Főoldal Filmek A Transformers 5 megerősítette Artúr király szerepét a történetben
Filmek

A Transformers 5 megerősítette Artúr király szerepét a történetben

A film rendezője, Michael Bay új képeket tett közzé, melyek megerősítettek egy korábbi pletykát, hogy a film a Középkorral is lesz kapcsolata.

862

Új képeket tettek közzé, melyek megerősítettek egy korábbi pletykát, hogy a film a Középkorral is kapcsolatban lesz.

Akár tetszik, akár nem, Michael Bay most rendesen spoilerezett a Transformers: The Last Knight történetéből, mert ezek az új képek rendkívül árulkodók lettek – eddig nagy titokban volt a film pilotja. Miközben számtalan képet, és videót kaptunk már a Transformerek új külsőiről, addig a film történetéről semmit sem árultak el hivatalosan, ám ez most véget ért. Úgy tűnik, hogy az új képsorok azt a pletykát erősítik meg, hogy Artúr király mégis köthető lesz a franchise ötödik részéhez.

A film főszereplője, az Utolsó Lovag valamilyen formában kapcsolatban lesz Artúr királlyal, és Merlin varázslóval. A BBC hozta a legfrissebb híreket, hogy a stáb jelenleg a skóciai Isle of Skye szigeten forgat, és ez még nem minden. Hivatalos megerősítést igaz nem kaptunk a stúdiótól, de nem is volt rá szükség, mert a képek rendkívül beszédesek lettek. A fényképeken az látható, hogy a színészek lóháton ülnek, és a jellegzetes Középkori kardokat, páncélokat viselik. Ahogy a film címe a The Last Knight – Az utolsó Lovag  is mutatja, tényleg lesz kapcsolat a két kor között, pontosabban Artúr király és a Transformerek között. Artúr király kilétét régóta pletykálták, de a filmgyár eddig elzárkózott a válaszadástól.

A Transformer-filmekben mindig volt valamilyen flashback – visszaemlékezés, így elképzelhető, hogy most is csak arról van szó, és nem kell semmiféle mágiára gondolni, hogy feltámadnak majd a Lovagok. JoBlo volt az első, aki felhívta az olvasók figyelmét, hogy a két kor – Közép- és jelenkor – kapcsolatban lesz egymással, de erre utaló képi bizonyítékot még nem láttunk. Egy rövid részlet a Transformers: The Last Knight pilotjából:

A Transformers: The Last Knight története tartalmazni fogja, hogy Optimus Fővezér keresi az otthonát, Cybertron-t, ami mára egy kihalt bolygó. Egy céllal tért vissza, hogy előkerítse a felelőst a gyilkolásért, s megtalálja a módját, hogy miként hozhatja vissza az életet, de hogy ezt megtegye szüksége lesz egy tárgyra. Természetesen hol másutt, mint a Földön kell keresnie azt a csodatárgyat. Ez a tárgy valahogy kapcsolódik Merlin varázslóhoz is. Egyelőre úgy tűnik, hogy hajdan Merlin a varázserővel bíró tárgyat a Transformerektől kapta.

Szóval igen, elképzelhető, hogy sokkal nagyobb szerepük van a Transformereknek a világtörténelemben, mint korábban sejtettük. A film forgalmazója, a Paramount Pictures már a film promótálásával van elfoglalva, miközben még el sem készültek vele, és majdnem egy év van a premierig. A marketinges munkát azzal kezdték, hogy egy nagyon ütős és nagy posztert mutattak be Optimus Fővezérről a Time Square-en, amin egy ismeretlen háromfejű fenevaddal készül vérre menő csatát vívni. Ezek után nem lepődnénk meg, ha a közeljövőben befutna az első előzetes majd.

A négy Transformers-film eddig brutálisan sokat hozott a stúdiónak, majdnem 4 milliárd dollárt termeltek csak a filmek, és semmi jel nem utal arra, hogy a számok csökkennének majd a jövőben. A Transformers: A kihalás kora című film picit alulmaradt, mind a kritikusok, mind a rajongók szemszögéből, de még ez sem tudta megtörni a lelkesedést, hogy további filmeket készítsenek az Autobok-ok és Álcák harcáról. Alig várjuk, hogy lássuk a The Last Knight-mozifilmet, melyben régi-új szereplőként Mark Wahlberg, Josh Duhamel és Tyrese Gibson, Anthony Hopkins, Laura Haddock, Santiago Cabrera és Isabela Moner láthatjuk. Utóbbi szerepe titok még, de ő fogja játszani a női főszerepet.

A filmet 2017. június 23-án fogják bemutatni a mozikban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

1 Hozzászólás

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

CinemaCon Paramount
Filmek

CinemaCon: A Paramount Pictures bemutatója

Igazi blockbusterekkel nyitotta a CinemaCon utolsó napját a Paramount Pictures.

Transformers: A fenevadak kora
BREAKINGFilmek

A régóta várt Transformers és G.I. Joe crossover végre elkészül

A G.I. Joe szuperkatonái és Transformerek összefognak a filmvásznon.