Wide Screen
Image default
Sorozatok

2017-ben érkezhet a Punisher első évada

Bár az eddigi információk azt sugallták, hogy a Megtorló saját sorozatára 2018-ig várnunk kell, most egy állítólag kiszivárgott képernyőfelvétel mást állít. A felvétel a Netflix hivatalos mobil applikációjáról származik a forrás szerint, így ha ez igaznak bizonyul Frank Castle történetét már jövőre élvezhetjük. Az online csatorna hivatalosan nem erősítette még meg ezt az információt, azonban nem ez lenne az első eset, hogy egy tőlük gyanús körülmények között kiszivárgott információ igaznak bizonyult. Így történt például a Jessica Jones első évadának megjelenése előtt három hónappal, amikor is az epizódok címei napvilágot láttak. Azonban ha a most kitudódott hír valóban hiteles, akkor az két dolgot jelenthet.

punisher leak

Egyrészt azt, hogy a Netflix rákapcsol a dolgokra és az évi két szuperhős sorozat célt háromra emeli. Hiszen tavaly a Daredevil első évada mellett Jessica Jones is debütált. Idén pedig a remek Daredevil folytatás mellett érkezik hamarosan Luke Cage önálló kalandja is. Jövőre már várható az Iron Fist szóló sorozat, illetve a négy hős első közös története, a Defenders című sorozat. Így ezek mellett landolna a Megtorló első évada.

A másik lehetőség pedig az lehet, hogy egyszerűen átcsúsztatják 2018-ra a Defenders első szezonját, és ezt helyettesítené a Punisher.

Bárhogy is lesz, mi nézők nagyon nem járhatunk rosszul, hiszen a Netflix eddig nem okozott csalódást ha Marvel alapanyagból dolgozott. Reméljük ez a trend folytatódik a szeptember 30.-án érkező Luke Cage első évadával is.

Még több a témában...

James Gunn elárulta, hogy A galaxis őrzői vol. 3. miért nem volt ott a Comic-Conon

Kévés Bence Mihály

Lesz kapcsolat A Hangya és a Darázs és a Végtelen háború között

Kévés Bence Mihály

Melyik Marvel filmet szeretheti legkevésbé Stan Lee?

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább