A Stranger Things ötödik, egyben utolsó évada a jelek szerint nem fog finoman bánni a rajongók idegeivel. Matt és Ross Duffer a The Timesnak mesélték, hogy bár összességében nem lesz annyira véres, mint a negyedik évad, mégis „a sorozat történetének legbrutálisabb halálát” láthatjuk. A Netflix sikerszériája eddig sem óvta a szereplőit, több száz haláleset történt az első négy évad során, de úgy tűnik, most még egy lapáttal rátesznek erre. A tragédiák ellenére a rendező Shawn Levy azt ígéri, hogy a finálé felemelő lezárást hoz, így remélhetőleg elkerülhető egy Trónok harca-szerű visszhang. A premier közeledik, és a nézők lassan felkészülhetnek Hawkins utolsó, érzelmileg is nehéz fejezetére.
A Duffer testvérek szerint jön a legkeményebb jelenet
A Stranger Things készítői úgy fogalmaztak, hogy az új évad összességében kevésbé lesz erőszakos, mint a negyedik volt, de egy bizonyos halál mindent felülmúl majd. Ez komoly állítás egy olyan sorozat esetében, amely az évek során több mint 800 halálesetet mutatott be a rajongók által épített Fandom szerint. A rajongók jól emlékezhetnek Barb eltűnésére, amely beindította az első évad rejtélyeit, vagy Eddie Munson hősi, ugyanakkor brutális végére a negyedik évadban. Nagy szavak ez a készítőktől, így különösen kíváncsiak lettünk, hogy mi jöhet még a folytatásban.
A sorozat mindig is erős érzelmi húrokat pengetett, és most úgy tűnik, hogy az utolsó évad egy olyan jelenettel készül sokkolni, amely még a veterán rajongókat is megviseli. A Duffer testvérek nem árultak el részleteket, de a kijelentésük alapján valószínű, hogy a történet egyik fontos fordulópontja lesz ez a jelenet.
Fájdalmas pillanatok ellenére felemelő lezárást ígérnek
A rajongók megnyugtatására Shawn Levy rendező elárulta, hogy a finálé nemcsak látványos lesz, hanem méltó lezárást is kap. A Collidernek adott interjújában azt mondta, hogy látta a teljes befejezést, és szerinte „10/10-es, tökéletes”. Levy szerint a Duffer testvérek hibátlanul oldották meg a sorozat lezárását, így nem kell tartani attól, hogy egy megosztó vagy elkapkodott fináléval búcsúzik a széria.
Az ötödik évad 1. kötetének bemutatója november 27-én érkezik a Netflixre, és ez lesz az a fejezet, amely hivatalosan elindítja a búcsút Hawkins világától, majd az év utolsó napján érkezik az utolsó rész.

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
