Robert Eggers új produkciója, a Werwulf, még javában forog az Egyesült Királyságban, de máris sorra érkeznek az első lesifotók a forgatásról. Aaron Taylor-Johnson véresen, üvöltve látható a korábbi képeken, most pedig Lily-Rose Depp és Willem Dafoe is feltűntek – mindketten teljesen átalakulva, maszkírozva, a rendezőre jellemző nyers stílusban. A stáb egyik tagja azt írta Instagramon, hogy miután elolvasta a forgatókönyvet, „ölelésre volt szüksége”, ami jól mutatja, mire számíthatunk. Eggers ezúttal is sötét, testi és lelki rémületre épít. A film egy gótikus horror eposznak ígérkezik, amely a 13. századi Angliában játszódik, és címéből ítélve egy vérfarkas lehet a középpontban. A 2026 decemberére kitűzött premierig még hosszú a várakozás, de az első képek már most borzongató hangulatot teremtenek.
A szereplők első képei: mindenki felismerhetetlen
A forgatás közben kiszivárgott képeken Lily-Rose Depp teljesen eltűnik a smink és a kosztüm mögött: kócos, nyers és fakó megjelenése olyan, mintha egy másik korszakból lépett volna ki. Willem Dafoe pedig ismét bebizonyítja, hogy bármilyen karakterré át tud alakulni.






A produkció 35mm-es filmre forog és 1.37:1 képarányban készül, vagyis Eggers marad a korábbi filmjeire jellemző, archaikus, fojtogató látványvilágnál. A rendező – A boszorkány, A világítótorony és az Északi között után – ezúttal egy vérfarkas-mitológia felé fordul, ami tökéletesen illik a horror-gyökereihez. Az eddig látottak alapján a Werwulf nem finomkodik: testi borzalmak, középkori brutalitás és pszichológiai terror várható.
Eggers újraírja a vérfarkas-filmek szabályait
A film cselekményéről hivatalosan még semmit sem árultak el, de a 13. századi Anglia és a gótikus horror jelzők egyértelműen a fojtott, misztikus hangulat felé mutatnak. A történelmi környezetben Eggers eddig is otthonosan mozgott: autentikus dialógusok, korhű díszletek és nyomasztó atmoszféra jellemezte minden filmjét. A vérfarkas-mitológia kezében valószínűleg nem modern fantasy lesz, hanem brutális, testi átalakulásokkal teli, pogány hiedelmekbe ágyazott rémálom. A filmben Aaron Taylor-Johnson alakítja a címszereplőt, míg Lily-Rose Depp, Willem Dafoe és Ralph Ineson erősítik a főszereplőgárdát.
A filmet a Focus Features mutatja be 2026 karácsonyán, amely elsőre merész döntésnek tűnik, de Eggers neve és a különleges koncepció valószínűleg önmagában is vonzza majd a közönséget. A 35mm-es, oldschool látványvilág, a nyers középkori brutalitás és a vérfarkas-mitológia újraértelmezése csalogató lehet a szuperhősök és kalandorok mellett jövőre.
Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
