Christy – Kritika

A sportéletrajzi filmek példátlan hullámában érkezik a Christy, amely Christy Martin pályáját követi végig – azt az úttörő női bokszolót, aki az 1990-es években bebizonyította, hogy a sport világában a nőknek is helyük van. A filmről sokan egyszerűen úgy beszélnek, mint a „leszbikus Sydney Sweeney bokszfilm”, valójában azonban sokkal inkább a groomingról szóló bokszfilm Sydney Sweeney főszereplésével – hiszen történetének középpontjában az a bántalmazás áll, amelyet Martin a menedzseréből férjjé vált James V. Martintól (Ben Foster) szenvedett el. David Michôd (V. Henrik, Animal Kingdom) rendező és Mirrah Foulkes (Judy & Punch) forgatókönyvíró egy tiszteletreméltó sportdrámát alkotott, amely jó nagyot üt. Mégis óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon mikor pukkan ki végre a hollywoodi életrajzi filmes lufi?

Évről évre több biopikus film kerül a mozikba ősz és tél között, hogy minél jobb pozíciót szerezzen az Oscar-szezonban. A sztárok pedig rendre úgy tűnnek, mintha bizonygatniuk kellene szerepük érzelmi és fizikai megterhelését, mintha ez önmagában jelentené a díjvárományosságot. Gyakran érződnek ezek a filmek inkább gondosan felpolírozott, újracsomagolt nosztalgiának, amelyek csak imitálják a mélységet. A „megtörtént események alapján” felirat pedig könnyen elhiteti a nézővel, hogy valami fontosat tanul – még akkor is, ha a film lényegében egy fáradt, széthulló nehézségláncolatot mutat be. A Christy sok, klasszikus életrajzi filmre jellemző toposzt használ. Sydney Sweeney (Eufória, Imádlak utálni) barna kontaktlencsét és kócos parókát visel, hogy átalakuljon a céltudatos Christy Martinná – kemény, kitartó bokszolóvá, aki ugyanakkor férje bántalmazó ciklusának foglya. A forgatókönyv jól ismert ívet követ, miközben Martin felemelkedését párhuzamba állítja a fokozódó kizsákmányolással. A Christy mégis képes kitűnni azzal, hogy fokozatosan és következetesen épít egyetlen, központi témára: a patriarchátusra.

Christy bántalmazó férje, James Martin a film antagonistája. Ám ő csupán testet öltött megnyilvánulása mindannak a bántalmazásnak, amit a patriarchátus jelent. Christy szexualitása a film csendes központi eleme: az a belső homofóbia, amelyet társadalmi elvárások ültettek belé, az alapja mindannak a visszaélésnek, amelynek ki van téve. Saját identitásának tagadása teszi őt tökéletes áldozattá egy idősebb férfi manipulációjához – egy kétségbeesett próbálkozás arra, hogy biztonságérzetet találjon egy olyan világban, amely démonizálja és kirekeszti. Emellett belsővé tett nőgyűlölete arra készteti, hogy frusztrációját más nőkre vetítse, így elszigetelődik azoktól, akik segíthetnének rajta. A főhős ragaszkodása ahhoz, hogy ő jó feleség, hogy nem feminista, valójában egy börtön. Akármilyen sikeres vagy erős is egy nő, ha nem bontja le magában a patriarchális gondolkodást és az önmagába ivódott nőgyűlöletet, akkor továbbra is áldozat marad. Ez a Christy lelke, és ezt rétegről rétegre építi fel. Martin egyszerre válik áldozattá otthon és a profi boksz világában – egy olyan metszéspontban, amely nőként teljesen sajátos.

Mindez visszavezethető egyetlen forrásra: a férjére, Jimre. Emiatt a film végtelenül feszült, hiszen a néző tudja, hogy Christy addig nem kér segítséget, amíg nem tud úrrá kerekedni saját hibás gondolkodásán és hogy egyedül nyerje meg élete legnagyobb és legveszélyesebb küzdelmét. De épp ez az, ami miatt képtelen továbblépni, hiszen képtelen kimászni ebből a szörnyű helyzetből. A néző kénytelen végignézni, ahogy minden lassan, elkerülhetetlenül összeomlik, egészen addig, amíg végre valamilyen formában megérkezik a lelki katarzis. Ugyanakkor a film jól adja vissza, hogy mennyire nehezen kérnek az emberek segítséget a világban, sokszor már túl késő.

Ben Foster (Sharp Corner, A préri urai) egyértelműen a film kiemelkedő alakítása James Martin szerepében. Christyvel ellentétben Jim minden létező szempontból taszító. Tehetségtelen, fegyelmezetlen, hatalmát pedig kizárólag azzal próbálja fenntartani, hogy uralkodik a felesége felett – manipulálja, nyomást gyakorol rá, kegyetlenül irányítja. Foster mesterien egyensúlyoz a nevetségesen kicsinyes ego és a valódi fenyegetés között, egyszerre ad elő szánalmasan esendő és nyugtalanítóan fenyegető játékot. A karakter az idő előrehaladtával egyre mélyebb rétegeket mutat meg saját kegyetlenségéből.

Sydney Sweeney alakítása kapta a legtöbb figyelmet a film körül. Sokan úgy állítják be a Christyt, mintha egy direkt Oscar-csalogató szerepjáték lenne számára – mintha egy Emmy-díjas HBO-sorozatban való áttörés nem lenne elég „komoly”. A beszédtémát leegyszerűsítve sokszor azt emlegetik: képes-e Sweeney olyan szerepben is megállni a helyét, amelynek nincs köze a szexualitásához. A válasz: igen. Sweeney teljes mértékben átéli Christy Martin karakterét, és érzékeny, sokoldalú alakítást nyújt: egy büszke, lobbanékony bokszolót játszik, aki minden sebezhetőségét a világ elől rejti. A dialektusa sokat csiszolódott Ron Howard 2024-es Éden című filmje óta, és most végre nem vonja el a figyelmet a történetről. Sweeney ugyan a film szíve, mégis ő a levegőben lógó kérdés sok néző számára. A színésznő körüli off-screen botrányok – például az American Eagle reklám, amelyet sokan eugenikus felhangja miatt bíráltak – csak tovább fűtötték a kulturális háborút körülötte. Donald Trump is megszólalt, „republikánus szexszimbólumnak” nevezve. Így könnyen előfordulhat, hogy valakinek keserű lesz a szájíze, amikor egy teljes filmet kell végignéznie Sweeney főszereplésével.

Nem szabad elfelejteni: Sydney Sweeney elsősorban azért válik támadás célpontjává, mert egy nő, aki nyíltan vállalja a saját szexualitását. Még a jó szándékú kritika is gyakran rejt misogün árnyalatot. De a nőgyűlölet megoldása nem az ignorálás, nem az, hogy rosszindulatú szereplők formálják a beszédet, amíg az el nem hal. Az autonómiát helyette ki kell mondani és meg kell védeni. A határvonal a saját szexualitás birtoklása és a patriarchátus kiszolgálása között gyakran elmosódik – de ettől még létezik. És csak a nő maga döntheti el, hogy saját érdekében cselekszik, vagy másoknak akar megfelelni. A színésznő legnagyobb problémája nem a szexualitása, hanem a hallgatása és a passzivitása ebben a filmben. Ironikus tehát, hogy éppen ő a főszereplője egy filmnek, amely épp arról szól, miért fontos leválni a patriarchális gondolkodásról, és nem férfiakat vagy konzervatív elvárásokat középpontba helyezni. Ez az, ami a Christyt az átlagos életrajzi drámák fölé emeli. A forgatókönyv egyetlen, erősen kijelölt témára épít, ami feszültté, lebilincselővé teszi a filmélményt. A női társszerző és maga Christy Martin bevonása pedig egyértelműen látszik a bántalmazott nők történetének érzékeny és tiszteletteljes ábrázolásán. Michôd rendezése pedig egyenletes, magabiztos – kiváló alakításokat hoz ki a teljes szereplőgárdából.

VERDIKT

Mindezek ellenére a Christy nem került a figyelem középpontjába. Egy kedvezőbb évben talán Ben Foster Oscar-jelölést is kaphatott volna, de idén túl erős a mezőny a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában. Sydney Sweeney szerepe is láthatóan „Oscar-barát”, de maga az alakítás nem bír akkora erővel, hogy biztos esélyes legyen. Egy jelölés persze nincs kizárva – a díjszezonban bármi megtörténhet egy jól felépített kampánnyal. Így vagy úgy, ha elvonatkoztatunk minden külső zajtól és körülménytől, a Christy izgalmas, fókuszált narratívájának és határozott témakezelésének köszönhetően egyértelműen a biográfiai sportfilmek jobbik oldalán áll. Már ezért érdemes megnézni.