Aligha létezik olyan generáció, amely ne ismerné a rejtélyfejtő tinédzserek és hűséges dán dogjuk kalandjait. A streaming-szolgáltatók előszeretettel nyúlnak a nosztalgikus alapanyagokhoz, a Netflix pedig most egy egészen friss, élőszereplős formában támasztja fel a Rejtély Rt. csapatát. A rajongók hónapok óta találgatták, kik bújhatnak a legendás karakterek bőrébe, a várakozásnak pedig végre vége szakadt. A legfrissebb bejelentés nemcsak a teljes színészgárdát nevezte meg, hanem a sorozat alaphelyzetére is fényt derített. Ez az újragondolt verzió a karakterek találkozásának körülményeit kutatja, miközben egy baljós gyilkossági ügyet kell megoldaniuk.
Fiatal tehetségek a maszkok mögött
Bár Mckenna Grace castingjáról már februárban is pletykáltak, a Netflix most a teljes négyes fogatot hivatalossá tette. A választás során láthatóan a feltörekvő generáció legígéretesebb arcaira voksoltak: Mckenna Grace mint Diána Blake; Tanner Hagen mint Norville „Bozont” Rodgers; Abby Ryder Fortson mint Vilma Dinkley és végül Maxwell Jenkins mint Fred „Freddie” Jones.
A csapat dinamikája az ígéretek szerint más lesz, mint amit a rajzfilmekben megszoktunk, hiszen a sorozat a karakterek közös múltjának legkezdetére repít vissza minket.
Egy sötétebb eredettörténet Arkhamból?
A sorozat egy modern újragondolás, amely a táborban töltött utolsó nyár eseményeit dolgozza fel. A történet szerint a régi barátok, Bozont és Diána egy eltévedt dán dog kölyökkel akadnak össze, aki szemtanúja lehetett egy természetfeletti gyilkosságnak. A nyomozáshoz csatlakozik a pragmatikus, tudományos gondolkodású helyi lány, Vilma, valamint a rejtélyes, de rendkívül jóképű új srác, Freddy. A hivatalos leírás alapján a nyomozás egy „hátborzongató rémálomba” torkollik, amely azzal fenyeget, hogy feltárja a csapat tagjainak minden féltve őrzött titkát.
A jelenleg még cím nélküli projekt showrunnerei és írói Josh Appelbaum és Scott Rosenberg. Mellettük olyan veterán producerek bábáskodnak a sorozat felett, mint Greg Berlanti (aki a DC sorozatokért is felelt) és Sarah Schechter. Az első epizódot Toby Haynes rendezi, aki korábban olyan elismert sorozatokon dolgozott, mint az Andor vagy a Fekete tükör.




Birmingham bandája: A halhatatlan férfi / > Bemutató ideje: március
20.








