Roofman – A besurranó – Kritika

Kevés olyan bűnöző akad az amerikai történelemben, akinek tettei egyszerre voltak abszurdak, meghökkentőek és meglepően emberiek – Jeffrey Manchester, alias „besurranó” ilyen volt. Derek Cianfrance (Blue Valentine, The Place Beyond the Pines) új filmje ezt a bizarr, mégis magával ragadó igaz történetet dolgozza fel, és Channing Tatum karrierje egyik legjobb alakítását hozza benne. A Roofman – A besurranó egy különös, szívmelengető és keserédes vígjáték, ami a szabadság, a magány és az újrakezdés témáit vizsgálja – miközben egy eldugott Toys “R” Us áruház tetején bujkál a főhős.

A film főszereplője egy tolvaj, akit általános rossz színben mutatnak be a filmekben és egyébként is, ki szereti a tolvajokat, azonban őt lehetetlen gyűlölni. A történet az egykori elitkatona Jeffrey Manchester (Channing Tatum) életét követi, aki a ’90-es évek végén azzal vált híressé, hogy McDonald’s éttermeket rabolt ki – mindig udvariasan, bocsánatkérően az alkalmazottak előtt, sőt mi több, néha még viccelődve is. Letartóztatása után sikerül megszöknie a börtönből, majd Észak-Karolinába menekül, ahol egy Toys “R” Us áruház belsejében berendezett titkos búvóhelyen próbál új életet kezdeni.

Cianfrance filmje nem hagyományos bűnügyi történet. Sokkal inkább egy lírai karaktertanulmány arról, hogyan próbál egy magányos, megtört ember értelmet találni a káoszban. Tatum egyszerre hozza Jeffrey gyermeki kíváncsiságát és a benne rejlő törékenységet. A színész olyan oldalt mutat, amit ritkán látni tőle: csendes, visszafogott, néha kifejezetten megható. Egy-egy jelenetben, amikor teljesen egyedül kóborol az áruházban, szinte gyerekként viselkedik – mégis érezzük, hogy ez a játékos felszín mély fájdalmat takar. A film legnagyobb erőssége éppen abban rejlik, ahogyan a rendező egyensúlyoz a humor és a tragikum között. Jeffrey nem egy zseniális bűnöző, hanem inkább egy „zseniális idióta” – ahogy legjobb barátja, Steve (LaKeith Stanfield) jellemzi. Hibázik, kapkod, gyakran rossz döntéseket hoz, de minden mozdulatában van valami szerethető. Tatum ezt a kettősséget mesterien hozza: egy olyan férfit látunk, aki egyszerre elbűvölő és reménytelenül elveszett.

A film másik erőssége a Toys “R” Us helyszíne, amely gyermeki ártatlanságot kölcsönöz a történetnek. A színes polcok, játékok és neonfények között Jeffrey szinte újra gyerekké válik, miközben a rendőrség és a valóság lassan rátalál. A látványvilág álomszerű, Cianfrance operatőre pedig ügyesen játszik a térrel és a magány érzésével: a kamera sokszor a polcok közül, vagy a plafonról figyeli a főhőst, mintha maga a hely is őt rejtegetné.

A film igazi fordulópontja, amikor Jeffrey megismerkedik Leigh Wainscott-tal (Kirsten Dunst), az áruház elvált dolgozójával. Kapcsolatuk eleinte kedvesen esetlen, de gyorsan érzelmessé válik – miközben Leigh nem sejti, hogy a férfi, akit szeret, valójában szökött rab. Dunst mint mindig, most is remekel. A karaktere földhözragadt, mégis melegszívű, tökéletes ellensúlya Jeffrey bohókás világának. A mellékszereplők – Peter Dinklage, Ben Mendelsohn, Uzo Aduba és a fiatal Lily Collias – mind hozzátesznek a történethez, de a film lényege Tatum és Dunst kémiai összhangja. Amikor együtt vannak, a Roofman – A besurranó egyszerre lesz romantikus, szatirikus és fájdalmasan őszinte.

VERDIKT

Derek Cianfrance ismét olyan filmet készített, amelyben a bűn és a szerelem keveredik, de ezúttal humorral és könnyedséggel. Nem egy klasszikus bűnfilm, hanem egy különös életmese egy férfiról, aki újra meg akar tanulni élni – még ha közben el is rejti magát a világ elől. Channing Tatum karrierje egyik legjobb alakítását nyújtja; Jeffrey Manchester az a tolvaj, akit nem lehet nem szeretni, még ha a tettei el is ítélhetők. A film vége keserédes – az utolsó képsorok emlékeztetnek rá, hogy ez a történet valóban megtörtént, és hogy a valóság nem mindig olyan játékos, mint a Toys “R” Us színes folyosói.