Nem sok reménnyel kecsegtetett megjelenés előtt a Bethesda berkeiben megjelenő legújabb Machine Games játék. Indiana Jones kapcsán nagyon sokszor megégettük magunkat azt elmúlt évtizedekben. A széria és maga a franchise is elfáradt, és ez leginkább az alkotók sokszor félreértelmezett hozzáállásának volt köszönhető. Filmek terén mind a Spielberg-féle Kristálykoponya Királysága, mind a James Mangold nevével fémjelzett Indiana Jones és a sors tárcsája ötlettelenségről és kifulladásról árulkodtak. Míg Spielberg munkájában még ott volt a szikra, Mangold teljesen félreértelmezte a karaktert, és mintha egy teljesen másik sorozathoz készített volna lezáró epizódot.
Játékok szempontjából sem voltunk kifejezetten elkényeztetve. A legutóbbi Indy kiruccanás, a Staff of Kings enyhén szólva is csalódás volt – a 2003-as Emperor’s Tomb óta nem kaptunk igazán említésre méltó Indy kalandot sem PC-n, sem konzolokon, holott a kalandor korábban patinás névvel rendelkezett a virtuális kalandokat kedvelők körében.
Mikor a Bethesda bejelentette, hogy a Wolfenstein-t is jegyző Machine Games végre egy új Indy játékon dolgozik, több szempontból is szkeptikusak voltunk. Nem csak az anyacég, a Bethesda miatt, hanem az Xbox és a Microsoft közelmúltban elkövetett, megfontoltnak korántsem nevezhető döntései végett. A lehető legjobb végkimenetel is pusztán egy közepes figyelemelterelő kis programnak tűnt még alig pár hónappal korábban – véleményünket az első előzetesek sem rendítették meg. Most viszont, amikor a játék már elérhető mind Xbox konzolokon, mind PC-n, állunkat keressük a Földön, hiszen erre aztán biztos nem számítottunk így 2024 végén. The Game Awards ide vagy oda, Indy azon nyomban felugrott a toplista élére az év játékai között.
A történet az eredeti Az elveszett frigyláda fosztogatói után veszi kezdetét, amiről a játék prológusa/tutorial része is árulkodik. Az első pillanatokban a már említett film nyitójelenetét játszhatjuk végig belső nézetből, szinte képkockáról képkocára újrateremtve pixelekből. Már ebben a pillanatban eloszlik számtalan aggodalmunk a játékkal kapcsolatban.
A sorozat iránti szeretet szinte sugárzik az odafigyelésből. Egyszerre élhetjük át kedvenc szériánk egyik legironikusabb jelenetét, miközben új szemszögből tapasztaljuk meg azt. Gazdag vegetáción szelünk át a dzsungel mélyén, melyet a Machine Games a lehető legmodernebb ray-tracing technológiával keltett életre – amiért borsos árat kellett fizetnünk a PC gépigények szempontjából, viszont ha zsebünkben van a gép, ami képes futtatni a játékot, akkor valóban káprázatos élményben lesz részünk.
A korábban aggodalmat keltő belső nézet iránti félelmünk is azon nyomban eloszlódik. Nem pusztán azért értékes ez a hozzáállás, mert disztingválja a játékot a két hasonló riválisától, a Tomb Raider és az Uncharted címektől (amik persze a kétezres évekbeli indulásukat megelőzően azért számtalan elemet loptak a korábbi Indy játékokból, hogy a kör végleg bezáruljon), hanem kölcsönöz a játéknak egy immerzív, plasztikus jelleget. A saját kezünkkel fogjuk meg a dolgokat, a kirakósokban és a rejtvényekben is mi magunk veszünk részt, a bőrünkön érezzük a nagybetűs KALANDOT.
Miután átestünk a bevezetőn, a Great Circle története valóban beindul – nem érdemes túl sokat elárulni belőle, legyen annyi elég, hogy Indy egyetemének múzeumába egy rejtélyes figura tör be, ahonnan ellop egy ősi macska múmiát. A betörő hátrahagy maga után egy nyomot, melyen elindulva Indy a Vatikánban köt ki, ahol egy veszélyes náci összeesküvést leplez le.
Mikor megérkezünk a vatikáni pályára, akkor válik igazán nyilvánvalóvá a Machine Games hozzáállása a címhez. Kapunk ugyanis egy nyitott, viszonylag kicsi, viszont sűrű és vertikálisan is összetett térképet, ami tele van szórva rejtélyekkel, gyűjtögethető holmikkal és mellékküldetésekkel. Ezek az elfoglaltságok nem kötelezőek, viszont nem pusztán arról van szó, hogy agyatlanul kell felesleges kacatokat szedegetnünk majd. Ha mégis részt veszünk bennük, akkor hozzáteszünk a fő történethez, vagy éppen olyan elemeket kapunk, amik segítik a továbbjutásunkat: egy uniformis, mellyel beolvadhatunk a környezetbe; egy kulcs, mely a térkép egy új részlegét nyitja meg, és a többi. Ezzel a mechanikával a fejlesztők elmossák a határvonalat a mellék és főküldetések között, és az egész élmény egy organikus, valódi kalanddá olvad össze, melyben a játékos kezében az irányítás és a döntés, hogy mit, mikor és hogyan fedez fel.
Minden lehetőség a rendelkezésünkre áll, hogy a fő rejtélyt úgy közelítsük meg, ahogyan az számunkra a leginkább kézenfekvő. A Machine Games nagyon okosan egy metodikus, kicsit Dishonored és már-már Bioshock szériákra hajazó, lassú és megfontolt játékmenet mellett döntött, melyben ahogyan már korábban is említettük, a teljes mértékű immerzió és beleolvadás a fő szempont. A játékbeli térkép is egy valóságos térkép, amire lenézünk, és próbáljuk azt kiolvasni a következő feladatunk teljesítéséhez. Jegyzeteket szedünk össze, nyomokat kötünk össze egymással a kis noteszünkben, miközben megtapasztaljuk a játék történetét, mely őszintén szólva magasan veri az előző kettő mozifilmet minden szempontból: de legfőképpen az “indység” mércéjét tekintve.
A Machine Games megértette a főhősét és a szériát, melyről a játék minden aspektusa árulkodik, még a harcrendszer is. A küzdelmek gyorsak, erőszakosak, sokszor viccesek, és nagyon hamar végbemennek. Indy természetesen nem egy terminátor, így többségében inkább lopakodásra hagyatkozik, de ha összetűzésre kerül a sor, akkor persze nem szégyelli elővenni ikonikus ostorát, ökleit, vagy éppen itt-ott egy-egy fegyvert. Persze az immerzió jegyében nem kell visszafognunk magunkat: bármiből, amit a térképen találunk, fegyvert kovácsolhatunk, legyen az egy mosogatókefe, borosüveg, vagy éppen lapát. Ránk van bízva mit és hogyan közelítünk meg, miközben szól a John Williams-re hajazó zene, és mi még sohasem éreztük magunkat ennyire régészkalandornak a századelőn.
VERDIKT
Tényleg nem számítottunk arra, hogy az év végén az Indiana Jones and the Great Circle-t az év egyik legjobb játékának kiáltjuk ki, amit talán csak az Astro Bot tud verni ötletesség és szórakozás szempontjából. Az Asobi és a Machine Games csapata voltak a két stúdió idén, akik megértették, mire van szüksége a játékosoknak – ez pedig a kikapcsolódás, a bizalom az intelligenciájukban és a nagybetűs szórakozás. Minden perce szórakoztató, élvezetes, és szinte semmi felesleg nincs benne. Bár többnyire nyitott pályákon kalandozunk, a fejlesztők nem restek lineárisra venni a formát, ha a történet vagy a helyzet úgy kívánja. Hallgattak arra, amire a játékosoknak van szüksége, odafigyeltek az alapanyagra, tisztelték azt, és láss csodát, sikert arattak. Az Indiana Jones and the Great Circle ugyanis nem csak az év egyik legjobb játéka, hanem az egyik legkiválóbb Indy-kaland amiben valaha részünk lehetett. Még több ilyet kérünk!
Szólj hozzá!