A Paramount Pictures végre bemutatta a Sikoly 7 első hivatalos előzetesét. A képsorokon egy pár (Jimmy Tatro és Michelle Randolph) megszáll Stu Macher egykori házában, amelyet időközben Szellempofa-tematikájú AirBNB-vé alakítottak át. Majd megcsörren a telefon, Sidney hívást kap nemezisétől, mégpedig egy Woodsboro körzetszámú telefonszámról!
„Amikor egy új gyilkos bukkan fel abban a csendes kisvárosban, ahol Sidney Prescott (Neve Campbell) új életet épített magának, legsötétebb félelmei válnak valóra — ugyanis lánya (Isabel May) lesz a következő célpont. Hogy megvédje családját, Sidney-nek szembe kell néznie múltja borzalmaival, és örökre véget kell vetnie a vérontásnak” – áll a szinopszisban.
Nagy visszatérő még a filmben Courteney Cox (Gale Weathers), és úgy tűnik, most Sidneyvel együtt próbál pontot tenni a mészárlások sorozatára. A trailer utal rá, hogy ezúttal az „egy vagy két Ghostface” szabály is megdőlhet, és a hősök mindent megtesznek, hogy soha többé ne legyen folytatás.
Rögös visszatérés
A hetedik rész bejelentésére 2023 augusztusában került sor, a Sikoly 6 sikerét követően. A projekt bejelentése óta azonban számos változáson ment keresztül: a SAG-AFTRA és WGA sztrájkok miatt leállások, kreatív átdolgozások, valamint néhány szereplő sem tér vissza.
Először Melissa Barrera, aki az előző két filmben Sam Carpentert alakította, került ki a szereplőgárdából, majd Jenna Ortega, aki Barrera testvérét, Tara Carpentert játszotta is lépett, mivel a Netflix Wednesday című sorozatának forgatása egybeesett a munkálatokkal.
Emellett a Boldog halálnapot! rendezője, Christopher Landon is otthagyta a projektet, helyét pedig Kevin Williamson vette át, aki egyben a Sikoly-sorozat megalkotója is.
A jelentős változások ellenére a Sikoly 7 néhány ismerős arcot is felvonultat majd. David Arquette, Matthew Lillard és Scott Foley mind visszatérnek, hogy újra eljátsszák korábban amúgy meghalt karaktereiket, míg Neve Campbell ismét a franchise élére áll Sidney Prescott szerepében. A sok ismerős arc mellett a hetedik rész számos új szereplőt is bemutat: Anna Camp, Mckenna Grace, Mark Consuelos, Ethan Embry, Celeste O’Connor, Asa Germann, Sam Rechner, Jimmy Tatro és Michelle Randolph is csatlakozik a szereplőgárdához. Williamson elmondása szerint ez a rész kevesebb vért, de több feszültséget ígér: „Neve azt mondta, ideje visszatérni a gyökerekhez, a félelemhez és a feszültséghez, nem csak a vérhez. Teljesen igaza volt.”
Az elmondottak alapján az új rész nemcsak új fejezetet nyit, hanem méltó tisztelgés is a sorozat múltja előtt. A trailer alapján egy olyan történet vár ránk, ami egyszerre idézi meg az eredeti 1996-os film atmoszféráját és mutatja meg, milyen, amikor Sidney Prescott már nemcsak áldozat, hanem anya – és ezúttal nemcsak önmagát, hanem a családját is meg kell védenie.
A Sikoly 7 2026. február 27-én érkezik a mozikba.
Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
