Pókember szó szerint hazatért a Marvelhez, de vajon sikerre viszik a Sonyval kötött egyezséget? Falmászónk behálózza magát a Marvel Moziverzumba?
Megérkezett az újabb Pókember, akár akartuk, akár nem. A legújabb epizód Hazatérés címmel fut, melynek első bejelentésekor rengetegen sóhajtottak fel azzal a kérdéssel, hogy erre most megint mi szükség volt? Az elmúlt tizenöt évben ez már a hatodik Pókember-film, és a második reboot. Vajon szükségünk van még Pókemberre? Képesek leszünk a legújabb kalandján is izgulni?
Erre a kérdésre a válasz egyértelmű igen, ugyanis Peter Parker karaktere azon hősök közé tartozik, akiket szeretünk újra és újra kalandra kísérni. Miért vagyunk hajlandóak James Bond-nak akár 25 kalandot is elfogadni, míg más hősöknél hamar kijelentjük, hogy már a harmadik rész is felesleges? Azért, mert ezek a hősök olyan közel állnak hozzánk, annyira beépültek a populáris kultúrába, hogy egyszerűen bármelyik új kiruccanásukat örömmel fogadjuk. Már-már archaikus hősöknek tekinthetőek, modern mítoszoknak, akikből sohasem elég, éppen úgy, ahogyan a régiek is mindig előszedték ugyanazokat a hősöket, újfajta értelmezésben. Persze sokan fanyalogtak az újabb reboot hallatán, de a többség pozitív maradt: a Hazatérésen tehát hatalmas volt a teher.
Az előző Pókemberek közül nem aratott mind osztatlan sikert. Sam Raimi trilógiája az utolsó részben fulladt ki, annak ellenére hogy a második részt mai napig az egyik legjobb képregényfilmként tartják számon. A 2012-es rebootra igazából senki sem vágyott, és kritikailag sem aratott osztatlan sikert, annak ellenére, hogy a tehetséges Mark Webb egészen elfogadható romantikus drámát kerekített a hálószövő sztorijából. A legnagyobb probléma azonban eddig az volt, hogy Parker jogai a Sony tulajdonában voltak, így a Marvel egyik legnépszerűbb hőse nem lehetett része az egyre bővülő filmes univerzumnak. Pár évvel ezelőtt azonban megegyezés született a két stúdió között, így jöhetett létre Parker az Amerika Kapitány: Polgárháború-beli cameoja, valamint a Hazatérés.
Az új film egyszerre lett élvezhető és kicsit kiábrándító, bár az is meglehet, hogy ez csak személyes vélemény. Élvezhető, ugyanis minden megvan benne, ami egy Pókember-filmhez kell, és még annál is több. A rendező, Jon Watts, legalább olyan érzékkel tudott póki-koktélt keverni, mint anno Raimi. Ügyesen egyensúlyozza Peter Bosszúállókkal kapcsolatos aspirációit, a tinédzser életét, valamint a szuperhősléttel való problémákat. A legüdítőbb változtatás talán a döntés, mely szerint Petert szeretnék még pár évig a gimnáziumban hagyni, hogy egy John Hughes-féle filmtrilógiát hozhassanak össze. Ez a próbálkozás briliánsan sikerült, és végre megkaptuk az első, igazi Peter Parker filmet, mellyel a korábbi direktorok csak kacsintgattak, azonban sohasem voltak annyira bátrak, hogy meglépjék.
A főhősök (mind Holland, mind Keaton) jól teljesítenek, és a korábbi aggodalmakkal ellentétben szó sincs arról, hogy ez csupán egy újabb Vasember-film lenne Tony Stark túlzott szerepeltetése miatt. Figurája, Happy-vel (Jon Favreau) együtt, beleillik a történetbe, és természetesen foglal helyet benne. Ugyanez a Bosszúállókról már nem mondható el: kicsit szomorú, hogy Peter legfőbb problémája a hőscsapatba való beilleszkedése, nem pedig az a hihetetlenül gazdag mitológia, ami a képregényekben, és az előző filmekben is ki lett aknázva megfelelően. Mint ahogyan már említettem, ez lehet, hogy csak személyes preferencia, ugyanis mindezek ellenére a csapat és az azzal való foglalkozás tökéletesen bele van szőve az adott film anyagába. Sőt, Watts sokszor bámulatosan keveri össze az univerzumban eddig történteket Peter sztorijával. Csak valamelyest kiábrándító, hogy nem kapjuk meg mindazokat a keserédes történeteket amiket Peterhez köthetünk: itt pusztán Bosszúállók-bizniszről van szó.
VERDIKT
Emellett a film meglepően élvezetes és látványos, valamint fel van turbózva a megfelelő adag mókával. Nem mintha már nem láttuk volna ezt korábban: a korábbi filmek is mindig az új sztenderdnek számítottak látvány tekintetében. Sokszor érezzük hogy mindezt már láttuk korábban, ráadásul nagyon sokszor. De mint azt már említettem, nem nagyon bánjuk: az új Pókember-film jól sikerült, és mindig élvezetes nézni a hálószövőt.
Szólj hozzá!