Pókembert mindenki ismeri. Sokszor hallottuk, láttuk a sztoriját, de ezt és így még soha.
Mindig van egy szkepszisem, ha a Sony Pókember projektet készít. Pontosabban nem mindig csak a Sam Raimi-féle Pókember 3 óta. De most ugrottak egy óriásit, s átérkeztek a túlsó háztetőre, mert elég nagy feladat újat mondani a barátságos és közkedvelt Pókemberről, mindenki ismeri a sztorit, akár képregény rajongó, akár nem. S a legjobb megoldást választották, amit évek óta mondanak a fanok: jöjjön Miles Morales! De azt nem merték bevállalni, hogy a semmiből ő legyen a főszereplő, hisz a moziba járók nagy része nem ismeri a latin-afroamerikai hátterű brooklyni srácot. Így jött a képbe a multiverzum, s a végtelen számú párhuzamos valóság, végtelen számú Pókemberrel. Mindenki egy kicsit más (vagy épp nagyon más).
S ezek a karakterek egytől-egyig érdekesek, szerethetőek és kiválóan súlyoznak az alkotók a szerepeik súlyával. Miles után Peter Parker és Spider-Gwen tölti a legtöbb időt a vásznon, az ő dinamikájuk is működik a legjobban. A gonoszok vagy a ritkábban használt pók-ellenfelek közül kerülnek ki, vagy pont annyira csavart klasszikus ellenfelek, hogy izgalmasak legyenek. A Vezér az egyetlen aki a hagyományos megjelenésénél maradt, de ez egyáltalán nem negatívum, sőt, jó látni mindig egy jól kivitelezett Wilson Fisket (akárcsak a Daredevil sorozatban). A kémia a karakterek között remek és a Morales család is rendkívül szimpatikus, életszerű, hiteles a kapcsolat köztük.
A történet egyszerű, s nagyszerű, tipikus képregényes story, annak minden hibájával és bájával. Nem is kell ide több, mert végig pörög, egy percre sem áll le és a műfaj toposzait jól játssza ki. Végig önreflexív, a poénok ülnek és az akciók magával ragadóak, ötletesek. Én is ott éreztem magam a hálóvető végén.
De a film legeslegnagyobb erénye az a látvány. Annyira kreatív, változatos. Óriási tisztelettel adózik a képregények előtt, rengeteg eddigi Pókember feldolgozást megidéz. Az animáció elképesztően jó. A film vizualitásának láttán, csak vigyorogni tudtam. Ahogy az egész film láttán. Újra gyereknek éreztem magam, aki felkelt az animációs sorozatra, imádta a Sam Raimi féle filmeket és Póki képregényeket olvasott házi feladat előtt (helyett). Amikor Miles először használja a képességeit az ikonikus ruhájában, s az üveg kitörik a keze alatt miközben szól a hip-hop… Hát az ritka kellemes érzés volt, fogalmazzunk úgy.
Ha nagyon bele akarnék kötni, akkor persze kiszámítható a sztori, és közhelyes az üzenet, de egyszerűen nem akarok belekötni. Minek olyan feel-good film, igazi családi mozi ami ráadásul meghajol a klasszikus Póki hagyományok előtt. Kell ennél több?
VÉGSZÓ
Ezen a filmen látszik, hogy a rajongók készítették rajongóknak, de ne csak keményvonalas Pókfejeknek, kezdőknek és haladóknak egyaránt! Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez minden időn egyik legjobb Pókemberre, még ha ez animációs film is, és már nagyon várjuk a folytatást hozzá, illetve a spin-offokat, amelyek más ebben az univerzumban játszódó karaktereknek is bemutat. Reméljük legalább ennyire dinamikus és klassz történetekkel.
Szólj hozzá!