Magyar történészek közreműködésével is készült az Europa Universalis V

Mától elérhető az új stratégiai játék PC-n.

Faragó Dániel
Olvasási idő: 2 perc
Forrás: Paradox

Több mint tíz év kihagyás után visszatér a népszerű Europa Universalis. A Paradox Tinto fejlesztésében érkező ötödik részben a kezünkbe vehetjük Európa térképét és a kedvünk szerint alakíthatjuk a történelem folyását. A svéd fejlesztő viszont igyekezett hűen ábrázolni az egyes történelmi korokat és térképeket, ezért szakemberek segítségét is kikérték. Így került a képbe az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja, Történettudományi Kutatóintézet és Régészeti Kutatóintézete, melyek munkatársai is közreműködtek a játék létrejöttében.

Hiteles ábrázolása a középkori Magyarországnak az Europa Universalis V-ben

Összesen négy magyar kutató dolgozott az Europa Universalis V-ön, derült ki az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézetének (korábbi HUN-REN BTK Történettudományi Intézet) cikkéből. A hazai történészek tanácsadóként vettek részt a játék fejlesztésében, számításokkal és szakmai javaslatokkal látták el a Paradox játékfejlesztőit.

A kutatók (név szerint Gál Judit, Kádas István, Demeter Gábor és F. Romhányi Beatrix) a Paradoxnál dolgozó Köves Márton fejlesztő vezetésével működtek közre a fejlesztésen, elsősorban a középkori Magyarországra vonatkozó alaptérképek kidolgozásában, hogy a lehető leghitelesebben ábrázolják a játékban.

Több mint tíz év kihagyás után tér vissza az Europa Universalis

Az Europa Universalis egy népszerű és történelemhű nagyléptékű stratégiai játék PC-n. Az első rész még 2000-ben jelent meg a Paradox fejlesztésében és a Strategy First kiadásában. A legutóbbi rész, az Europa Universalis IV 2013-ban jelent meg, azóta nem érkezett új rész, egészen máig. A Paradox Tito csapata még 2020-ban kezdte meg az ötödik rész fejlesztését és 2025 májusában jelentették be hivatalosan.

A korábbi részekhez hasonlóan a játékos egy államot irányít majd kezdve 1337-től, melyet a maga módján végigvezet a világtörténelmen egészen 1836-ig. A szimulációt történelemhű eseményekkel, hiteles kronológiákkal, részletes „államéletrajzokkal” és dinasztiákkal színesíti és teszi egyedivé a játék. A játékos feladata az egyensúly megtalálása a diplomácia, a hadviselés és a kereskedelem terén. Az Europa Universalis V most elérhető PC-n a Steamen keresztül 59,99 dollárért.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×