Az Amazon teljesen újratervezi a Tomb Raider franchise-t

Az új játék és a sorozat kapcsolódnak majd egymáshoz.

Faragó Dániel
Olvasási idő: 4 perc
Forrás: Crystal Dynamics

Mióta az Amazon felvásárolta a Tomb Raider jogait láthatóan több projekt is készül a franchise-ba, mely a videójáték mellett élőszereplős sorozatot is jelent. Lara Croft univerzuma már több rebooton esett át, elég csak a játékokra vagy a korábbi filmekre gondolni. Ám most úgy tűnik, hogy az Amazon által egy új időszámítás indulhat a sírrabló hősnő történetében.

Újragondolt Tomb Raider? „Örülünk, Vincent?”

Valószínűleg senkinek sem kell bemutatni a Tomb Raidert és Lara Croftot. A videójátékok első számú hősnője lassan 30 éve szórakoztatja és tartja lázban a közönséget. A sírrabló akcióhősnő a játékok után a mozikat is meghódította és máig az egyik legnépszerűbb karakter.

Néhány éve az Amazon MGM Studios szerezte meg a franchise filmes jogait, s már dolgoznak is egy új élőszereplős sorozaton, melyben Sophie Turner alakítaná Larát, illetve az ő koordinálásuk alatt ügyködik a Crystal Dynamics is a következő Tomb Raider játékon. Egyelőre keveset tudunk az új játékról és a sorozatról, számos pletykát hallottunk róluk, de hivatalosan még nem közöltek semmit.

Az Eurogamer viszont kiszúrta a Story Kitchen oldalán, mely egy rövid leírást tartalmaz az Amazon Tomb Raider sorozatáról. A leírás szerint „a sorozat a franchise nagyszabású újragondolása” lesz. Ezenkívül a Tomb Raider sorozat összekapcsolja a „televíziós sorozatot és a videójátékokat egy egységes történetmesélő univerzumba”.

Összefügg majd az új Tomb Raider sorozat és a játék is?

Úgy tűnik az Amazon és a Crystal Dynamics egy közös univerzumban gondolkodnak. A korábbi filmek és játékok alapvetően nem mindig alkottak egységes egészt. Az Angelina Jolie-féle két film története és karakterei szinte teljesen eltértek a játékoktól. A 2018-as Alicia Vikander-féle Tomb Raider igazából a 2013-as játék filmes adaptációja volt, de jelentős módosításokkal és a történet kimenetele is élesen eltért a videójátéktól.

Most viszont úgy tűnik, hogy az Amazon égisze alatt a készülő játék és streaming sorozat szorosan összefüggenek majd. A sorozat írója és showrunnere Phoebe Waller-Bridge (Fleabag), illetve Jonathan Van Tulleken (A sógun) vállalta el a rendezést és az executive prodceri teendőket is. Turner mellett Martin Bobb-Semple neve merült fel még, de szerepe egyelőre ismeretlen, talán Zip lehet majd a sorozatban.

Ami pedig a játékot illeti, a Crystal Dynamics javában ügyködik a következő nagy címen. A pletykák szerint Lara már felnőtt és ereje teljében lesz, nem a korábbi kezdő kislány. Akár nyitott világú akciójáték is lehet, mely alapvető változás a korábbi lineáris részekhez képest. A szivárgások szerint a helyszín India lesz és Asóka király elveszett birodalmát kutatjuk majd. Lara motoron is száguldozhat majd és új ellenségek várhatók. Ezeket hivatalosan nem erősítették meg, így kezeljük pletykaként.

Izgalmas lenne, ha a játék és az új élőszereplős sorozat összefüggenek majd. Arról nincs hírünk, hogy a Netflixen futó Tomb Raider: Lara Croft legendája animációs sorozattal is összefüggenek majd, de nincs kizárva, hiszen az a legutóbbi játék, a Shadow of the Tomb Raider közvetlen folytatása, s a második évada pedig most december 11-én érkezik a streamingre.

Rise of the Tomb Raider
Forrás: Crystal Dynamics

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×