Mocskos egy banda ez! Egy újabb múltidéző alkotást teszteltünk, ezúttal a Contra: Rogue Corps first person zúzdát.
A Konami nemrég ünnepelte a nem kevesebb, mint fél évszázados születésnapját, és ennek örömére elkezdett retró játékcsomagokat gyártani, mint a Contra Anniversary Collection, így a folytatás megérkezése előtt felzárkózhattunk a ’90-es évek egyik legkirályabb oldalra scrollozós shootere kapcsán. Most azonban már a Contra: Rogue Corps is megérkezett és alaposan lerombolta a széria renoméját. A Konami tovább folytatja ámokfutását.
[penci_related_posts dis_pview=”no” dis_pdate=”no” title=”Ez is érdekelhet…” background=”” border=”” thumbright=”no” number=”4″ style=”grid” align=”none” withids=”” displayby=”recent_posts” orderby=”rand”]
Sosem fogjuk elfelejteni, hogy mit művelt a kiadó Hideo Kojimaval és a Metal Gear Solid V-el, vagy a zseniálisnak ígérkező Silent Hill projektel, erre most a Contra kapta meg a magáét, vagyis a Rogue Corpson keresztül a rajongók a foslét az arcukba. Mielőtt még megköveznétek, hogy hogyan lehetek ennyire negatív egy remek 20. századi lövölde, 21. századi feltámadása kapcsán, érdemes ellátogatni a Metacriticre és megnézni a Rouge Corps eddigi pontszámait. Nintendo Switch – 38, PC – 50, Xbox One és PlayStation 4 – 55 pont, ezek ám a biztató pontszámok.
A sztori könnyeket csal a szemünkbe, rossz értelemben. Ennyire lagymatag, klisés és érdektelen felütést már régen láthattunk. Még a ’90-es évek Contráinak szintjéhez sem nagyon ér fel, pedig akkor aztán tényleg másodlagos volt a történetmesélés a shooterek esetében. Hét éve az idegenek megszállták a földet és kezdetét vette az Idegenek elleni háború. Három éven keresztül dúltak a harcok, milliók estek el a csatákban, még szerencse, hogy a Vortex ágyú beváltotta a hozzá fűzött reményeket, viszont még így is létrejött egy Átkozott város, ami mocskosul veszélyes és csak a legkeményebb fejvadászok merészkednek be értékes artifactok reményében.
Mi is egy ilyen bitang elmebeteg csapatot kapunk a városba való takarításhoz. Az Alien Warsból már ismerős Kaiser a legemberibb figura négyük közül, gépfegyverrel és egy fúróvá alakuló mechanikus karral mészárol. Ms. Harakiri egy szamuráj kardos orgyilkos, egy a hasában élő vérmes démoni lénnyel. Gentleman, egy az emberek által megalkotott agybogár, azaz egy intelligens, illedelmes cuki robot bogár. Végezetül pedig apríthatunk az éhező vadállattal, azaz a Hungry Beastel, egy óriás kiborg-pandával, akibe Kurt Steiner tudós ültette be a saját agyát. Elmebeteg egy felhozatal az tény. A karakterek egyébként egyedi és kifejezetten látványos kivégzésekkel is fel vannak vértezve, két extra egyedi képesség aktiválásán felül. Ezeket érdemes taktikusan bevetni, mikor már nagyon szorít egy horda, egy-egy ilyen speckó támadás életet menthet. Kaiser például egy hatalmas rakétát lovagol meg, mielőtt becsapódna a tömeg közepébe.
Az egész Contra: Rogue Corps a játékmenetén bukik el, mert a többi eleme egy kis jóindulattal rendben lenne, de ez a fajta buta aprítás még társakkal sem képes élvezetes móka hatását generálni. Teljesen mindegy, hogy helyi kétjátékos, vagy online négy játékos zúzdát indítunk, ugyanazok az agyzsibbasztó szakaszok várnak ránk, a már unalomig ismert ellenfelek mészárlásával. A fejlesztők a későbbi pályák kapcsán pofátlanul ismétlik a korábbi helyszíneket és ellenfeleket, a bossok sem jelentenek nagy kihívást, még szerencse, hogy a feladatokat ügyesen variálják, és bedobnak egy-egy horda módot is, így nem csak az idő ellen kell küzdenünk. Valahol vicces, persze amellett, hogy szomorú is, de se a kooperatív, se a kompetitív multit nem tudtam kipróbálni, mert nem volt, aki játsszon velem. Isten a tanúm, hogy nem egyszer megpróbáltam.
Érdekes, hogy bár kapunk négy teljesen eltérő karaktert, azok fegyverei kezdetben azonosak lehetnek, még szerencse, hogy idővel kifejleszthetünk pár érdekes gyilkoló eszközt, a béna lángszóró és lézer stukker mellé. Na, azért megjegyzem, nem lennék őszinte, ha nem vallanám be, hogy Ms. Harakiri másodlagos fegyverétől, az óriás láncfűrésztől nem dobtam egy hátast. Jó pár halálosztó eszközt kifejleszthetünk, csak győzzük hozzájuk farmolni a nyersanyagokat, majd pedig a fejlesztésüket finanszírozni. Bizony, elképesztő módon szűkmarkúan jutalmaz a rendszer, órákon keresztül kell monoton módon gyakni a ronda terepeken, gyűjteni a béna és fantáziátlan dögöket, ha szeretnénk hatékonyabbá tenni fegyverzetünket, esetleg a Surgery Roomban beépítenénk pár karakterfejlesztő implantot.
A pályatervezés nagyrészt semmitmondó, az izometrikus nézet sokszor komoly bonyodalmakat okoz a nehézkesen mozgó és rendszerint rosszul működő kamerakezelés okán. Akad azért néhány megoldás, amit átemeltek a klasszikusokból, mint a Shooting Gallery Mode, ahol a karakterünk háta mögé kúszik a kamera és új nézőpontból kell céloznunk. Ezek a megoldások azért képesek negédes múltidézések kiváltására az idősebb játékosok körében. A Contrákra jellemző extrém humora a skillek, speckó támadások során érhető tetten, de a robbanások hatására a képernyőbe csapódó holtestek látványa is mosolyt csalhat az arcunkra. Az audiovizuális megoldások részletezésétől tekintsünk el, mert szót sem érdemel. Ez a színvonal már túlzottan a béka segge alatt kuruttyol, talán a szinkronok fogyaszthatóak.
Vajon, hogyan hozta össze ezt az igen gyenge terméket a CONTRA III: THE ALIEN WARS egykori direktora, Nobuya Nakazato, aki 1993-ban még a Rocket Knight Adventuresben is közreműködött. A Contra életérzéshez senki nem értethetett volna jobban, így érthetetlen, hogy mi történt, sajnos lehetséges, hogy elszállt felette az idő és megöregedett a mester? A félelmetesen rossz PC-s verzió: A konzolos kiadások mellett személyi számítógépekre is kiadták az új Contrát, viszont abban semmi köszönet nincs. Egyszerűen csapnivaló a portolás, ha véletlenül sikerül elindítani a játékot, akkor bugok, fagyások keserítik meg az életünket, sőt még billentyűzet és egér kombinációjának használatára sincs lehetőségünk, még erre sem voltak képesek, hogy leprogramozzák. Kontrollerrel tudjuk csak kipróbálni a játékot, amiben így sem lesz köszönet, annyira minimális energiát fektettek bele, hogy a nagyobb, esetleg extra széles készülékeket képtelen kezelni, sőt még rendes beállítási lehetőségeket sem biztosítanak a paraméterezéshez. Legalább a hardverigénye nem drasztikus, stabilan hozza az elvárható FPS számokat, igaz a grafikai megoldásai ennek ellenkezőjére egyáltalán nem utalnak. Ronda, béna, elmaradott, szóval ebben a formában inkább érdemes elkerülni, még a warezolásra szánt időnket sem érdemli meg.
VÉGSZÓ
Az idei év egyik legnagyobb csalódása, veszélyezteti az egész shooter műfaj jövőjét, pedig nagy szükség lenne az ilyen kisebb projektekre is, mert adrenalin dús, koncentrált szórakozást képesek nyújtani. Persze nem ilyen gyenge, repetitív, fantáziátlan megvalósításban.
Szólj hozzá!