Chris Columbus páratlan meseszerűséggel keltette életre a roxforti kalandokat két évfolyamon keresztül, ám több mint 20 éve nem járt a boszorkány-és varázslóképző falai között. Természetesen az HBO készülő adaptációja kapcsán felmerült, hogy nem csupán a régi gyerekszínészeket látnák viszont, hanem őt is a rajongók. Columbus azonban egyértelműen végzett az univerzummal, nemrég viszont arról beszélt, végre egy teljesebb adaptációt láthatnak a rajongók. Ámde egyre több kép szivárog a forgatásról, s mint sokan előtte, ő is feltette a kérdést, mégis mi értelme az egésznek, ha látványra látszólag minimális a különbség?
Van egyáltalán értelme?
„Szóval, persze látom ezeket a fényképeket… és [Nick Frost] pontosan ugyanazt a jelmezt viseli, amit Hagridnak terveztünk. Egy részem azt gondolja: Mi értelme van ennek?” – mondta Columbus a Varietynek. „Azt hittem, hogy a jelmezek és minden más lesz, de inkább ugyanaz. Egyelőre minden ugyanolyannak néz ki.”
„Persze ez nagyon hízelgő számomra, hiszen ez a mi Hagrid-jelmezünk” – tette hozzá. „Egyrészt nagyon izgalmas, azt alig várom, hogy lássam, mit fognak belőle kihozni. Másrészt viszont egyfajta déjà vu érzés is, mintha megint átélném az egészet.”
A The Standardnak adott másik interjúban Columbus elmondta, hogy nemrég találkozott is Nick Frosttal, és őszintén beszélt vele a szerepcseréről: „Elmondtam neki: »Ez nagyon szürreális számomra – meg kell értened, Robbie Coltrane és én nagyon közel álltunk egymáshoz.« Szóval ez egyszerűen furcsa, bizarr.”
A Roxfort megújul
Az HBO tervei szerint az új széria minden egyes évada egy-egy könyvet vesz majd alapul, így pedig egy sokkal részletesebb és hűségesebb történetmesélésre nyílik lehetőség. Ennek ellenére viszont a jelmezeken és a díszleteken valószínűleg nem sokat változtatnak majd, mivel azok külsőre is egy márkakép részeit képezik, melyekkel a parkoktól kezdve a boltok polcaiig mindenhol találkozhatunk. A rajongók mindezt már kritizálták is a Harryről megjelent első kép kapcsán, ahol megint pontosan ugyanolyan angol iskolai uniformist hord a köpenye alatt, mint a filmekben, ellentétben a könyvekkel, ahol varázslótalárt.
A projekt élén Francesca Gardiner (Utódlás, Az Úr sötét anyagai) áll showrunnerként és Mark Mylod executive producerként. A forgatás a Warner Bros. Leavesden stúdiójában zajlik majd, ahol a Harry Potter-filmek is készültek. „Nyolc óránk van az első könyv elmesélésére, így igazán mélyre áshatunk a történet részleteiben és abban, hogyan fejlődik a varázslat nyelve” – ezzel erősítették meg, hogy nagyjából egy órás epizódokra számíthatunk. Az egyik új cél, hogy a szereplőket a „kanonikus” életkoruknak megfelelően válasszák ki. Ez azt jelenti, hogy Piton professzor 31 éves lesz, és a Dursley család is fiatalabb lesz, mint a filmekben. James és Lily Potter pedig a húszas éveik elején járnak majd.
Az új Harry Potter tíz évig uralhatja a streaminget, s 2027-ben kaphatjuk meg roxforti leveleinket.

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
