Pokémon Legends: Z-A – Teszt

Az elmúlt pár év nem volt kegyes a Nintendo egyik legnagyobb, legnevesebb szériájához, a Pokémonhoz. Pedig látszólag minden adott lenne ahhoz, hogy egy igazán kiváló, sikeres, és nem mellesleg magas minőségű játékot hozzanak össze a japán cégóriásnál – a Pokémon már a kilencvenes évek vége óta nemhogy töretlen, de egyre inkább növekvő fanbázissal rendelkezik, akik felzabálnak minden egyes apró morzsát a kedvenc szériájukkal kapcsolatban. Bármit is dob ki a Nintendo, ott biztosak lehetünk benne, hogy az anyagi siker elmaradhatatlan lesz – talán éppen ez is vezethetett ahhoz, hogy a Pokémon Legends Arceus olyannyira lusta lett, mind a rajongók, mind pedig a kritikusok szemében; talán épp ez az oka annak, hogy a Nintendóval jelenleg is jogi vitában álló Palworld fejlesztői észrevették ezt a kis rést a piacon, és igyekeztek valami sokkal addiktívebbel és innovatívabbal kielégíteni azt a közönséget, akik ugyanezt a Nintendótól várták volna el. Nos, a GameFreak látszólag sarokba lett szorítva a az elmúlt pár év eseményei által, és mindez meglátszik a legújabb darabjukon, a Pokémon Legends: Z-A-n is. Sok szempontból valódi látlelete lett a végeredmény a jelenlegi helyzetnek: a játék valamilyen szinten előrelépés, más szempontokból pedig ugyanabban a langyos vízben való álldogálás, amit eddig is tapasztaltunk a csapattól.​

A Z-A felütése szerint egy vadonatúj Pokémon trénerként érkezünk meg Lumiose városába, ahol szinte azonnal belekerülünk egy összetett rejtélybe, ami a sztori gerincét jelenti majd. A város fejlesztéseinek célja pusztán annyi, hogy egy élhető várost teremtsenek mind pokémonoknak, mind embereknek, akik együtt, egy helyen létezhetnek békében. Mindeközben nagyon hamar belecsöppenünk az éppen futó párbaj tournamentbe, és természetesen egy rejtélyt is meg kell oldanunk: Lumiose városában egy érdekes jelenség észlelhető, mely a pokémonokat hirtelen, kontrollálatlan fejlődésre kényszeríti.

​Már itt érezhető az előrelépés, ugyanis ezúttal egy olyan történetet kapunk, ami meglehetősen izgalmas, könnyen követhető és jól elhelyezi a jelenlegi játékot az előző pár Pokémon kontextusában. Kapunk háttértörténetet Kalos régiójáról, és az írók ügyesen oldották meg azt is, hogy a játékost bevonják a város eseményeibe, drámáiba. Nem Last of Us-szintű sztorira kell gondolni – maga nemében egyszerűbb és kiszámíthatóbb, viszont éppen elég ahhoz, hogy egy kedves, élvezhető, többnyire gyerekekre célzott központja legyen a játéknak. Átitatja a tipikus „szombat reggeli” rajzfilm hangulat, amiért már bőven megérte befizetni.​

Magának a sztorinak, de az egész játéknak is nagyon fontos eleme Lumiose City. Kicsit elsőre meghökkentőnek tűnhet, hogy a hatalmas, bár üres világ után, amit az előző részben kaptunk, most pusztán egy városban fogunk kalandozni, azonban a negatívumok mellett ennek megvannak a jó oldalai is. Igen, az aggályok valósak – kevésbé érezzük, hogy egy nagy, grandiózus Pokémon kalandon veszünk részt. A város tényleg kicsinek érződik, és egyik oldaláról nagyon hamar át lehet utazni a másikra. Ez ad egyfajta „b-oldalak” érzést a kalandnak, mely önkéntelenül is vissza van fogva saját fő helyszínének határai által. Viszont Lumiose-t tényleg nagy gonddal és odafigyeléssel teremtették meg a fejlesztők. Az Arceus után itt kapunk egy sűrű, cartoony helyszínt, mely Overwatchra hajazó művészeti irányzatával segíti a beleélést és azt a tipikus, kellemes rajzfilmes hangulatot, amiért ehhez a játékhoz érkeztünk. Igen, a nagysága a világnak tényleg hagy maga után kívánnivalót, de mindez kompenzálva van annak sűrűségével és összetettségével. Lumiose minden sarkán kalandokba, mellékküldetésekbe botolhatunk, és maga a történet is hozzátesz ahhoz, hogy teljes valójában beleéljük magunkat a város hangulatába. Ami hiányzik nagyság szempontjából, az kompenzálva van összetettség és határozott irány oldalról.

​A helyszínen túl a harcrendszer is frissítésen esett át. A körökre osztott rpg-stílus valós idejűre vált, ami számomra kicsit a Final Fantasy remake-k harcrendszerére hajaz így, bár teljes mértékben összehasonlítani a kettőt botorság lenne. Ez a fajta hozzáállás adott egyfajta izgalmas, élettel teli pörgősséget a harcoknak – nagyon sok elemre kell figyelnünk, és gyorsan kell meghoznunk a döntéseinket a győzelemhez, amely arra sarkall majd, hogy a pokémonok kiválasztásánál és a harcra való felkészülésnél is körültekintőbbek legyünk. A kompakt város mellett talán ez az az újítás ami a jövőbe rugdossa a Pokémon szériát.​

VERDIKT

A pozitívumok mellett viszont sok dolog maradt ugyanolyan. A grafika, bár nagyon sokat javult a Switch 2-nek hála, a framerate is helyrekerült ezúttal, és maga az animációs hangulat is kellemes, azonban 2025-ben ennél sokkal többre lenne szükség, pláne ilyen magas árakon. Bár a sorozattól ezt már megszokhattuk, de a szinkron hiánya bántóan furcsa, mintha valami lemaradt volna a végeredményből. Valamint az egész játéknak van egyfajta nehézkes, recegős, régmúltra emlékeztető visszamaradottsága, amin nem segítenek a fenti pozitívumok sem. Mintha két lépést előre és egy lépést hátra tett volna a széria. S bár örömmel fogadjuk az újításokat, azonban úgy tűnik, a konkurenciának még erősebbnek kellene lennie ahhoz, hogy a GameFreaknél valami igazán kiválót hozzanak tető alá. A fejlesztések és újítások megmutatták, hogy képesek lennének erre – azonban még mindig többre van szükségünk, mert ez így csak éppenhogy jó lett.