Csupasz pisztoly – Kritika

Liam Neeson és Akiva Schaffer újra életre keltik az igazi vígjátéki őrületet.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 4 perc
Forrás: Paramount Pictures

A 2025-ös Csupasz Pisztoly remake-je egyértelműen az év egyik legnagyobb meglepetése lett, s egyben a legnagyobb nevetéscunamija – sőt, valószínűleg jó ideje nem született ennyire szórakoztató, harsány vígjáték. Már a film plakátjaiból és előzeteseiből is sütött, hogy az elmúlt évek visszafogott hangvételű produkciói után itt nem finomkodnak a készítők: ez a mozi tényleg azért készült, hogy a néző sírva röhögjön, és ez az élmény tökéletesen meg is érkezik a vászonra. Minden jelenet a poénokról szól, nem próbálják modernizálni vagy újra feltalálni a műfajt, de nem is a múltat siratják vissza, csak egyszerűen felszabadultan, minden pillanatban bolondoznak.

A filmet övező beszédtémák között gyakran felmerül, hogy a Csupasz Pisztoly „visszahozza” a nagy stúdióvígjátékok korát. Igazából nem erről van szó. Az elmúlt években is születtek remek komédiák – gondoljunk csak Jennifer Lawrence főszereplésével forgatott Barátnőt felveszünk vagy Sydney Sweeney és Glenn Powell közös vígjátékra, az Imádlak utálni címűre filmekre –, de talán esetükben senki sem számított átütő nagy sikerre, sőt mi több, az utóbbi esetében gyakorlatilag mindenki meglepődött, hogy Sweeneynke és Powellnek mennyire jól áll a komédia. Ezek mellett is születtek még remek vígjátékok, de többségük nem talált közösségre a mozitermekben, vagy elcsúsztak a streaming világában. Ez a film viszont újra megmutatja, hogy a moziban közösen nevetni még mindig óriási élmény, és hogy a vígjáték igenis tud aktuális lenni mindenféle forradalmi újítás nélkül is.

Csupasz pisztoly
Forrás: Paramount Pictures

A legtöbb nosztalgiára építő folytatás hosszasan küzd, hogy visszahozza a régi karaktereket, újakat is bevezessen, és közben mindenkit boldoggá tegyen. Ezzel szemben itt a készítők inkább rájátszanak a sorozat eredeti, szemtelen hangulatára: nincs hosszas magyarázkodás, hogy ki kinek a kicsodája – elég annyi, hogy Liam Neeson karaktere, Frank Drebin Jr., az eredeti Csupasz Pisztoly-filmek főhősének a fia. Rögtön a sűrűjében találjuk magunkat, ahol egy elborult, csupa szójáték bűnügybe keveredünk – a MacGuffin itt szó szerint egy P.L.O.T. nevű szerkezet, amit egy őrült techmilliárdos akar a világuralomra használni.

Csupasz pisztoly
Forrás: Paramount Pictures

Liam Neeson igazi ajándék a filmnek, mintha a színész pályájának egy teljesen új oldalát fedeznénk fel. Bár láttuk már vígjátékban és paródiában, de Drebin Jr.-ként lubickol, mintha most érezné először igazán jól magát a vásznon – és ez adja az egész mozi szívét-lelkét, ettől működik annyira jól. Akárcsak annak idején az Elrabolva, most a Csupasz Pisztoly indíthat el egy teljesen új korszakot a karrierjében, csak most már nem ököllel, hanem poénokkal osztja az igazságot. A stáb többi tagja is remekül veszi fel a tempót: Pamela Anderson különösen szerethető és vicces, Danny Huston és Paul Walter Hauser hibátlanul hozzák a „komoly arcokat”, míg Kevin Durand is titkos favorit lesz, mint a kicsit túl hiú verőember.

Csupasz pisztoly
Forrás: Paramount Pictures

Akiva Schaffer, aki már a The Lonely Islanddel is megmutatta, mennyire ért a humorfelhozatalhoz, most is ügyesen adagolja a poénokat. Egymás után jönnek a vicces jelenetek, a poénokat nem húzzák el, csak annyi ideig ülnek egy jeleneten, amíg valóban üt. A film sehol sem válik unalmassá vagy fárasztóvá. Talán csak azt lehet felróni hibaként, hogy kicsit rövidnek érződik – bőven elviselnénk még tíz percnyi bolondozást, de épp emiatt várjuk a folytatást is.

A film nem finomkodik, ha szatíráról van szó, és nem fél kiparodizálni a mai világot sem: legyen szó hataloméhes milliárdosokról vagy akár Liam Neeson saját, valós botrányairól – mindenből poént csinálnak, de mégis úgy, hogy bárki tudjon rajta nevetni. Az egésznek van egy felszabadító hangulata, mintha újra megtalálnánk azt a fajta közös mozis élményt, ami régen természetes volt. Ha így folytatják, a Csupasz Pisztoly új korszakot nyithat a stúdióvígjátékok világában.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×