Főoldal Filmek Tim Miller megerősítette, ő rendezi a Terminator 6.-ot!
FilmekBREAKING

Tim Miller megerősítette, ő rendezi a Terminator 6.-ot!

Hivatalos, hogy Tim Miller a Deadpool után mivel tölti idejét, hiszen James Cameron producerrel közösen készítik el a Terminator 6. részét.

697
Terminátor

Hivatalos, hogy Tim Miller a Deadpool után mivel tölti idejét, hiszen James Cameron producerrel közösen készítik el a Terminator 6. részét.

James Cameron nyáron elárulta, hogy 2019-ben visszaszállnak a jogok rá, és nem szeretné sokáig húzni a franchise folytatását, egy új trilógiával hódítaná vissza rajongókat. De ezzel volt egy kis bibi. A problémát az jelentette, hogy Cameron pokolian elfoglalt lesz a következő évtizedben, hiszen 4 Avatar-filmet is le kell forgatnia, miközben bejelentett egy trilógiát a Terminatorhoz, és ez eddig kivitelezhetetlennek bizonyult. Szerencséjére Tim Miller éppen szabad volt, s segítségére sietett, hogy kihúzza a pácból, s bevállalja a hatodik robotos részt.

A Skydance produkciós cégtől azt is megtudtuk, hogy szeptember 19-én este egy különleges Terminator-eseményre kerül sor, ahol Tim Miller és James Cameron is megjelenik, hogy ismertessék a folytatást.

Arról egyelőre nem beszélnek, hogy mikor kerül mozikba az új Terminator-film, melyre már Arnold Schwarzenegger is bejelentkezett, de ha minden jól megy, akkor 2019 végén, vagy 2020-ban várhatjuk a Végítélet napjának újabb elnapolását.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

1 Hozzászólás

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...