Az óceán haragja / Not Without Hope > Bemutató ideje: január
1.
Kevesen ismerik olyan behatóan a Titanic tragédiáját, mint James Cameron, aki nemcsak a filmtörténet egyik legnagyobb sikerét forgatta le a témában, hanem számtalanszor le is merült a roncshoz. Egy friss interjúban a rendező eljátszott a gondolattal, vajon ő maga hogyan próbálna túlélni, ha hirtelen a „Szentivánéji álom” fedélzetén találná magát 1912 áprilisában. Nem mentőmellényekről vagy a hátsó fedélzeten való várakozásról beszélt, hanem egy kifejezetten rafinált, szinte pszichológiai hadviselésnek beillő módszerről. Cameron szerint a túlélés kulcsa nem a várakozásban, hanem a pontos időzítésben és a tömeg elvárásaiban rejlett. Ez a stratégia egyszerre igényelt volna hatalmas bátorságot és jéghideg logikát a jeges éjszakában. A rendező fejtegetése rávilágít arra, miért volt annyira nehéz a menekülés azoknak, akik csak a szabályokat követték.
Pszichológiai hadviselés a mentőcsónakok árnyékában
Cameron szerint a legfontosabb tényező az lett volna, hogy az utas ne várja meg, amíg a hajó végleg elmerül. Ha egyedül utazó, másodosztályú utas lett volna, nem a hivatalos sorban állást választaná, hanem a pszichológiát hívná segítségül. A trükk lényege, hogy az embernek már a mentési akció korai szakaszában a vízbe kellene ugrania, méghozzá közvetlenül egy éppen leeresztett mentőcsónak mellé. Amíg a hajó még magasan állt és mindenki a korlátokról figyelte az eseményeket, a csónakban ülők – és a tisztek – erkölcsi kényszer alatt lettek volna.
A legtöbb embernek nem lett volna bátorsága a vízbe ugrani. Egyszerűen nem tudták elhinni, hogy a hajó tényleg el fog süllyedni. De ha biztosra tudtad volna, hogy elmerül, és nem volt helyed a mentőcsónakban, akkor abban a pillanatban a vízbe ugrasz a csónak mellé, amint leeresztik. Amint eleveztek, már véged volt. Hagynák, hogy megfulladj, miközben a Titanic még ott van, és mindenki a korlátról figyel? Nem, behúznának, a tisztek meg csak annyit mondanának: »Hát, francba, ezzel már nem tudok mit kezdeni.« A négyes számú csónak tökéletes lett volna erre.
James Cameron
Jack Dawson döntése és a lebegő ajtó titka
A rendező rávilágított arra is, hogy az 1997-es film főhőse, Jack Dawson miért döntött úgy, ahogy. Jack a rendelkezésére álló információk alapján cselekedett: nem tudhatta, hogy a mentőhajó csak órákkal a süllyedés után érkezik meg, ezért próbált minél tovább a száraz fedélzeten maradni. Cameron szerint Jacknek logikus volt a hajón maradni, amíg csak lehet, de a valódi túlélési esélyeit az rontotta el a legjobban, hogy Rose leugrott a mentőcsónakról. Ha Rose a csónakban marad, Jack egyedül sokkal nagyobb eséllyel maradt volna életben azon a bizonyos lebegő ajtón, amiről azóta is vitatkoznak a rajongók.
Bár Cameron jelenleg az Avatar: Tűz és hamu promóciójával van elfoglalva, a Titanic iránti rajongása és szakértelme mit sem kopott az évek alatt. A „mi lett volna, ha” játékot gyakran űzi szakértő barátaival is, elemezve, hogyan lehetett volna megmenteni mindenkit, ha a kapitány hallgatott volna a modern tudásra. Ez a „játszunk el vele” faktor az egyik oka annak, hogy a film és a tragédia története ennyi év után is ennyire érdekli az embereket.
