Henry Cavill lesérült, Doctor Doom jelmezben, jön az új Jurassic? – #37 heti filmes hírösszefoglalónk

Újabb hét zárult Hollywoodban is.

Kajtár Virág
Olvasási idő: 7 perc

Ezen a héten sem unatkoztunk, ha filmekről van szó! Izgalmas projektekről olvashattunk, és természetesen pletykákból sem volt hiány. Csokorba gyűjtöttük a legfontosabb híreket, hogy ne maradjatok le semmiről. Nézzük is, hogy mit tartogatott számunkra a 2025/37. hét a filmek terén!

Teljes pompájában látható Robert Downey Jr. Doctor Doom-jelmeze az új Bosszúállók: Ítéletnap promóciós anyagon

Újabb promóciós kép érkezett a Bosszúállók: Ítéletnap kapcsán, amely végre tetőtől talpig bemutatja Robert Downey Jr. Doctor Doomját. A felvételt Sanghajban lőtték, és minden kétséget kizáróan megmutatja: a Marvel a klasszikus, képregényhű dizájnt hozza a vászonra.

Megérkezett a Tőrbe ejtve – Ébredj fel, halott ember első előzetese

Újabb előzetessel érkezett a Tőrbe ejtve-filmsorozat harmadik része, amely ismét Benoit Blanc nyomozó köré épül. Daniel Craig karaktere ezúttal minden eddiginél veszélyesebb ügybe keveredik, és már az előzetes alapján is érződik, hogy a történet komorabb és gótikusabb hangulatot hoz, mint a korábbi részek. A film nemrég debütált a torontói filmfesztiválon, és a visszajelzések alapján a széria egyik csúcspontja lehet.

Készül Az utolsó boszorkányvadász folytatása Vin Diesellel

A Lionsgate a Deadline jelentése szerint nekifogott Az utolsó boszorkányvadász folytatásának, amelyben Vin Diesel ismét Kaulder, a halhatatlan boszorkányvadász szerepében tér majd vissza az élők közé. A film fejlesztése Diesel One Race Films stúdiója és a Lionsgate együttműködésében zajlik, és a hírek szerint igencsak felpörgették az eseményeket. Bár konkrét szerződés még nem került az asztalra, még Michael Caine is visszatérne Dolan szerepében.

ws 664 250908 081909

Olaf hangja még nem is kapta kézhez a forgatókönyvet, soká jöhet a Jégvarázs 3

„Még nem vonultunk be a stúdióba. Még nem hallottunk dalokat. Szerencsém volt, egyfajta előzetes irományt láthattam a filmről, és megéri kivárni. Elég rendkívüli, amit csinálnak. Elég rendkívüli. Számomra az volt a lényeg, hogy ne csináljunk folytatást, hacsak nincs rá okunk. Ha van egy elmesélésre érdemes történet, akkor hívjanak fel minket, és csináljuk meg. Jennifer Lee szerencsére komolyan vette ezt a megjegyzést, magának is megfogadta, és létrehozott valamit, ami megéri a várakozást.” A Jégvarázs harmadik része jelenleg 2027. november 24-re van kitűzve, de ahogy a Pókverzum zárása esetében, ez is inkább a befektetőknek szól, mintsem valós és konkrét dátum.

ws frozen 2 230617 071123

Scarlett Johansson visszatérhet a Jurassic World: Újjászületés folytatásában

Úgy tűnik, nem ért véget a dinoszauruszok korszaka: A hírt Daniel Richtman szivárogtatta ki, aki szerint az új Jurassic World-film már fejlesztés alatt áll, és ismét Johansson lesz a középpontban. A legújabb rész hatalmas, 861 millió dolláros bevételt ért el, ezzel még a Superman és A Fantasztikus 4-es: Első lépések című filmekkel szemben is megőrizte vezető helyét a nyár box office listáin. Bár Edwards és a producerek eredetileg önálló történetnek szánták, a stúdió sikere miatt egy folytatás szinte elkerülhetetlennek tűnik.

ws 2583 D069 00134R 250531 090431

Dwayne Johnson megerősítette: jön a Jumanji 4, a forgatás már idén indul

A rajongók régóta várt híre végre megérkezett: Dwayne Johnson hivatalosan is bejelentette, hogy készül a Jumanji 4. része, és a forgatás már novemberben elkezdődik. A Sony Pictures milliárd dolláros kalandfranchise-a így visszatér a dzsungelbe, ráadásul ismét Johnson és Kevin Hart párosa áll majd a középpontban. A játék világa elkezdett átszivárogni a való világba, ami új lehetőségeket és komolyabb téteket ígér a folytatásban. Jake Kasdan ismét a rendezői székben ül, így a humor és az akció keverékére ezúttal is számíthatunk – csak most még nagyobb következményekkel.

ws AAAABZxMXO41gC7ngLgIZgz2Vh8ZO7vGvDJYIdwqTLJKvOtAhu Sf Cxu1TlmNLikVKj9bhuJ2Q4sh VmRa2yeFvvqhmz7UX 210304 094024

Kulisszafotó érkezett a Pókember: Egy új nap hajnala forgatásáról

Új werkfotó került elő a Pókember: Egy új nap hajnala forgatásáról, amely nemcsak Tom Holland új jelmezét mutatja meg, hanem egy jól ismert karakter visszatérését is megerősíti. A képen Holland maszk nékül Pókemberként pózol Zendayával (MJ) és Jacob Batalonnal, aki ismét Peter legjobb barátját, Ned Leeds-et alakítja. Bár Batalon szereplését hivatalosan még nem erősítették meg, a fotó most minden kétséget kizáróan felfedi: Ned is ott lesz az új filmben.

Komoly probléma merült fel a Hegylakó reboot forgatásában – Henry Cavill megsérült az edzések közben

Úgy tűnik, csúszik a Hegylakó újraindítása, mivel a főszereplő Henry Cavill sérülést szenvedett a felkészülés során. A Chad Stahelski (John Wick) rendezésében készülő film eredetileg még idén forogni kezdett volna, de a legfrissebb hírek szerint a produkciót jövő év elejére halaszthatják. Az Entertainment Weekly értesülései szerint Cavill a Connor MacLeod szerepére való intenzív kiképzés közben sérült meg, de a pontos állapota egyelőre nem ismert. A stúdió egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt, de a hír minden bizonnyal aggasztó a rajongók számára, akik már hosszú ideje várják a klasszikus fantasy új verzióját.

ws the witcher 230618 092023

A Paramount felvásárolhatja a Warner Bros.-t – történelmi üzlet körvonalazódik

Friss hírek szerint a Paramount Skydance Corporation készül átvenni a Warner Bros. Discovery teljes tulajdonát. A Wall Street Journal értesülései alapján egy többségében készpénzes ajánlatot készítenek elő, amely – ha létrejön – az egész szórakoztatóipar egyik legnagyobb horderejű üzlete lenne. A Warner Bros., amely 1923 óta létezik, az elmúlt évtizedben több átalakuláson ment keresztül, legutóbb a 2022-es WarnerMedia–Discovery egyesülés során. Jelenlegi portfóliójukban olyan neveket találunk, mint a Warner Bros. filmstúdió, a DC Entertainment (amely idén hatalmas sikert aratott a Superman című filmjével), a HBO és a HBO Max (rekordot döntő 142 Emmy-jelöléssel), a Discovery Channel, a CNN és a Cartoon Network.

ws paramount global 240503 043934

Dwayne Johnson egy „tyúkembert” fog játszani a Lizard Music című filmben

Dwayne Johnson újabb különleges szerepben tűnik fel, ezúttal egy fantasy-adaptáció főszereplőjeként. A Lizard Music című, kultikus ifjúsági regény feldolgozásában ő alakítja a tyúkembert, aki egy fiatal fiú oldalán keveredik bizarr és zenei kalandokba. A projektet Benny Safdie rendezi, aki nemrég a Zúzógép kapcsán dolgozott együtt a színésszel.

ws the smashing machine 250902 011726

Megérkezett A nagy fogás előzetese – Matt Damon és Ben Affleck újra közös bűnügyi thrillerben

Elkészült Joe Carnahan legújabb filmjének, A nagy fogásnak az első előzetese, amelyben Matt Damon és Ben Affleck ismét közösen álltak kamera elé. A krimi-thriller a bizalomról, árulásról és a könnyű pénz kísértéséről szól, a hangulata pedig a rendező korábbi keményebb filmjeit idézi.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×