A Wonder Woman megkapta a végső előzetesét [FELIRATOS]

Egyszerűen csodálatos lett, ahogy Gal Gadot színésznő karaktere kiáll, harcol a jövő igazságáért. Nagyon epic lett!

Egyszerűen csodálatos lett, ahogy Gal Gadot színésznő karaktere kiáll, harcol a jövő igazságáért. Nagyon epic lett!

A Warner Bros. stúdió végre bemutatta a harmadik előzetesét a nyár egyik legjobban várt filmjének, amit azért is várunk annyira, hiszen ez lesz az első női képregényhősfilm, ami az Amazonok hercegnőjét mutatja be. Az utolsó trailerben nem csak nagyon menő harcjeleneteket, hanem Diana hercegnő életéből is többet megtudunk.

Tényleg nagyon csodálatos lett a végső bemutatója a filmnek, szó se róla, habár hiába pakolták tele klassz akciójelenetekkel – durván 45 másodpercben mesélik el az új képkockákat -, sokat nem árulnak el, sőt még a film főantagonistáját, Árészt sem leplezték le – korábban ezt a pletykát azzal magyarázták, hogy még nem készültek el a CGI-jal.

Továbbá a mai előzetes mellé tegnap bemutattak még egy új posztert is a címszereplőről, illetve a trailer felvezetőjét, az úgynevezett sneak peek-et is megosztjuk veletek. Esetleg ha lemaradtatok volna róla. De elég is a fecsegésből, ideje meglesni azt az új előzetest, amit a lap tetején megtalálhattok.

A film legújabb posztere:

A végső előzetes beharangozója, a sneak peek:

A Wonder Woman hazai bemutatója 2017. június 1-én lesz.

dc-es-marvel-univerzum

Total
0
Shares
Previous Article
Avatar

Avatar 2 nélkül fog eltelni a 2018-as év

Next Article

Transformers 5 – megérkezett az első klip és TV Spot Az utolsó lovaghoz

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!