Szemfényvesztők 3 – Kritika

A Szemfényvesztők 3 Ruben Fleischer rendezésében közel egy évtized után hozza vissza a trükkök, illúziók és szélhámosságok világát – stílusosan, látványosan, de kissé kaotikusan. A régóta várt harmadik rész ismét ötvözi a bűvészet, a rablás és a csavaros történetmesélés elemeit, miközben visszahozza mindazt, amitől a sorozat annak idején kultikussá vált: karizmát, rejtvényeket és a kiszámíthatatlanság izgalmát. Az első két film egyszerre volt bűvészthriller, Robin Hood-történet és Ocean’s Eleven-szerű szélhámosfilm – most pedig a „Négy Lovas” ismét egy globális összeesküvés közepén találja magát, amely nemcsak titkaikat, hanem magát az illúzió művészetét is fenyegeti.

Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Isla Fisher és Dave Franco újra ikonikus szerepeikben láthatjuk, és semmi meglepetés nincs abban, hogy a köztük lévő kémia az évek során semmit nem romlott. A csapathoz új arcok is csatlakoznak: Ariana Greenblatt (June), Dominic Sessa (Bosco) és Justice Smith (Charlie), akik fiatalos lendületet testesítik meg a történetben, miközben kiszámíthatatlanságukkal új szintre emelik a történetet. A karakterek közötti kapcsolat friss, pörgős és tele van játékos rivalizálással. Fleischer rendezése modernebb ritmust diktál – a fizikai akció és a színpadi bűvészet látványos elegyét kínálja, miközben megőrzi a sorozat könnyed, csibészes hangulatát.

Eisenberg J. Daniel Atlas szerepében továbbra is a zseniális, ám egoista agytröszt, és öröm nézni, ahogy zsenialitása és önteltsége között lavírozik. Woody Harrelson Merrittként most is a humort szolgáltatja, de a forgatókönyv végre több teret ad neki, hogy a szarkazmuson túl is érvényesülhessen. Isla Fisher Henley-je – aki a második részből kimaradt – visszatér, és felelős az érzelmi vonalért, míg Dave Franco Jackje továbbra is a film higgadt, karizmatikus központja. Bár az új szereplők nem lopják el a show-t, de jelzik, hogy a sorozat akár új generáció előtt is megnyílhat – egy stafétaváltás, ami valójában egy újabb átverésbe van csomagolva. A legnagyobb meglepetés Rosamund Pike, aki titokzatos figuraként jelenik meg, akinek lojalitása egészen a végéig kérdéses – játéka feszült és kiszámíthatatlan.

A Szemfényvesztők 3 igazi ereje azonban a színészek közti összhangban rejlik. Ez a sorozat mindig is az energiából és a kémiai kapcsolatokból merített erőt, és most sincs ez másként. Eisenberg feszült, okos játéka tökéletesen kiegészíti Harrelson laza, kiszámíthatatlan stílusát, miközben Fisher sziporkázóan gyors és Franco bájosan visszafogott – együtt úgy működnek, mint egy tökéletesen kevert pakli kártya. Veszekednek, csipkelődnek, túljárnak egymás eszén, de a felszín alatt ott van az őszinte bajtársiasság, a bizalom, amelyet a közös veszélyek kovácsoltak össze. Ez a dinamika – a magabiztosság és a káosz közti ritmus – adja a film igazi varázsát. A színészekről sugárzik, hogy talán ők várták legjobban ezt a folytatást.

Ha az első két Szemfényvesztők csak játszott azzal a gondolattal, hogy a bűvészet maga a mozi metaforája, akkor a harmadik rész teljesen ebben a szellemben készült. Ez a trilógia legelborultabb, legkreatívabb epizódja – a látvány, az illúzió és a történetmesélés tökéletes keveréke. Már a nyitójelenet, egy „láthatatlan rablás” a tükröződések és rétegek világában, megmutatja, hogy a film nem fél túllépni a hihetőség határain. A harmadik rész kiszámíthatatlansága a legnagyobb erénye: amikor már azt hisszük, tudjuk, mi lesz a nagy csavar, a film egy újabb fordulattal kihúz valami váratlan a kalapból. Néhány csavar valóban vad, sőt néha abszurd, de olyan lendülettel és meggyőződéssel tálalják őket, hogy lehetetlen nem mosolyogni a káosz közepette.

A finálé különösen merész. Két olyan fordulattal zárul a történet, amelyek visszautalnak az első film eseményeire – nosztalgikusak, de ügyesen újragondolták azokat. Az illúziók látványosabbak, mint valaha: a hagyományos trükkök helyett itt már vizuális szuperprodukciókat látunk. Fleischer és a vizuális effektusok csapata olyan koreográfiát alkotott, ami inkább táncnak tűnik, mint bűvészmutatványnak. Kártyák hologramként hasítják a levegőt, a tükrök meghajtalak a térben, és egész szobák alakulnak át a szemünk láttára – mindezt látható vágások nélkül. Ez a fajta mágia csak filmben létezhet, igazi mozgóképes illúzió, amitől leesik az állunk.

VERDIKT

A történet ezúttal feszesebb, az érzelmi pillanatok hitelesebbek, a finálé pedig kielégítőbb, mint korábban. A fordulatok nem öncélúak: mindegyik karaktert, múltat és következményt tár fel. Először érezzük igazán, hogy a Lovasok világa súllyal bír – minden illúziónak ára van. A harmadik rész vizuálisan merészebb, a tempó kíméletlen és most először kapott egy érzelmi ívet is a történet, s ettől a filmsorozat egyik legérettebb része. Abszurd, de pont ettől működik a Szemfényvesztők 3: kikacsint, nevet önmagán, és egy túlfűtött, de látványos fináléban zárul. Lehet, hogy a trükk ismerős, de a show még mindig magával ragadó.