Főoldal Másvilág KÖNYVAJÁNLÓ: A Szukits kiadónak köszönhetően a Nagy Marvel regénysorozat már előrendelhető
Másvilág

KÖNYVAJÁNLÓ: A Szukits kiadónak köszönhetően a Nagy Marvel regénysorozat már előrendelhető

Pókembert és számos Marvel hős történetét eddig képregényekben olvashattuk, és filmekben láthattuk. Most azonban már regény formában is élvezhetjük a Marvel sztorikat.

1.2k
Spider Man. Wiecznie młody 5d669467cfb6e

A Nagy Marvel regénysorozat első kilenc kötete, puha és kemény-fedeles változatban is, már előrendelhető. A sorozatból a második Pókember kaland, a hetedik kötet, az Örökké fiatal címet kapta, amely Stefan Petrucha író munkája.

Ahhoz, hogy Marvel hősökről bárki regényt írjon elengedhetetlen az alázat a karakter megalkotóival szemben, Petrucha pedig ajánlásában ki is fejezi tiszteletét. Főleg igaz ez, ha Pókemberről van szó, akit Stan Lee szinte gyermekeként szeretett. Nem véletlen, hisz az okos és szorgalmas tinédzser Peter Parker nem illett a szuperhős koncepcióba. Stan Lee azonban bebizonyította, mennyivel jobb ha emberközeli karaktereket alkot, akikkel könnyen azonosulhatunk és ezáltal még jobban megkedvelhetjük őket, mindamellett hogy kitűnően szórakoztatnak. A nagy erő nagy felelősséggel jár. Ben bácsi mondja ezt Peternek, és ez az a mondat, amely valójában Pókember egész személyiségének erkölcsi alapját adja.

Pókember: Idegenben

Pókember – Örökké fiatal története egy misztikus kőtábla körüli veszélyes hajszáról szól, amit New York nagyhatalmú bűnözői, az olasz maffia, a Maggia főnöke Silvio Manfredi azaz Ezüstsörény, és egy emberhegy nagyságú gengszter, Wilson Fisk, más néven a Vezér is meg akar szerezni. Ebbe a csatába mászik bele Pókember, aki ezzel a bűnözők célpontjává válik. A könyv két részben taglalja az eseményeket Pókember ifjúsága és felnőtté válásának bemutatására. Miután úgy tűnik hogy Manfredi meghalt, eltelik két tragédiákkal teli év és újból kezdetét veszi a kőtábla miatti harc második felvonása.

Stefan Petrucha jó érzékkel ragadta meg Halószóvőnk karakterének meghatározó vonásait. A könyv ugyanis egy olyan alapprobléma köré épül -egy állandó pókfonál a cselekményekben – ami nem más, mint Peter Parker kettős személyiségéből fakadó konfliktusok, drámák, igazságtalanságok, gyötrődések és győzelmek. Van ugyanis Peter Parker, a gimiben bántalmazásoknak kitett, kockának csúfolt, kitűnő tanuló fiú, akit nagynénje és nagybátyja nevelt. És ott van a Petert ért pókcsípés következménye: Pókember, a szupererős, vagány, bátor és könnyed humorú Falmászó, aki segít, ahol tud, mert ez a kötelessége. Póki hősiessége irónikus módon ugyan sokszor megkérdőjeleződik. A Hírhasona – a lap melynek Peter fényképeket szállít Pókemberről – igazgatója J. Jonah Jameson például egyenesen gazembernek titulálja a Hálószövőt és Peter maga is elismeri, hogy a rendőrséggel sem a legközvetlenebb a viszonya. Mindamellett Pókember hiába hős, neki is vannak nem csak lelki, hanem fizikai fájdalmai, amit kellően átérezhetünk a könyv olvasása alatt.

Félholtra vertek, beleragadtam a saját hálómba, kis híján agyonlőttek, és most azzal gyanúsítanak, hogy ki akarom szabadítani a Vezért… Rég volt ilyen pocsék napom.

A Pókemberről alkotott összkép valahogy azt az életérzést sugallja, hogy legyél jó és tegyél jót, és ne várj semmi jót cserébe. A hősök ugyanis mindig a háttérben teszik a dolgukat, ez pedig sokszor vezethet félreértésekhez, ami nagyon frusztráló szituációkat eredményezhet.

Pókember

A már egyetemi éveit taposó Parkernek pedig egyre nehezebb feladat titkolnia másik énjét, különösen ha barátai és szerelme Gwen Stacy is gyávának tartják. Pókembernél sokszor be is telik a pohár emiatt.

Ahelyett, hogy napi szinten vásárra viszem a bőrömet ismeretlen emberekért, akár jól fizető állásom és rendes életem is lehetne! Ilyen képességekkel már rég gazdag embernek kellene lennem, nem egy éhező fotóriporternek, akit a tetejében mindenki gyávának tart!

Póki azért minden kiborulása ellenére folytatja szuperhős munkáját, aminek egyik fő oka, Ben bácsikája halála miatt érzett lelkifurdalása. Peter segít, mert ha valaki képes segíteni és nem teszi, akkor ő a hibás. Persze a belső konfliktusok mellett, igazán izgalmas olvasmány az Örökké fiatal, és egy olyan régi, ismerős antihős is felbukkan, mint Dr. Curt Connors, a Gyíkember. Milyen titkot rejt a kőtábla, és milyen végkövetkeztetésre jut Pókember, mikor úgy tűnik minden összeomlani igyekszik körülötte, ahogy a felnőtté válás szakaszába lép? Megtudhatjátok, ha megrendelitek a Pókember, Örökké fiatalt a Szukits Könyváruház oldalán.

A Szukits kiadónak köszönhetően nem kell nélkülöznünk a szuperhősöket idén sem, mert számtalan nagyszerű történettel találkozhatnak a képregények olvasói. Csapj le még ma, a Pókember kötetére és sok más regényre.

Szerző
Kiss Zita

Engem az TV nevelt fel (azért nem szószerint a készülék ) A filmek és a sorozatok, szorosan a fiam után, a Mindeneim, és imádok írni róluk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Mennydörgők*
Előzetesek

A Mennydörgők* szinkronos második előzetese fontos kérdéseket boncolgat

A Mennydörgők* előzetese után egyre jobban szeretjük ezt a formációt.

Kraven, a vadász
Előzetesek

Tömény akciót kapunk a Kraven, a vadász közzétett első nyolc percében

Kétségbeesésében a stúdió úgy döntött, megosztják a Kraven, a vadász első nyolc...