Az Alien: Föld 5 idegen faja

Az Alien: Föld végre felfedte, milyen lények szabadultak el a Maginot fedélzetéről, és miért retteg tőlük mindenki.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 5 perc
Forrás: Hulu

Az Alien: Föld már az első részben egyértelművé tette, hogy a Maginot mélyűri kutatóhajó nem üres kézzel érkezett vissza a Földre. Az űrhajó öt különböző idegen életformát szállított, amelyek a baleset után elszabadultak, és azóta is káoszt és vérontást okoznak. Az öt közül a legismertebb a klasszikus xenomorf, de a sorozat mostanra fokozatosan bemutatta a másik négy, teljesen új fajt is. A Screen Rant internetes oldal szedte össze a sorozat öt félelmetes idegen létformáját, és most ezeket fogjuk sorra venni.

A Maginot küldetése 65 évvel a történet fő cselekménye előtt indult, így ezek a lények a galaxis legtávolabbi szegleteiből származnak. Az epizódok előrehaladtával egyre több részlet derült ki róluk, így most először átfogó képet kaphatunk mind az öt fajról.

Xenomorf

Alien: Föld
Forrás: Hulu

A legismertebb és legrettegettebb faj, amely 1979 óta az Alien-univerzum szimbóluma. A xenomorfok életciklusa jól ismert: a tojásból kikel az arctámadó (fucehugger), amely gazdatestet keres, majd a beültetett és kifejlett embrió szó szerint felrobbantja a gazdatest mellkasát (chestburster), s ezzel a halálos létforma életciklusa végére ért. A későbbi részekben láthattunk variációkat is, például a királynőt, amely új tojásokat rak, vagy a franchise harmadik rész rendezői változata bemutatta azt, milyen, amikor állati gazdatestből tör ki a halálos lény.

Az FX élőszereplős sorozata eddig nem ismert és új részleteket is megosztott a lényekről. Kiderült, hogy a xenomorfok a félelem szagát érzékelik, így vadásznak zsákmányukra, és képesek telapatikus „nyelven” kommunikálni egymással (amire már James Cameron filmjében is kaptunk utalást, de mindeddig nem mondták ki ennyire nyíltan), amit Wendy – egyedül a hibridekből – képes megérteni. Sok dolgot megtudtunk már róluk az elmúlt évtizedekben, de még így is akadnak kérdések.

19-es faj – A vérszívó parazita

new alien earth species blood tick 2

Az első új faj, amellyel a nézők találkoztak, egy kullancsszerű organizmus, amely élőlények véréből táplálkozik. Az éhező példányok képesek döglött tetemekből is kinyerni a szükséges tápanyagot. Az ötödik részben sokkal többet megtudhattunk róluk: ezek a lények intelligensek, képesek elterelni a figyelmet, hogy megszökjenek, és a testükből apró, ebihalszerű lárvákat bocsátanak ki, amelyek vízben képesek életben maradni.

A kifejlett lárvák a gazdatest ereiből vérrel táplálkoznak, illetve halálos méreggázt bocsátanak ki, ha veszély fenyegeti őket. Ez a gáz vérzést és fulladást okoz. Bár részletesen még nem láttuk őket akció közben, az már biztos, hogy a Species 19 az egyik legveszélyesebb példány a fedélzetről.

T. Ocellus / 64-es faj – A „Szem”

Alien: Föld
Forrás: Hulu

Talán a legérdekesebb újdonság a T. Ocellus, más néven Species 64, amely egy hatalmas, több pupillás szemre hasonlít, polipszerű csápokkal. Különlegessége, hogy kiszúrja gazdateste szemét, beférkőzik a szemgödörbe, és átveszi az idegrendszere felett az irányítást, zombivá téve az áldozatot.

Ez a faj elképesztően intelligens. Már a Maginot fedélzetén is képes volt önállóan manipulálni környezetét, sőt mi több, még egy teljesen kifejlett xenomorf ellen is harcba szállt. Egyes jelenetek arra utalnak, hogy ez a lény akár szövetségese is lehet az embereknek, bár valódi szándékait egyelőre rejtély övezi.

D. Plumbicare – A húsevő növény

plum

A negyedik fajról eddig kevés információ derült ki. A D. Plumbicare egy növényszerű organizmus, amely hatalmas bimbóra emlékeztet, és hosszú szárat használ a környezet manipulálására. A Maginot feljegyzései szerint húsevő, és úgy ejti el zsákmányát, mint egy óriási vénuszlégycsapó: közel csalogatja, majd megfojtja vagy feloldja a testét, mielőtt elfogyasztja.

A kutatók szerint lehet, hogy nem is növény, hanem állati eredetű organizmus, amely növényszerű formát öltött, de a sorozat eddig nem mutatott be részletesebb információt róla.

Névtelen bogárszerű lény

beetle

Az ötödik, eddig legkevésbé ismert faj egy bogárszerű, szárnyas organizmus, amelyet csak röviden láthattunk Boy Kavalier laborjában. A szárnyai visszahúzódnak a testébe, ebből arra lehet következni, hogy az idegen repülni képes, bár ezt még nem láttuk, ahogy az idegen létformáról is a lehető legkevesebb információt osztották meg eddig. Viselkedésükről és képességeikről szinte semmit sem tudunk. Mivel a sorozat szándékosan rejtegeti ezeket a kíváncsi szemek elől, csak feltételezhetjük, hogy agresszív és potenciálisan halálos ragadozókról van szó, amelyek későbbi epizódokban kaphatnak nagyobb szerepet.

Az Alien: Föld az új fajokkal nemcsak friss vért pumpál a franchise-ba, hanem új mitológiát is épít köréjük. Az ismeretlen és a félelem kéz a kézben jár ebben a sorozatban, és az eddigi információk alapján biztosak lehetünk benne, hogy ezek a lények még sokkoló fordulatokat tartogatnak a következő részekben.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×