Aki bújt 2: Jövök! – Kritika

A folytatás látványban és akcióban rátesz egy lapáttal az első részre, de közben több ponton is belecsúszik a jól ismert folytatáscsapdákba. Hollywoodban régóta kimondatlan szabály, hogy egy folytatásnak mindig nagyobbnak és látványosabbnak kell lennie, mint az elődje. Amint egy stúdió zöld utat ad a második résznek, nő a költségvetés, emelkednek a tétek, és egyúttal a rajongók elvárásai is próbára vannak téve, és legnagyobb bánatunkra az Aki bújt 2: Jövök! pontosan ezt az utat választja. A rendezők, Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett, valamint a Radio Silence csapata szinte minden téren igyekeztek ráerősíteni az első filmre. Az eredmény egy pörgős, véres és alapvetően szórakoztató film lett – amely közben kissé kaotikusra is sikerült.

A történet ott veszi fel a fonalat, ahol az első rész véget ért, és a két film megjelenése közötti hét év szinte észrevétlen marad. Grace MacCaullay (Samara Weaving) sztorija megszakítás nélkül folytatódik. A nő a halálközeli élménye után kórházba kerül, ahol felbukkan rég nem látott húga, Faith (Kathryn Newton), aki még mindig vészhelyzeti kontaktként szerepel a rendszerben. A kórházban Grace elmeséli az előző éjszaka eseményeit, hogy hogyan vált az esküvője egy halálos bújócskává, amelyben a férje családja hajnalig próbálta levadászni. A haláli beszámoló végére azonban megjelenik egy rejtélyes öltönyös férfi, az úgynevezett „Ügyvéd” (Elijah Wood), aki elkábíttatja és elraboltatja a két nőt.

Amikor magukhoz térnek, kiderül, hogy Grace győzelme az első filmben hatalmi űrt hagyott maga után a gazdag elitből álló sátánista szervezetben. Most egy új játék következik, s Grace-nek ismét bújócskáznia kell, ezúttal a megmaradt családokkal. Ha nem hajlandó részt venni benne, elveszíti a húgát. Ha viszont játszik, akkor mindenki más a saját túléléséért és hatalmáért küzd.

A felállás hamar Az éhezők viadala véres játékaira emlékeztető macska-egér harccá alakul, amelyben Grace és Faith a célpontok, miközben több különböző család versenyez egymással, hogy ki öli meg elsőként a menyasszonyt. Közülük kiemelkedik a Danforth ikerpár, Ursula (Sarah Michelle Gellar) és Titus (Shawn Hatosy). Az, hogy már nem egyetlen család, hanem több rivális csoport vesz részt a játékban, új dinamikát ad a történetnek, és néhány kifejezetten szórakoztató, látványos jelenetet eredményez. Az akciók gyakran túlzóak, de működnek – például egy paprikasprayes jelenet kifejezetten kreatív és vicces. A film a brutalitás terén is rátesz egy lapáttal. A gyilkosságok ötletesebbek, véresebbek, és még hangsúlyosabban építenek a groteszk humorra.

A szereplők közül Shawn Hatosy emelkedik ki leginkább Titus Danforthként. Gyakorlatilag ő a történet főgonosza, és minden jelenetében erős jelenléttel bír. Hideg, érzelemmentes játéka segít abban, hogy a történet tétje ne vesszen el teljesen az abszurditásban. A film egyik főszerepében Samara Weaving ezúttal is magabiztos. Grace karaktere keményebb, fásultabb lett, ami érthető a korábbi traumák után. A színésznő könnyedén hozza az akciót, a humort és a klasszikus „scream queen” energiát is.

A probléma inkább a két főszereplő közötti dinamikával van. Weaving és Kathryn Newton jól működnek a könnyedebb, humoros jelenetekben, és az akciók során is megvan köztük az összhang. Amikor azonban komolyabb, érzelmi jelenetekre kerül sor, a kémia megbicsaklik. A párbeszédek ilyenkor darabossá válnak, különösen Newton játéka tűnik merevebbnek, ami visszafogja a drámai hatást.

A kibővített szereplőgárda sem minden esetben működik egyenletesen. Egyes karakterek mintha teljesen más filmben szerepelnének. Különösen Varun Saranga figurája, aki szinte kizárólag komikus feloldásként van jelen. Mivel a film alapból is tele van poénokkal, ezek a jelenetek hamar erőltetetté válnak. Hasonló probléma kisebb mértékben más mellékszereplőknél is megfigyelhető.

A horror és a vígjáték közötti egyensúly mindig kényes kérdés. Itt ez az egyensúly néha elbillen az egyik oldalra, merthogy bizonyos jelenetek túlzottan a humor felé tolódnak, és már inkább a könnyed, egysoros poénokra építő stílust idézik, ami nem teljesen passzol az első film hangulatához. Mindezek ellenére az Aki bújt 2: Jövök! nem sikerült rosszra. Tovább épít az első rész alapjaira, bővíti a világot, és elég új elemet hoz ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődést. Bár az újdonság ereje már nem olyan erős, mint az első alkalommal, a film még mindig képes szórakoztatni.

VERDIKT

A folytatás közel sem hibátlan. Sőt, a hangvétel nem mindig következetes, és a főszereplők közötti érzelmi dinamika sem működik minden helyzetben. Ugyanakkor megőrzi az első rész varázsának egy részét, és közben saját emlékezetes pillanatokat is teremt. Ha másért nem, a rajongóknak mindenképp érdemes megnézni – ez a folytatás még a hibáival együtt is hozza azt a véres, őrült élményt, amit az első film után várni lehetett.