Minél nagyobbra nő egy sci-fi franchise, annál nehezebb összetartani a kánont. A Star Warstól a Star Trekig mindenhol előfordul, hogy évtizedek, spin-offok és előzményfilmek után előkerülnek az ellentmondások. Az Alien világa mostanra eljutott ide. Hét film, két Predator-spin-off, rengeteg videójáték és képregény után az egyszerű űrhorror történetből hatalmas, lore-ral teli univerzum lett. Az Alien: Föld című FX-sorozat rengeteget bővít ezen, de közben akaratlanul is felborít néhány korábbi részletet.
Idővonalbeli zűrzavar
Az Alien: Föld története 2120-ban játszódik – ahogy a hivatalos szinopszisban olvasható -, míg Ridley Scott eredeti filmje (az Alien) két évvel később, 2122-ben. Ez elsőre logikus közelségnek tűnik, ám a sorozatban emlegetett 65 éves küldetés sehogy sem passzol a filmekhez. Ha a Maginot valóban ennyi időt töltött távol a Földtől, akkor 2057-ben kellett elindulnia, miközben a Prometheus (2089) idején a Weyland még nem is egyesült a Yutanival. Ehhez képest a sorozatban Morrow tiszt már Weyland-Yutani kóddal jelentkezik be, és a céges múltja is a Yutanihoz kötődik. Ráadásul a Maginot belső tere szinte teljesen megegyezik a Nostromo ikonikus kinézetével, pedig a két hajó között évtizedeknek kellett volna lennie a technológiai fejlődésben.
Noah Hawley álláspontja
A sorozat showrunnere, Noah Hawley nem tagadja, hogy lazán kezelte a franchise kánonját. SXSW-n úgy nyilatkozott tavasszal még: „Nem arról van szó, hogy ne készítettem volna idővonalat, de nem akartam mindent beépíteni, ami valaha le lett írva.” Külön kiemelte, hogy a Prometheus eseményeit nem vette szigorúan figyelembe, ugyanakkor itt emelnénk ki, hogy a Disney nem törölte Scott egyik előzményfilmjét se, tehát az a megállapítás, hogy a Prometheus és Alien: Covenant eseményeit eltörölte az FX élőszereplős sorozata, téves feltevés.
Az alkotó hozzáállása adhat egyfajta szabadságot. Elképzelhető például, hogy a Maginot eredetileg Yutani-küldetésként indult, majd a két vállalat egyesülése után frissítették a rendszereket és a jogosultságokat. Csakhogy ezek az „magyarázatok” már inkább rajongói találgatások, mintsem hivatalos logika.
De tényleg számít?
A franchise történetei mindig is a szörnyekről, az atmoszféráról és a nagyvállalatok árnyékos játszmáiról szóltak – nem pedig arról, hogy minden dátum és cégnév pontosan illeszkedjen. Sok rajongó így is élvezi a sorozatot, és az apróbb időrendi bukfencek nem rontanak a feszültségen vagy az új ötleteken.
Az viszont furcsa, hogy épp egy olyan sorozatban, ami kifejezetten a vállalati bürokráciát és a megakonszernek hatalmi harcait állítja középpontba, ennyire bizonytalan marad a történet alapja. De talán pont ez mutatja, hogy az Alien-univerzum inkább élő, folyamatosan változó mítosz, mint kőbe vésett szabálykönyv.

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
