Megjött a Percy Jackson és az olimposziak 3. évadának kedvcsinálója

Az is kiderült, pontosan mikor átkoznak el minket a titánok.

Kajtár Virág
Olvasási idő 1 perc
Google Logo Itt állíthatod be, hogy a Google keresőben elsők között szerepeljen a Wide Screen

Jön A titán átka. Vagyis a harmadik regény végre képernyőkre kerül, mostantól a könyveket nem ismerők új terepen járnak, hiszen a filmek sosem jutottak el idáig. A Disney+ a San Diego Comic-Conon tegnap levetítette a Percy Jackson és az olimposziak 3. évadának első néhány percét, hozzá pedig bejelentették, hogy az új évad november 20-án érkezik is. Ezúttal Percy Jackson (Walker Scobell), Grover Underwood (Aryan Simhadri), valamint a Félvér Tábor többi lakója – néhány új szereplővel kiegészülve – útnak indulnak, hogy megmentsék Annabeth Chase-t (Leah Sava Jeffries) és Artemisz istennőt (Dafne Keen) a titán Atlasz (Holt McCallany) fogságából.

Már a második évad előkészületei közben megerősítést kapott, hogy a Disney berendelte a harmadik etapot is, mely természetesen a harmadik regénybeli kalandot, vagyis A titán átkát adaptálja majd. Levi Chrisopulos lesz Nico di Angelo, míg Bianca Olive Abercrombie. A harmadik regény tovább emeli a téteket, Kronosz új csapdákkal készül, felbukkan két ismeretlen, mindenkinél erősebb félisten, sőt Annabethnek is nyoma vész.

Facebook Logo Kövess minket Facebookon is!

Percy Jackson és az olimposziak harmadik évada tehát november 20-án érkezik!

Cikk megosztás
×

Csatlakozz a Közösségünkhöz!

Szeretnél elsőként értesülni a legfrissebb hírekről? Csatlakozz Discord szerverünkhöz, és beszélgess a többi olvasóval!

Csatlakozás a Discordhoz Köszönöm, nem