Hivatalossá vált Denis Villeneuve harmadik Dűne-filmjének címe. A folytatás egyszerűen a Dune: Part Three (azaz magyarul Dűne: Harmadik rész – szerk.) címet kapta. Bár eddig mindenki A Dűne messiása néven emlegette, utalva Frank Herbert 1969-es regényére, végül a stúdiók az egyszerűbb elnevezés mellett döntöttek – legalábbis a nemzetközi Rentrak adatbázisában is már ezen a néven fut a projekt.
Villeneuve a trilógia harmadik felvonásában ismét visszatér Arrakis bolygójára, hogy Paul Atreides történetét folytassa, immár császárként. A rendező elárulta, hogy a Dűne első két részét egy szoros, szinte összetartozó párosként (diptych) kezelte, a harmadik filmet pedig már egy különálló, új hangulatú folytatásként képzeli el. „Nem trilógiaként tekintek rá. Ha visszatérek, valami mást szeretnék létrehozni, egy saját identitású történetet” – mondta Villeneuve.
IMAX-re tervezve, sztárszereplőkkel
Bizonyos jeleneteket IMAX-kamerákkal rögzítenek majd, hogy még nagyobb legyen az élmény, viszont a korábbi hírrel ellentétben nem teljes egészében ebben a formátumban fényképezik. Az IMAX vezérigazgatója, Richard Gelfond szerint Villeneuve ezúttal is használ IMAX-kamerákat. A döntés érthető, mivel az IMAX-vetítések egyre népszerűbbek az elmúlt években. Az F1 – A film nyitóhétvégéjének bevételének 23 százaléka, míg a Mission: Impossible – A végső leszámolás első két hetének 20 százaléka ezekből az előadásokból származott.
A Dűne: Harmadik rész forgatása hamarosan kezdődik Budapesten, a főszereplők – Timothée Chalamet, Zendaya – visszatérnek, ráadásul Jason Momoa is megerősítette, hogy csatlakozik a harmadik részhez. (Ő az első Dűnében szerepelt, a másodikban nem.) A premier várhatóan 2026 decemberében lesz.
Villeneuve saját bevallása szerint a harmadik Dűne-film egy teljesen új irányt vesz, így aki egy szokásos trilógiazárásra számít, inkább készüljön egy egészen különleges, önálló sci-fi élményre.

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
