Megnéztük Luc Besson a Valerian és az ezer bolygó városa című filmjét, de nem vagyunk elájulva attól, amit láttunk.
Az egyik legelső érzelem, ami a nézőt Luc Besson legújabb filmjének megtekintése közben éri, az a totális káosszal vegyített lenyűgözöttség állapota. A Valerian tényleg elhozza az ezer bolygó városát, és akkora látványorgiát rittyent a közönség elé már az első harminc percben, hogy azt öröm nézni. Nem győzünk csodálkozni a rengeteg lényen, a gondosan kimunkált és végiggondolt világokon, kultúrákon, amik mind csak azért lettek felépítve fáradtságos órákon keresztül, hogy plasztikussá tegyék és benépesítsék Besson legújabb agymenését. Éppen ezért már rögtön úgy érezzük a film elején, hogy egy újabb sikert kaptunk az Ötödik Elem rendezőjétől.
A probléma ott kezdődik, amikor az első fél óra után sem változik semmi. Tovább láthatjuk a végtelen precizitással kidolgozott világot, ami sajnos üres marad. Nincsenek karakterek akikért izgulhatnánk, nincs egy olyan történetszál, amely csak egy aprócska érdeklődést is kicsikarna belőlünk. Besson átadta a helyet az effekteknek és a világnak, hogy ők váltsák fel a főszereplőket. Ami elsőre nem is tűnhet akkora meglepetésnek, hiszen a film marketingje már a kezdetektől azt sugallta, hogy itt bizony a látvány lesz a főszereplő.
Manapság azonban már ott tartunk, hogy mindez kevés. Már túl vagyunk azokon az időkön, amikor a látvány egyedül képes volt eladni egy filmet, és csak azért ültünk be a moziba, hogy el legyünk kápráztatva. De még ha a nagyobb, régebbi klasszikusokat is nézzük, mint például a Jurassic Park, vagy egy közelebbi, erősen megosztó mű, az Avatar, ott is voltak figurák, akikkel azonosulhattunk, szereplők, akikért izgulhattunk. Lehet, hogy a látvány volt a legnagyobb húzóereje ezeknek a filmeknek, mégis volt, ami kitöltse a játékidőt, és ami igazán felpezsdítette a nézők vérét.
A Valerian és az ezer bolygó városa esetében szó sincs ilyesmiről. Az első percek után nagyon hamar túlzóvá válik az információ és látványözön, és az egész film egy émelyítő katyvasszá válik: sorra követik egymást a szebbnél szebb, különleges CGI-lények, a néző pedig semmilyen szinten nem tud azonosulni a látottakkal. A film több mint két órás, így a végére már minden hitünket elveszítjük, hogy a mozi bármilyen jó irányt is venne a későbbiekben. Infantilis, túltolt, és arányaiban teljesen félreértett mozi, mely hiányol mindenféle karaktert vagy érzelmet a korai lenyűgözöttségen kívül. A végére még ez is, a legnagyobb erénye is elpárolog, s már nem is haragszunk a pixelhegyekre, pusztán csak unottak vagyunk.
VÉGSZÓ
Besson-nak saját magáról kellett volna példát vennie, és olyan elragadó, klasszikus figurákkal megtölteni a vásznat, mint anno azt az Ötödik Elemben tette. Ott sem a trükkök, vagy az akkoriban még kezdetleges CGI vitte a prímet, hanem leginkább Milla Jovovich és a felejthetetlen karaktere, valamint Bruce Willis savanyú, fáradt humora. Itt ezeknek nyoma sincs, csak a fölösleges petárdadurrogtatás maradt.
Szólj hozzá!