Főoldal Filmek Talán Mel Gibsonnal és Danny Gloverrel elkészül a Halálos fegyver 5.
Filmek

Talán Mel Gibsonnal és Danny Gloverrel elkészül a Halálos fegyver 5.

A rajongók legnagyobb örömére a Fox a Halálos fegyver 5. rendezését vitatja meg a következő napokban.

651

A rajongók legnagyobb örömére a Fox a Halálos fegyver 5. rendezését vitatja meg a következő napokban.

A Deadline információi szerint a Halálos fegyver franchise a televíziós sorozata után akár a mozikban is folytatódhat, mert belső körökből származó információk szerint a stúdió a napokban vitatja meg annak lehetőségét, hogy esetleg a széria visszatérjen a mozik falai közzé is. A filmes sorozat két főszereplője, Mel Gibson és Danny Glover már jelezte, hogy készek visszatérni, de csak akkor, ha a stúdió áldását adja rá.

A 20th Century Fox nem bízná véletlenre a gyártást, hiszen Richard Donner direktorra bíznák az ötödik filmet, aki korábban mind a négy Halálos fegyvert ledirigálta, sőt, még Channing Gibson forgatókönyvírót is visszacsábítanák egy új rész erejéig. Ugyanakkor a stúdiónak számolnia kell azzal is, hogy majdhogynem húsz év telt el az utolsó Halálos fegyver rész óta, felnőtt egy másik generáció, akik talán kihagyták a ’90-es évek egyik közkedvelt akciófilm sorozatát.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...