Tulsa King 3. évad – Kritika

Taylor Sheridan gengszter-western keveréke, a Tulsa King harmadik évada ismét elhozza Sylvester Stallone ikonikus figuráját, Dwight Manfredit, de a kérdés az, hogy az első két évad után sikerült-e megújulni a harmadik évadra. Nos, a válasz egyértelműen nem. Hiába a látványos díszletek és a karizmatikus főhős, a sorozat még mindig ugyanazokba a csapdákba esik. A gengszterfilmek kemény világát és a vadnyugati életérzést ötvöző széria korábban frissnek és egyedinek hatott, de mostanra inkább a jól ismert sablonjait ismétli – néha kicsit fáradtan, néha lendületesen, de csak nagy ritkán tud váratlant előhúzni a kalapból.

A harmadik évad ott veszi fel a fonalat, ahol az előző drámai cliffhangeren véget ért. Dwight immár beilleszkedett Tulsa világába: szövetségeseket szerzett, új életet kezdett, és egyre inkább otthon érzi magát a városban. Csakhogy az új évad azonnal próbára teszi a lojalitását és értékrendjét. Miközben új ellenségek tűnnek fel a színen – köztük Robert Patrick remek alakításában a könyörtelen Jeremiah Dunmire –, Dwightnak újfent döntenie kell, mennyit hajlandó feláldozni a hatalomért és a családjáért. A történet ezúttal egy whiskeyfőzde körül forog, amely legális üzletként is működhetne, de persze a bűnös múlt árnyai mindent beárnyékolnak. Ez a szál egyszerre szimbolikus és tematikus: a whiskey a hagyomány, a család és a város múltjának metaforája, miközben a bűn világát is idézi, hiszen a szesztilalom idején a maffia virágkorát élte a vadnyugaton. Az elgondolás remek, hogy ezt dolgozzák fel az új részekben, és még azt is mondhatnánk, hogy mélyíti a sorozatot, ellenben az egész a megvalósításon csúszik félre.

Válasszuk ketté a dolgot, jó sorozatot vagy szórakozást akarunk. Ha utóbbit választjuk, teljesül kívánságunk, hiszen a beújított sorozat harmadik évada hozza ezt a faktort. Jól fogunk szórakozni a banda családi drámáján, viszont ha arra vágytunk, hogy szintet lépjen, csalódást fog okozni. A Tulsa King új részeivel ugyanazokat a dramaturgiai hibákat követik el, mint korábban. A sorozat tempója kapkodó; karakterek tűnnek el egyik epizódról a másikra, fontos kapcsolatok maradnak lezáratlanul, és a cselekmény gyakran túlságosan gyorsan ugrik tovább. A Stacy Beale-lel való kapcsolat például korábban Dwight egyik legérdekesebb érzelmi szála volt, de mostanra teljesen eltűnt, mintha soha nem is létezett volna és két egymásnak közömbös karaktert látnánk a képernyőn. Olyan érzésünk van sokszor, mintha a készítők siettetnék a szálakat, hogy hagyjuk a felesleges „nyálas szálakat”, gyerünk a következő konfliktus felé. Az első évadban különösen jól ment, ahogy a drámát kibontották, a folytatásra szétesett, s már csak az akcióra hegyezték ki.

A harmadik évad új történetszála – Dwight kényszerű együttműködése egy kormányügynökséggel – ígéretesen indul a második évad végén, de az elején túlságosan lelassul a tempó. A sztori végül nem kap elég súlyt ahhoz, hogy indokolja a hosszan elnyújtott felvezetést. Több szál elvarratlan marad vagy egyszerűen elhalványul, ezért könnyen maradhat hiányérzetünk. Sheridan és csapata láthatóan nagyobb világot próbál építeni, viszont a karakterek fejlődése helyett inkább a látványos fordulatokra helyezik a hangsúlyt.

Ha valamiért mégis szeretjük és működik a SkyShowtime sorozata, az egyértelműen Sylvester Stallone. A veterán színész továbbra is elképesztő energiát és karizmát visz a szerepébe: Dwight egyszerre kemény, ironikus és esendő, a figurát pedig teljesen a magáévá tette. Stallone jelenléte ad tartást a sorozatnak, és nélküle valószínűleg sokkal hamarabb kifulladna. A mellékszereplők közül Robert Patrick kiemelkedik, aki félelmetes és lenyűgöző egyszerre, de Kevin Pollak és James Russo is élvezettel lubickolnak szerepeikben. Az összhang a színészek között továbbra is remek – a széria egyik legerősebb eleme ez a családias, laza dinamikát idéző csapatmunka.

VERDIKT

A Tulsa King harmadik évada egyszerre ismerős és szórakoztató. Az új részek tele vannak jópofa pillanatokkal, új konfliktusokkal és Stallone megunhatatlan stílusával, de közben nincs előrelépés. Az első évadtól kezdve egy helyben toporognak a szereplők, noha évről-évre élvezetes történettel állnak elő a készítők, a karakterek szerethetők, de a sorozat nem képes túlnőni a saját árnyékán. Ez már kezd bosszantó lenni, és ha sokáig húzzák, erre is rá lehet unni, noha próbálkoznak az új évadban újabb adag kaotikus gengszterdrámával, de ez pont annyira volt elég, hogy ne kapcsoljunk el másik csatornára. Sheridan sorozata így továbbra is a „jó, de nem nagyszerű” kategóriában marad: nézeti magát, Stallone miatt még mindig megéri, de a harmadik évad után már nehéz nem észrevenni, hogy Tulsa King újra ugyanazokat a hibákat követi el, amiket korábban egyszer már elkövetett.