgnagôlokét. Ekkor még emberek: Szauron szolgálatában állnak, és a hatalom utáni vágyuk hajtja őket. Hogy kitalálják, milyenek lehettek a későbbi nazgûlok ezen korai változatai, a sorozat showrunnerei, J.D. Payne és Patrick McKay mélyen elmerültek Tolkien nyelvészetében.
„Imádunk visszanyúlni ahhoz, ami Tolkient inspirálta” – mondta Payne az Empire magazinnak. „Nála minden a nyelvből indult ki. A nyelv volt az a váz, amelyre később a mítosz felépült. A nazgûl szó a mordori Fekete Beszédben annyit jelent, hogy gyűrűlidérc. De mielőtt gyűrűlidércekké váltak volna, egyszerű emberek voltak. Ezért arra a következtetésre jutottunk, hogy a Fekete Beszédben a nagôl jelentése szolga lehet.” A nazgnagôl szó így szó szerint annyit tesz: „a Gyűrű szolgája”.
Az egyikőjük Zubin Varla által alakított Khamûl, aki nagyon szépen tudja suttogni Frodó nevét a filmek alapján, de egyébként a Boszorkányúr után a legveszélyesebb a lidércek közül. A hobbit harmadik részében szarvakkal ábrázolták, bár ott sem említik név szerint. Na, de bemutatkozott az új Celeborn is!

Hol van Celeborn? Nincs veszélyben? Nem esett baja?
Sajnos nem Marton Csokas tér vissza, de legalább végre megvan, s akárcsak a többiek, Galadriel férje is új életre kel. Jamie Campbell Bower kilétét nagy titok övezte, de már biztos, hogy – saját elmondása alapján – egy romantikus lelket alakít. Hogy pontosan miként mutatják be Celebornt – aki a kánon szerint már fel kellett volna tűnjön, de itt valamiért külön utakra mentek –, egyelőre nem tudni. Kapcsolatuk dinamikáját azonban részben Tolkien és felesége, Edith története ihlette.
„A vágyakozás és a sóvárgás gondolata rendkívül meghatározó Tolkien és Edith kapcsolatában, különösen abban az időszakban, amikor hosszú ideig távol voltak egymástól” – magyarázta Bower. „Nagyon megfogott ez az elképzelés. Celebornnak meg kellett találnia a módját, hogy túléljen, miközben állandóan vágyódott valaki után, akit mélységesen szeretett, és akinek a hiányát ugyanilyen mélyen érezte.”

A mágus, akit ismerünk
Az idegen nincs többé. A hatalom gyűrűi showrunnerei új direktívát adtak Daniel Weymannak, eljött az ideje annak, hogy teljesen Gandalffá váljon. „Közvetlenül a 3. évad forgatásának megkezdése előtt J.D. és Patrick azt mondták nekem: »Azt akarjuk látni, hogy Gandalf megérkezett. Látni akarjuk benne azt a varázslót, akit mindannyian szeretünk Tolkien írásaiból«” – mesélte a színész az Empire-nek. „Felfedeztem benne ezt az új oldalt, azt az oldalát, amelyet remélhetőleg mindannyian felismerünk: a csibészséget, a szemében csillogó huncutságot.”
A klasszikus A Gyűrűk Ura történethez fűződő szálak ezúttal az eddig elveszettebb nézőknek kedvezhetnek, A hatalom gyűrűi harmadik etapja november 11-én érkezik.



A sivatag fia (2026) • (6) • francia családi kalandfilm, 92 perc – Bemutató ideje: július 23.









