A Blumhouse és az Universal Pictures kiadta a Fekete telefon 2 első nagy előzetesét, amelyből kiderül: Ethan Hawke maszkos gyilkosa, a Portyázó, halála után is tovább rettegésben tartja a fiatalokat. Az eredeti film Joe Hill novelláján alapult, és hatalmas sikert aratott, hiszen 161 millió dollárt hozott világszerte mindössze 18 milliós költségvetésből. Most a folytatás új szintre emeli a rémálmot, ahol a Portyázó már nem csupán ember, hanem természetfeletti szörnyeteg, aki a túlvilágról hívogat vissza.
A Portyázó szellemként tér vissza
Az első részben Finney (Mason Thames) a Portyázó fogságába esett, ám egy fekete, régi telefon segítségével kapcsolatba tudott lépni a gyilkos korábbi áldozatainak szellemeivel. Végül sikerült megszöknie és megölnie a gyilkost – legalábbis úgy hittük. A folytatás azonban új fejezetet nyit: a Portyázó most szellemként tér vissza, és a tinédzser Finney-t, valamint nővérét, Gwent (Madeleine McGraw) kezdi kísérteni. A történet ezúttal egy téli ifjúsági táborban játszódik, ahol a gyilkosa a gyerekek rémálmaiban is megjelenik, Freddy Kruegerhez hasonlóan.
Ha esetleg az eredeti, angol nyelvű előzetest szeretnéd megnézni:
Több erőszak, több félelem
Scott Derrickson rendező – aki társszerzőként is visszatért – elárulta, hogy a második rész még félelmetesebb és erőszakosabb lesz, mint az első film: „Az első részben a szellemek mind áldozatok voltak, ez a történet viszont egy szellemről szól, aki maga a gonosz” – mondta a CCXP Mexikón.
Derrickson szerint a folytatás brutalitását az is fokozza, hogy a középpontban most már nem kisgyerekek, hanem középiskolások állnak, így a történet komorabb és véresebb irányt vehet.
Joe Hill – Stephen King fia – adta az ötletet a folytatáshoz, miután a sikeres első film után felvetette Derricksonnak, hogy érdemes lenne idősebb szereplőkkel továbbvinni a történetet. Az eredmény egy jóval horrorisztikusabb folytatás, amelyben Finney és Gwen együtt próbálják megakadályozni a Portyázó újabb vérengzését, miközben sötét víziókkal és természetfeletti fenyegetésekkel kell szembenézniük.
A Fekete telefon 2 2025. október 17-én érkezik a mozikba.
Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
