Dwayne Johnson bejelentette: a Jumanji 3 lesz a franchise utolsó filmje

A dzsungel újra életre kel – de ezúttal utoljára.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 3 perc
Forrás: Sony Pictures

Hivatalosan is elkezdődött a Jumanji 3 forgatása, ám a rajongók vegyes érzelmekkel fogadták a hírt: Dwayne Johnson megerősítette, hogy ez lesz a sorozat záródarabja. A színész Instagramon osztotta meg a hírt, hozzátéve, hogy a film egy „hatalmas, szórakoztató és szívből jövő kaland” lesz, amely méltó lezárása a modern Jumanji-sorozatnak.

„Ez lesz a mi búcsúnk” – A Jumanji végső fejezete készül

A film hivatalos X-fiókja tett ki egy bejegyzést, amely szerint „új szint nyílt meg” – ezzel hivatalosan is rajtott vett a produkció. A kép tanúsága alapján Los Angelesben már sort kerítettek egy összeolvasásra, amikor a főszereplőkkel a rendező végigmegy a forgatókönyvön, úgymond „előadják” a filmet, majd ezután a kamerák előtt tehetik dolgukat a színészek. A posztban a négy főszereplő – Dwayne Johnson, Jack Black, Kevin Hart és Karen Gillan – látható együtt egy panelbeszélgetésen. Johnson később megerősítette, hogy ez lesz a franchise utolsó filmje:

Ez egy hatalmas, szórakoztató, érzelmekkel teli kaland. Úgy érzem, tökéletes és méltó lezárása lesz a szeretett Jumanji-sorozatunknak.

Dwayne Johnson

Megható tisztelgés Robin Williams előtt

A színész emellett elárult egy érdekes részletet is: karaktere, Dr. Smolder Bravestone a filmben egy nyakláncot visel, rajta a legendás ’95-ös Jumanji dobókockájával. „A kockának különleges jelentése van – ez egy kis húsvéti utalás, amivel szeretnénk tiszteletünket kifejezni a nagyszerű Robin Williams előtt” – mondta Johnson. Mindez arra utal, hogy az új film visszanyúlhat az eredeti Jumanjihoz, és akár maga a klasszikus társasjáték is újra felbukkanhat, hogy a történet teljes kört zárjon be.

A régi csapat visszatér egy utolsó játékra

A filmet ismét Jake Kasdan rendezi, a forgatókönyvet Kasdan, Jeff Pinkner és Scott Rosenberg írják. Johnson, Hart, Black és Gillan mellett visszatérnek Alex Wolff, Ser’Darius Blain, Madison Iseman és Morgan Turner is, akik már a korábbi részekben is szerepeltek.

A Jumanji 3 (vagy ha az eredeti filmet is számoljuk, a negyedik rész) 2026. december 11-én kerül a mozikba. A készítők ígérete szerint ez lesz a franchise nagy lezárása – tele humorral, nosztalgiával és érzelmes búcsúval a dzsungel világától, amely több generációt is elvarázsolt.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×