A San Diego-i Comic-Conon mutatták be a Peacemaker – Békeharcos 2. évadának vadonatúj előzetesét, amelyben John Cena karaktere ezúttal tényleg saját magával – és egy alternatív világgal – kerül szembe. Az HBO Maxra augusztusban érkező folytatás minden eddiginél szürreálisabb zűrzavart ígér, ahol Békeharcosnak nemcsak a régi ellenségeivel, hanem saját „másával” és a múltjával is le kell számolnia.
Zsebuniverzumok, önmagukkal szembenézés és DC-csavarok
Az új trailerben láthatjuk, ahogy Békeharcos Maxwell Lord, Guy Gardner és Sólyomlány előtt felel a tetteiért, miközben Superman filmjében való cameo-ja miatt mindenki tudja, hogy ő a DC Studios antihőse, aki összeköti a régi és új DC-univerzumot. Az évad egyik fő szála, hogy Chris Smith (Békeharcos) kipróbálja, milyen a „másik oldalon” élni – vagyis egy teljesen másik dimenzióban, ahol ő a legmenőbb hős. Ez persze kicsit sem megy simán, főleg, amikor az alternatív Békeharcos rájön, hogy valaki elbitorolja az életét.
A nagy összecsapások évada
Az új évadban végre eljön az ideje Rick Flag Sr. (Frank Grillo) és a címszereplő antihős összecsapásának is, hiszen Chris a The Suicide Squad – Az Öngyilkos osztag című filmben végzett Flag fiával. De a valódi konfliktus mégiscsak az lesz, amikor a két antihős egymásnak feszül. És ha mindez nem lenne elég, még Lex Luthor zsebuniverzum kapuja is szóba kerül, bár Gunn szerint az övé sokkal „ócskább”, mint a Peacemakeré.
Egyszerű történet, őrült világ
James Gunn szerint a második évad nem bonyolult multiverzum-háború lesz, hanem egy szimpla, mégis érzelmekben gazdag sztori arról, mi történik, ha valaki egy másik világban próbálja újraértelmezni önmagát. Gunn úgy fogalmazott, hogy inkább egy alternatív életekről szóló, személyes történet, mintsem Deadpool & Rozsomák- vagy Pókember-féle multiverzum-csavar.
A Peacemaker – Békeharcos 2. évada augusztus 21-én debütál az HBO Maxon – garantált, hogy ilyen DC-káoszt még nem láttunk!
Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
