A Ubisoftnak végre meghozta a régóta várt sikert az Assassin’s Creed Black Flag Resynced. A kalózos játék felújított változata nagyon népszerű, sokkal jobban fogy mint az előző részek, már 3 millió példány kelt el belőle. A fejlesztő viszont elárulta, hogy miként alkották újjá ezt a 2013-as játékot mai játékkonzolokra, amelyben fontos szempont volt az eredeti játék erősen elavult kódja is.
Elavult az eredeti Assassin’s Creed Black Flag kódja
Noha külsőre úgy tűnik, hogy a Black Flag Resynced leginkább grafikailag újult meg, közelebbről megnézve látszik, hogy ebbe nagyon komolyan belenyúltak a Ubisoft fejlesztői és gyakorlatilag teljesen az alapoktól kezdve alkották újra a szoftvert. Richard Knight, a játék rendezője erről beszélt JorRaptor YouTubernek, ahol betekintést nyújtott a játék készületeibe.
„Őszintén szólva, ez egy teljesen új játék” – mondja a játékrendező.
Majd kifejtette, hogy a problémát alapvetően az eredeti játék kódja okozta.
„Nem használhatjuk az eredeti kódot” – magyarázza Knight. „Mármint, jó lenne, de mire épült az egész, tudod, Windows 2000-re? Úgy értem, az már nagyon-nagyon régen volt. Nem is olyan vészes, de a kódbázis és a technológia annyira teljesen más, hogy az eredetit csak referenciaként használjuk. Néha előfordul, hogy átvesszünk egy-egy elemet helyettesítőként vagy valami hasonlóként, hogy az új dolgokat modellezzük. De többnyire csak belenézünk a kódba, hogy megnézzük, hogyan működnek a dolgok, átnézzük az adatokat, megnézzük, hogyan működtek bizonyos dolgok, és megtanuljunk néhány titkot. De gyakorlatilag újra kell építenünk.”
Az Assassin’s Creed Black Flag Resynced az Ubisoft Anvil legújabb grafikus motorjával készült, amelyet az előző részhez, az Assassin’s Creed Shadowshoz fejlesztettek ki. Ezzel szemben a 2013-as Assassin’s Creed IV: Black Flag még az Anvil egy jóval korábbi változatára épül, de a kód eredetije egészen a 2007-es legelső részig nyúlik vissza. Ez a játék még PS3-ra és Xbox 360-ra készült, azóta kiadták újabb konzolokra is, de a játék változatlan maradt. A technológia és a játékipari követelmények azóta pedig hatalmasat fejlődtek, így abban a korban, amikor a natív 4K, 60 fps felbontás, fotorealisztikus grafika, a Ray Tracing globális illuminációval követelmény, érthető, hogy az eredeti kód már használhatatlan.
A játékrendező arra is reagált, hogy a Black Flag Resynced harcrendszere is teljesen más, mint az eredeti játéké, sokkal inkább hasonlít a Shadowsra, amelyet több rajongó kritizált. A fejlesztő szerint az ilyen mértékű változtatásokra pont úgy vált lehetőségük, hogy az alapoktól alkották újra a szoftvert.
Új DLC még lehet, de a Freedom Cry nem kap felújítást
A Ubisoftnak még vannak tervei az Assassin’s Creed Black Flag Resynceddel, amely akár DLC tartalmakat is jelenthet. A Shadowsnál bevált módon most elsősorban a szoftvert finomítják, optimalizálják a rajongói visszajelzések alapján. Továbbá új elemeket tesznek a játékba, ha azokat sokan kérik, az egyik ilyen a New Game+ lesz. Egy javító patch már érkezett is a játékhoz nemrég.
Arra a kérdésre, hogy nagyobb sztori DLC jöhet, egyelőre nincsenek konkrétumok. A csapatnak vannak ötleteik olyan kisebb DLC-khez, amelyek tovább mesélhetik Edward Kenway történetét.
Viszont a Freedom Cry valószínűleg kimarad. Az ugyan DLC-ként készült az eredetihez, de gyakorlatilag egy különálló kis játék volt, új területekkel, harcrendszerrel és főszereplővel. Ezt a Black Flag Resynced szintjére feljavítani túl sok munka lenne.
Az Assassin’s Creed Black Flag Resynced most elérhető PC-n, PS5-ön és Xbox Series X/S-en és a Ubisoft+ előfizetőinek.



Motor City (2025) • (18) • amerikai bűnügyi film, 103 perc – Bemutató ideje: július 23.









