Alig három héttel az első rész bemutatása után Eli Roth Hullaadás című slasherfilmje zöld utat kapott a folytatásra, azonban az elmúlt egy évben sokat nem hallottunk a projektről. Most viszont friss hírt kaptunk, és már 2025 márciusában kezdődhet a munka. Eli Roth jelentése szerint a forgatókönyv elkészült, és több színész visszatér a második részben, köztük Nell Verlaque, Addison Rae és Milo Manheim.
Röviden:
- Már jövőre forog a Hullaadás folytatása.
- Az első rész sikerétől nem szálltak el, megmaradnak a kis költségvetés mellett.
- Eredetileg egy ál-trailer adta a film ötletét.
Roth szerint a második rész még feszesebb és intenzívebb lesz, ám a költségvetés hasonlóan alacsony marad. „Nem fogjuk nagyobb költségvetéssel feldobni a filmet. Ez arra kényszerít minket, hogy feszesebben és okosabban döntsünk. Az első részben sok mindent megalapoztunk, amit most nem kell újra megtenni. Ezúttal minden a katarzisról fog szólni” – nyilatkozta Roth. Hozzátette: „Olyan jeleneteket terveztem, amelyek igazi kihívást jelentenek, és azt akarom, hogy ezek a legjobb gyilkosságok legyenek, mintha ez lenne az utolsó film, amit valaha készítek.”
A Sony TriStar Pictures és Eli Roth közös produkciója, a Hullaadás mindössze 15 millió dolláros költségvetéssel készült, és világszerte 47 millió dollárt hozott. A film kritikai fogadtatása is kiemelkedő volt: Rotten Tomatoes-on 84%-os értékelést kapott, ami Roth karrierjének legjobban értékelt alkotásává tette.
A film eredetileg egy ál-trailer volt a 2007-es Grindhouse című filmben, melyet Robert Rodriguez és Eli Roth készített. Roth több mint három évtizede dolgozott azon, hogy a rövid előzetesből teljes film készüljön. A Hullaadás sikerének köszönhetően most lehetősége nyílik arra, hogy a történetet egy izgalmas folytatással gazdagítsa.
Szólj hozzá!