December 10-én és 17-én került fel két etapban az Amazon Prime Video streamingjére a Secret Level című sorozat első évadja. Az új animációs antológiaszéria ugyan annak a csapatnak köszönhető, akik a Love, Death & Robots sorozaton is ügyködtek. Ezúttal viszont kifejezetten a videójátékokat népszerűsítették tizenöt epizódban. Az eredmény eléggé hullámzó lett, kaptunk néhány lenyűgöző és zseniális részt és néhány eléggé semmilyent vagy egyenesen gyengét is. A sorozat mégis okozott nagyon kellemes perceket, amely nem csak egy gamernek, hanem egy átlagnézőnek is érdekes lehet.
A Secret Level megalkotása elsősorban Tim Miller nevéhez fűződik, aki korábban olyan filmeket rendezett, mint a 2016-os Deadpool vagy a Terminátor: Sötét végzet. Miller azonban vizuális effektben is igencsak jártas, hiszen ő az egyik alapítója a Blur Studionak. A csapat már korábban is kiemelkedőt alkotott a Netflixre készült Love, Death & Robotsszal, kiegészülve más stúdiókkal is, mint pl.: a magyar Digic Pictures. Millerék pedig úgy gondolták van még mit elmesélni ilyen nagy felbontású CGI animációs környezetben és az Amazon MGM Studiosnál emberükre is találtak. A Secret Level viszont sokkal kézzel foghatóbb témát jelölt ki magának, nevesen korunk egyik legnépszerűbb és legjobban fejlődő szórakoztatóipar médiumát, vagyis a videójátékokat.
Ez egy antológiasorozat, mindegyik rész más-más videójátékos franchise-ból mesél el egy új történetet. Milleréknek pedig sikerült meglehetősen változatos listát összeállítaniuk. Vannak itt nagyon népszerű, kevésbé ismert, rétegműfajok vagy netán rég elfeledett címek is. Név szerint olyanokkal találkozhatunk, mint az Armored Core, Concord, Crossfire, Dungeons & Dragons, Exodus, Honor of Kings, Mega Man, New World: Aeternum, The Outer Worlds 2, Pac-Man, Sifu, Spelunky, Unreal Tournament, Warhammer 40,000: Space Marine 2 és a PlayStation Studios játékai.
Láthatóan műfajilag és stílusban is egymástól nagyon különböző játékokról beszélhetünk.
Az epizód rövidek, 10 és 20 perc között mozognak. Ennek ellenére sikerült mélyebb történeteket is alkotniuk. Az alkotók ügyesen, többnyire egy jól körül határolható gameplay elemre húzták fel a cselekményt. A Dungeons & Dragons szerepjátékának karakterosztályait jól átadták, egyúttal egy Baldur’s Gate szerű kalandot is kaptunk, a Sifu sajátos életrendszerét, vagy az Unreal Tournament esport világát, vagy akár a megfáradt Keanu Reeves karaktere az Armored Core mecháinak belsőjében.
Az egyes részek története és stílusa is éppen emiatt nagyon hullámzó. Ha a legjobbakat kéne kijelölnöm, akkor szerény véleményem szerint ezek az Unreal Tournament, az Exodus és a Pac-Man részek voltak. Az Unreal Tournament remekül adta át a first-person árkádok versengését, az esport játékok fokozott és pörgős hangulatát. Mindezt egy társadalomkritikába csomagolva, amely átmegy egy cyberpunk szerű gépek lázadásába is. Az Exodus talán a leghangulatosabb és leglátványosabb sci-fi rész volt. Ugye ez még egy készülő játék, amelyen a BioWare, vagyis a Mass Effect volt fejlesztői dolgoznak. A játékban fontos lesz az űrutazás és a fénysebességből adódó időtágulás. Az űrutazók számára lassabban telik az idő, mint a többieknek és ennek hatásait tökéletesen átadta a rész, nem mellesleg pazar látványú űrcsatákat is kaptunk.
A Pac-Man rész talán a legmeglepőbb és szó szerint leginkább húsba vágó epizód lett. Gondolkoztam is, mi újat lehet mutatni még a Pac-Manből, amelyre egy kedves ámbár nehéz ügyességi labirintus játékra emlékszünk a rég múltból. Nos a készítők fogták ezt az ikonikus figurát és áttolták egy disztópikus, véres gyilokhorrorba, amelyben Pac-Man humanoid lényeket használ fel, hogy kétségbeesetten kijusson a labirintusból. Ráadásul a mindent felfal játékelemet is annyira horrorisztikusan tudták tálalni és értelmezni, hogy ilyen módon erre nem számítottam. Zseniális megoldás és nyoma sincs ilyen Adam Sandler féle ökörségeknek, mint a Pixel film.
De akadtak nagyon szórakoztató vagy akár keserédes részek is. A New World: Aeternum rész például messze a legviccesebb lett. Ez ugyebár az Amazon saját gyártású MMORPG-je, amelyben a főszereplő Aelstrom király eljut ebbe az új világba. Azonban itt egyáltalán nem az a hős, mint otthon. Csetlő botló módon próbál szembeszállni a főbosszal és legyőzni őt, de bárhogy is igyekszik kudarcot vall. A karaktert pedig Arnold Schwarzenegger kelti életre, aki valósággal lubickol a szerepben. Millerék a Terminátor: Sötét végzet után ismét Arnold komikus vénáját vették elő és a dolog működik. A rész nem mellesleg tökéletesen bemutatja, hogy mennyire nehéz tud lenni egy MMO vagy szerepjáték, amelyben újra és újra és újra nekifutunk egy boss harcnak, de akárhogy is kudarcot vallunk és más takitához kell folyamodnunk.
A The Outer Worlds rész pedig talán a leginkább elgondolkodtató epizód lett. Az Obsidian szerepjátéka alapján itt egy nagyon alulról jött fiú és lány történetét követhetjük. A lány tudós szeretne lenni és a vállalatok szolgálatában állni. A fiú pedig követve őt aláveti magát a legdurvább emberkísérleteknek is. Végül a karakterek sorsán keresztül rádöbbennünk, hogy ezek a vállalatok csak eszköznek néznek, mindent és mindenkit és csakis a profit számít nekik. Rendkívül szatirikus, de közben nagyon is aktuális témát boncolgatott a rész.
A többi rész már kissé felemásra sikeredett. Volt, ahol annyira rövid volt a játékidő, hogy nem is nagyon lehetett elmerülni a karakterekben, vagy egyszerűen nem volt több egy kedvcsináló videónál. Meglepő módon a Sony hozta a legellentmondásosabb epizódokat. Az idei nagy bukásuk, a Concord játék kapott itt egy külön epizódot, amely viszont egész jó lett. Volt története, karakterei, csak tekintve, hogy a játék mennyire csúfosan elhasalt, így kissé okafogyottá vált. Az utolsó rész, amely igazából ilyen multiverzumos rész volt a PlayStation Studios játékairól meg egyenesen rossz volt véleményem szerint. Nem csak azért, mert olyan nagy karakterekkel próbálták eladni, mint Kratos, aki aztán jó ha 2 másodpercet szerepelt és meg sem szólalt, de az egész rész olyan zavaros és gyenge volt.
A látványra viszont nem lehet panaszunk. A Blur, a Digic és a többi VFX csapat rendkívül részletgazdag animációkat, karaktereket hozott. Természetesen a Secret Level egyfajta tech demó és a videójátékos brandek mellett azért a vizuális effektek és animációk szakembereinek munkáját is hivatott népszerűsíteni. Az ipar ugyanis, legyen az film vagy videójáték ma már elérte a fotorealisztikus látványt, ma már olyan nagyfelbontású és részletes, vagy fény-árnyékban is valódinak tűnő animációkat kapunk, mintha csak egy filmet néznénk. A Secret Level ezt is bemutatja, hogy ezek a szakemberek mire képesek. Annyit viszont fellehet nekik róni, hogy a Love, Death & Robotsszal ellentétben nem kaptunk olyan változatos és eltérő animációs művészeti megközelítéseket. Többnyire egyen CGI-al találkozunk, némi eltéréssel. Ez adódhatott abból is, hogy az epizódok alapjául szolgáló videójátékok nagyon eltérőek, mind grafikában, mind játékmenetben, így a sorozatban valahogy egy szintre kellett őket hozni.
VERDIKT
Hangulatos, látványos és néhol nagyon elgondolkodtató lett a Secret Level. Szépen viszi tovább elődje, a Love, Death & Robots által megkezdett utat, csak ezúttal videójátékokról. Az alkotók ügyesen ragadták meg az egyes játékelemeket, amelyek köré aztán érdekes történeteket és karaktereket írtak. A széria egyszerre tiszteleg a videójátékok és az animációs szakemberek előtt. A játékosok tudják, hogy a videójátékok történetmesélése, narratívája már rég elérték a filmek, sorozatok szintjét, nem egyszer túl is szárnyalták az interakciók miatt. A Secret Level pedig a szélesebb közönség felé is közvetíti ezt, népszerűsítve videójátékokat. Az Amazonnak siker a széria, a legnézettebb lett a Prime Video streamingen, így már be is rendelték a második évadot. Vajon ebben milyen játék franchise-zok lesznek?
Szólj hozzá!