Noah Hawley, a Fargo alkotója és az Alien: Föld showrunnere nem elégedett meg azzal, hogy csak a jól ismert savas vérű xenomorfokkal riogassa a nézőket. A sorozatban teljesen új szörnyek is feltűnnek, hogy a rajongók újra átélhessék azt a meglepetést és rettegést, amit Ridley Scott klasszikusában éreztek először.
Új lények, új félelmek
Az augusztus 13-án debütált első két részben máris feltűnik több új teremtmény: egy csápos szemgolyó-szerű szörny, egy földönkívüli légyraj, valamint új mesterséges életformák. A sorozatban nemcsak szintetikusok vannak, hanem kiborgok (emberek gépi kiegészítésekkel) és hibridek is – olyan mesterséges lények, amelyek emberi tudatot hordoznak, ráadásul gyerekekét.
Hawley szerint egy tévésorozat simán elbírta volna csak a „klasszikus” Alien-féle lényt, de ez nem adott volna ugyanolyan élményt, mint az első film. „Nem tudom újra elérni, hogy ugyanúgy érezd magad, mint amikor először láttad a lény életciklusát, mert már ismered” – magyarázta. – „Az egyetlen módja, hogy ezt a felfedezés-érzést újra előhozzam, ha új szörnyeket adok a történethez. Nem tudod, hogyan szaporodnak, mit esznek, és ez a bizonytalanság minden alkalommal félelmet kelt, amikor megjelennek.”
Ridley Scott egyszerre örült és megijedt
Nem ez az első alkalom, hogy az Alien univerzumába új szörnyek érkeznek – elég felidézni a Prometheus fináléját vagy akár az Alien: Covenant új szörnyeit – bár külsőleg xenomorfnak tűnt, az még nem a kifejlett, végleges idegen volt. David W. Zucker, a sorozat egyik executive producere és a Scott Free Productions kreatív igazgatója elmondta, hogy Ridley Scottot egyszerre nyugtatta meg és riasztotta fel az ötlet. „Örült, hogy Noah kibővíti a világot a jól ismert lényen túl, de hatalmas kihívás volt hitelesen megalkotni és kivitelezni ezeket a szörnyeket a megfelelő minőségi szinten. Noah viszont nagyszerűen megoldotta.”
Miért kellett túllépni a megszokott rémeken?
A klasszikus Alien-filmekben a nézők már pontosan tudják, mi történik, ha egy tojás kinyílik, vagy egy arctámadó előugrik. Hawley célja az volt, hogy ezt a kiszámíthatóságot felborítsa. Új lényei teljesen ismeretlen szabályok szerint működnek, így minden megjelenésük váratlan és nyugtalanító. Ahogy ő fogalmazott: „Tudod, hogy történni fog valami, de nem tudod, mi lesz az – és amikor megtörténik, rosszabb, mint amit elképzeltél.”

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
