Jurassic World: Újjászületés – Kritika

Nem lehet tagadni, hogy a Universal Pictures sosem fogja elengedni a Jurassic Park-szériát, amíg egy csepp pénz is van benne. Az utóbbi három Jurassic World-filmet a rajongók és a kritikusok egyaránt utálták, mégis mindegyik bőven milliárd felett hozott a kasszáknál – és ez főleg a dinók örök népszerűségének és a sorozat ikonikus státuszának köszönhető. Az új rész, a Jurassic World: Újjászületés pont emiatt próbál kicsit másfelé indulni, és szerencsére jóval több benne az újdonság, mint amire számítani lehetett.

A hetedik Jurassic-mozi ötlete már a Jurassic World: Világuralom után megszületett, jóval azelőtt, hogy rendezőt találtak volna. Az eredeti filmek atyja, Steven Spielberg most visszaadta az irányítást régi szerzőtársának, David Koeppnek, aki az 1993-as Jurassic Park és az 1997-es Az elveszett világ forgatókönyvét is jegyzi. A stúdió mindenáron vissza akarta vinni a szériát a gyökereihez: a túlélés és a valódi veszély érzése visszatér, míg a nosztalgiára építő, zavaros karakterparádé (lásd: Világuralom) végre eltűnik. Mindez gyors tempóban készült, így a kreatív döntések nagy része már le volt fektetve, amikor Gareth Edwards (Godzilla, Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet) átvette a rendezői széket – de ő pontosan az a típus, aki jól bírja a stúdiónyomást és közben látványosan dolgozik.

A történet öt évvel játszódik a Világuralom után. A dinoszauruszok újra a kihalás szélén állnak, mivel csak az Egyenlítő környéki, trópusi szigetek nyújtanak nekik megfelelő élőhelyet, amiket viszont az emberiség számára már tilos megközelíteni. Martin Krebs (Rupert Friend), egy gyógyszeripari óriás képviselője megbízza a keménykötésű Zora Bennettet (Scarlett Johansson), hogy szerezze meg három óriásdínó DNS-ét egy tiltott Atlanti-óceáni szigetről, mert szerintük ebből akár a rák gyógyítása is kifejleszthető. A feladat veszélyes, de a pénz elég nagy ahhoz, hogy Zora csapatot toborozzon: régi barátja, Duncan Kincaid (Mahershala Ali) és legénysége is vele tart.

Ez önmagában még nem tűnik forradalminak egy Jurassic-filmhez, de David Koepp igyekezett két újdonságot is belecsempészni. Az első: a csapat hamar rájön, hogy a sziget valójában egy egykori InGen-labor, ahol mutáns hibrideket hoztak létre – itt született például a hatlábú, már-már szörnyfilmes D-Rex is, aki inkább néz ki egy Alien-szörnnyel keresztezett T-Rexnek, mint klasszikus dinónak. A D-Rex főleg a harmadik felvonásban bukkan fel, és inkább merchandising célokat szolgál, mint valódi történetvezetést. Az új Mutadonok (óriási, szárnyas, csőrös ragadozók) már érdekesebbek, de szintén inkább játékkatalógusba valók, mint valódi fenyegetések. De legalább frissebbek, mint a sokadszorra látott Velociraptorok.

A másik újdonság egy hajótörött civil család felbukkanása. Zoráék összefutnak velük, miután a Mosasaurus majdnem megeszi őket. A Delgado família (apuka, két lánya és a nagyobbik lány barátja) nem játszik kulcsfontosságú szerepet a túlélés szempontjából, ugyanakkor jelenlétük nem volt zavaró, sőt mi több, Xavier volt a poénfelelős. Talán nála figyelhető meg a legnagyobb karakterfejlődés, mert míg kezdetben egy idegesítő tinédzser képét festi, a film végére a beszólásaival és tetteivel be tudja lopni magát a néző szívébe. Az előzetesekben sokat látott kislány és az aranyos kis dinoszaurusz (Aquilops) barátsága működik, abszolút illik a Jurassic-univerzum ártatlanabb oldalához.

A főszereplők – Scarlett Johansson, Mahershala Ali és Jonathan Bailey – viszont mind remekelnek. Végre nem sztereotíp, papírvékony karakterek, hanem tényleg átélhető, emberi motivációik vannak. Mindenki valamit keres a szigeten: megváltást, pénzt, vagy épp a gyógyulás lehetőségét. A látványos dínós jeleneteket is azért élvezzük igazán, mert végre valódi színészek vannak a középpontban, nem csak statiszták. Kétségtelen, hogy az egyik legjobb szereplőgárdával dolgozott a stáb. Jonathan Bailey különösen emlékezetes a kissé bogaras paleontológus szerepében, míg Johansson és Ali között tényleg működik a kémia.

Gareth Edwards neve garancia a monumentális látványra, és John Mathieson operatőrrel együtt valami egészen újat alkotott. Sci-firől és kihalt élőlényekről beszélünk, mégis olyan érzésünk volt, hogy tényleg feltámasztották most őket. A látvány a rossz számítógépes effektek ellenére lenyűgöző, ahogy a dzsungel megelevenedik a filmvásznon. A korábbi részeknél is jellemző volt, hogy igazi helyszíneken forgattak, de mégis azt éreztük, hogy mű az egész, most viszont ebben a tekintetben hatalmas előrelépés. Talán hibaként azt lehet felrőni, hogy kevés a báb, amely különösen azért érződik, mert a VFX és CGI hagy némi kívánnivalót maga után.

A Jurassic World: Újjászületés legnagyobb trükkje, hogy visszahozza azt a gyermeki rácsodálkozást, amitől az eredeti klasszikus is működött – aztán egy szempillantás alatt horrorba fordítja. A karakterek ugyanúgy félnek, mint mi a nézőtéren, és mindegy, hogy zsoldos vagy civil szerepébe képzeled magad, itt mindenki ugyanolyan eséllyel válik vacsorává.

Ahogy a fenti sorokban már kiemeltük, az új Jurassic-film nem hibátlan. Sőt, néhol túlságosan is érezhetőek, hogy bizonyos esetekben a portékákból származó profitot szem előtt tartva alkottak meg egyes jeleneteket. A film legnagyobb hibája ellenben az, hogy biztonsági játékot űztek, rengeteg elemet emeltek át a korábbi részekből. A franchise legújabb része nem akar forradalmi újat elmesélni, de ez nem is baj. A film végig szórakoztató, és bár vannak benne klisék és kiszámítható fordulatok, a szórakoztatásra fókuszál, nem pedig a mély filozófiai üzenetekre. A film mentségére legyen mondva, bár másoltak, mégis működött. El tudták adni újra, és végre a regény ikonikus folyós jelenete is helyet kapott a filmben, amikor a család menekül egy T-Rex elől. Ezt aligha tudták volna összehozni mással, ehhez kellett Gareth Edwards és a stáblista élén álló színészek, hogy végre újra értelmet adtak a dínók világának. A látvány, a tempó, a karakterek közötti dinamika mind egy szinttel feljebb lépett. Most először évek óta nem csak a pénzt, hanem a valódi moziélményt is visszahozta a sorozat – a stúdiónak most már tényleg csak arra kellene figyelnie, hogy ne szalassza el ezt a lendületet.

VERDIKT

A Jurassic World: Újjászületés nem forradalmi, de igazi túlélő blockbuster, ami végre új életet lehel egy kifáradt sorozatba. Látványos jeleneteket kapunk, izgalmas, kerek történetet, és most először hosszú idő után tényleg érdekelt, hogy ki él túl a dzsungelben. Ha még mindig szereted a dínókat, ezt kár lenne kihagyni!