Fekete telefon 2 – Kritika

Scott Derrickson és C. Robert Cargill 2022-es Fekete telefonja az elmúlt évtized egyik legjobb horrorfilmje volt – szűk, feszes, rétegzett és félelmetes. A film sikere után egy folytatás kockázatos vállalásnak tűnt, a Universal Pictures és a Blumhouse mégis meglovagolta a sikert, és elhozta a folytatást. A második részben visszatér Ethan Hawke legendás gyilkos figurája, a Portyázó, ám ezúttal szellemként, mivel az első rész végén végeztek vele. Az előzetes alapján úgy tűnt, Derrickson és Cargill megint meg tudják lepni a közönséget, sajnos azonban az új rész inkább csak emlékeztet arra, miért volt zseniális az első film – és mennyire nehéz megismételni azt.

A történet négy évvel az első film eseményei után játszódik. Finney (Mason Thames) és húga, Gwen (Madeleine McGraw) próbálják feldolgozni a múlt traumáit, amikor a lány látomásokat kezd látni halott gyerekekről egy keresztény nyári táborban, Alpine Lake-nél. Gwen nyomozni kezd, és bátyjával, valamint egy régi áldozat testvérével, Ernestóval (Miguel Mora) együtt jelentkeznek táboroztatóknak. Hamar kiderül, hogy a Portyázó sötét múltja kapcsolódik a helyhez – és most a síron túlról is visszatér, hogy újra rémálommá tegye Finney és Gwen életét.

Az új helyszín, az elszigetelt, havas hegyi tábor elsőre jó ötlet. A zárt terek klausztrofóbiáját a természet ridegsége váltja fel, miközben Atticus Derrickson zenéje és Pär M. Ekberg operatőri munkája elképesztő atmoszférát teremt. A Super 8 című filmben használt effektekkel fényképezett álom- és látomásjelenetek különösen nyugtalanítóak. A Fekete telefon 2 vizuálisan minden tekintetben felülmúlja az elődjét – kár, hogy a történet és a karakterek nem követik ezt a szintet. A film legnagyobb gondja, hogy nem tud dönteni a legfontosabb dologról: mit meséljen el? Az Alpine Lake táborban megjelenő új szereplők érdekesnek indulnak, de a forgatókönyv nem kezd velük semmit. Mason Thames próbálkozik, de Finney karaktere megreked a gyászoló tinédzser sablonjában, miközben fájdalmát marihuána „függőségével” próbálja elnyomni, a probléma ezzel csak az, hogy mára ez teljesen komolytalan és elavult trükknek számít. Jeremy Davies apakarakterét ráadásul teljesen félreértelmezték a folytatásra, s inkább humorforrásként szolgál a történetben, ami abszolút szembemegy az első film drámai tényével: gyászoló apa, aki nemrég vesztette el feleségét. És akkor még nem ejtettünk szót a Portyázóról. Az első filmben Hawke hidegrázósan sokoldalú alakítást nyújtott: egyszer ijesztő, máskor szinte gyermeteg, mindig kiszámíthatatlan. Itt viszont a karakterből eltűnt minden rejtély – az előző film főgonosza mostanra egy generikus, bosszúszomjas szellem, mintha csak Freddy Krueger olcsó másolatát látnánk. Hawke próbál életet lehelni kihűlt nemezisébe, de a forgatókönyvírók annyira leegyszerűsítették szerepét a filmben, hogy esélye sincs maradandót alkotni.

Ha valamiért érdemes megnézni a Fekete telefon folytatását, az Madeleine McGraw játéka. Gwen karaktere az első film egyik legjobb eleme volt, most pedig McGraw még mélyebbre ás benne. Egyszerre bátor, sebezhető és elszánt. Ő az, aki valódi érzelmet visz a történetbe – az ő tekintetében ott van a félelem, a düh, a szeretet, és az a belső erő, ami nélkül ez a film összeomlana súlya alatt. A fiatal színésznő minden jelenetben hiteles, és játéka olykor egészen a nagyszerűség határáig emeli a folytatást.

A legnagyobb probléma, hogy a film kétségbeesetten próbálkozik „összekötni” a két cselekményt – felesleges visszautalások, retconok és időbeli ugrások nehezítik a történetet. Ahelyett, hogy új irányba vinné a franchise-t, a Fekete telefon 2 inkább görcsösen bizonygatja, hogy létjogosultsága van. Joe Hill eredeti ötletétől indulva az alkotók mintha elvesztették volna a fókuszt: mindenből markolnak egy keveset, de arra már nem jut idő, hogy kifejtsék. A majdnem kétórás játékidő tele van magyarázkodással és felesleges mellékszálakkal, miközben az igazán érdekes elemeket – a Portyázó múltját, a tábor titkait – betemeti a hóvihar.

VERDIKT

A katasztrófa nem jó jelző, de mindenképpen csalódás az első film után. Vannak remek ötletei, gyönyörű képei, és egy kivételes főszereplője, aki mindent megtesz, hogy életet leheljen a filmbe. De a történet zavaros, a hangnem ingadozó, és a folytatás végül nem ad választ arra az egyetlen kérdésre, amit fel kellene tennie: mi szükség volt erre a filmre? Madeleine McGraw pazar játékával és Scott Derrickson látványvilága megmenti a teljes összeomlástól, de a Fekete telefon 2 így is csak árnyéka az eredetinek.