Wicked 2. rész – Kritika

Majdnem napra pontosan egy év telt el a Wicked 2024-es bemutatója óta, s nemcsak az egyik legkaotikusabb, egyben legikonikusabb sajtókörút maradt utána, hanem egy erős kulturális lenyomat is. A boszorkányok története azonban ezzel nem ért véget. A színpadi musical rajongói jól tudják, hogy az igazi, mélyreható érzelmi mag a szünet után bontakozik ki igazán. Így érkezett meg a Wicked 2. rész, amely a musical második felvonását ülteti át filmre, és visszavezeti a nézőket egy szétszakadt, feszült Ózba, ahol mindenki ideges, és nehéz különbséget tenni igazság és hazugság között.

Bár nincs hivatalos időbeli meghatározás, mennyi telt el a lenyűgöző „Defying Gravity” fináléja és a Wicked 2. rész nyitánya között, általános feltételezés szerint legalább néhány év. A színházi előadásban ez nem jelent akkora problémát, de a filmben ez az időugrás egyáltalán nem meggyőző. Ezalatt Elphaba Thropp (Cynthia Erivo) visszavonult a társadalomtól, és egy különös, álomszerű erdőben keres menedéket, ahol varázsereje minden korábbinál erősebbé vált. Stratégiát épít, hogy leleplezze a csalárd Varázslót (Jeff Goldblum) és hazugságokból font hálóját, igazságot és szabadságot követelve Óz lakói számára. Glinda Upland (Ariana Grande) ezzel szemben az ország egyik legismertebb közszereplőjévé vált. Bár továbbra sincs valódi mágikus ereje, a Madame Morrible (Michelle Yeoh), a Shiz Egyetem korábbi Mágia Dékánja által irányított propagandagépezetben betöltött szerepe minden gyerekkori vágyát valóra váltja. A hamis ragyogás, amely körülveszi, olyan gyorsan vált valóságává, hogy észre sem veszi, az irányítás kicsúszik a kezéből. Amikor pedig a buborék kipukkan, a felismerés kegyetlenül erősen sújt le.

Szándékosan vagy sem, Glinda kulcsszerepet játszik abban, hogy egykori legjobb barátját gonosznak állítsák be, és így Elphabát lassan megbélyegzik a „Nyugati Boszorkány” hírhedt szerepével. A Wicked folytatása akárcsak az első film, rendíthetetlenül hű marad az eredeti musicalhez. Csak néhány jelenetben tér el tőle, hogy mélyítse Elphaba és Glinda érzelmi útját. Ez a rajongók számára pozitívnak tűnhet, a film ritmusának azonban gyakran inkább teher. Mi a sajtóvetítésen magyar szinkronnal néztük, a zenés részek nem jöttek át annyira, eredeti angol nyelven garantáltan extra faktort jelentenek a dallamos átvezetők. A musical második felét sokan gyengébbnek tartják, és bár ez az adaptáció jó esély ezen szeretett volna javítani, azonban Jon M. Chu rendező és az új forgatókönyv többnyire a biztos utat választja.

Dorothy Gale-re továbbra is háttérbe száműzött névtelen alakként gondolunk vissza. A Wicked 2. rész legnagyobb hibája viszont nem ez, hanem az, hogy fokozatosan egyre nagyobb átfedésbe kerül az Óz, a csodák csodája történetével. A színpadon ez működik, a filmvásznon izgalmasabb lett volna a két történetet mélyíteni, és a kapcsolatra fókuszálni, nem pedig biztonsági játékra menni. A többi ikonikus karakter – a Madárijesztő, a Bádogember és a Gyáva Oroszlán (Colman Domingo hangján) – fontos szerepet kap Elphaba történetében. Noha elsőre zavarónak tűnhetnek ezek a cameók, a Wicked egyik legnagyobb erénye mindig is az volt, hogy új nézőpontból, árnyaltan vezeti be a már ismert mesét, miközben a hangsúlyt arra hegyezte ki, hogy bemutassa a torzult és átalakult történetet.

A fináléban ezek a szálak újra összeérnek, és kirajzolódik egy olyan összkép, amely a jóságot és a gonoszságot, valamint a kettő közötti bizonytalan teret vizsgálja. A második rész jóval sötétebb tónust üt meg, kevesebb humorral az eredeti filmhez viszonyítva. Emiatt a dalok válogatása kevésbé emlékezetes, ugyanakkor Cynthia Erivo és Ariana Grande olyan erővel töltik meg a zenés jeleneteket – még magyar szinkronnal is -, hogy néha már-már olyan, mintha színpadi előadásra váltottunk volna jegyet, különösen Erivo „No Good Deed” előadása emelkedik ki. Ez egy olyan pillanata a filmnek, amelyben énekesként és színészként kimagaslót nyújt, és jó eséllyel a film egyik csúcspontja.

Ha valakinek eddig nem lett volna világos, a Wicked 2. rész igazolja, hogy mennyire tökéletes választás volt Cynthia Erivo és Ariana Grande az ikonikus szerepekre. Grande kifogástalanul hozza Glinda minden árnyalatát, a naiv túlzott magabiztosságtól a lassan kibontakozó empátiáig. Egyszerűen telitalálat. Mellette Erivo ismét lenyűgöző a szerepben, s teljesen eggyé válik Elphabával, mintha saját bőrét vetné le a szerep kedvéért. Karaktere lendületes és energetikus. Jonathan Bailey Fiyerójaként jól kiegészíti a két főszereplőt, és kettősük között még feszültség is érződik. Egyedül Michelle Yeoh okoz csalódást; Madame Morrible szerepében nem találja a megfelelő hangot – éneke hamis, alakítása egyenetlen, ami különösen fájó egy ennyire kulcsfontosságú szerepnél.

Nehéz hibát találni ebben az adaptációban, főként akkor, ha egy nagy egészként tekintünk a két filmre. A folytatás gondosan és következtében elvarrja a szálakat. Látványvilágban nagy előrelépés az első részhez képest. A készítők megfogadták a kritikákat, így a második felvonás kevésbé frusztráló, a szürke és visszafogott színek helyett sokkal telítettebb és élénkebb színeket kapunk, és még az operatőri munkán is javítottak, mivel a kameramozgás sokkal dinamikusabb lett. A színészi és vizuális fejlődés mellett a film gyenge pontja a forgatókönyv, hogy Jon M. Chu rendező makacsul ragaszkodott a színpadi változathoz, nem mert nagyot húzni, mélyíteni és kiegészíteni az ismert történetet újjal. Éppen ezért sokan azt fogják mondani, hogy a Wicked 2. rész semmivel nem ad többet, mint bármelyik korábbi feldolgozás.

VERDIKT

Ott lett volna a tér-idő kapcsolata, hogy mélyebben bemutassák a két főszereplő közötti elszakíthatatlan kapcsolatot. Nem tökéletes, nem lehet elmenni a bosszantó hibák mellett, de ennek ellenére egy pazar kikapcsolódás. A jól ismert dalok mellé újakat is írtak. A Wicked 2. rész szórakoztató, színes, harsány és látványos, ezek mellett pedig még musicalként is megállja helyét. Két részben kaptuk meg a híres Broadway-musicalt, de a két Wicked-film egyben tesz ki egy nagyot.