Főoldal Filmek A Sony Pictures módosította a Bad Boys 3, Hotel Transylvania 3. és a Libabőr 2. filmek premierét
Filmek

A Sony Pictures módosította a Bad Boys 3, Hotel Transylvania 3. és a Libabőr 2. filmek premierét

A stúdió úgy döntött, hogy több előkészületeiben lévő projektjének bemutatóját is módosítja. Van amit előbb, de van amit csak később láthatunk.

596
Sony Pictures

A stúdió úgy döntött, hogy több előkészületeiben lévő projektjének bemutatóját is módosítja. Van amit előbb, de van amit csak később láthatunk.

Sajnálatos módon a Sony-nak módosítani kellett a menetrendjén, ami azt jelenti, hogy csak később láthatjuk az évek óta beígért Bad Boys franchise folytatásait – korábban a stúdió rögtön két folytatást is berendelt, de valami baj lehet – és a Libabőr 2.-t. Ezzel szemben több mint két hónappal előbb érkezik az animációs rajzfilm harmadik része, a Hotel Transylvania 3. A Transylvania eredetileg 2018. szeptember 21-én érkezett volna a moziba, ám új bemutatója 2018. július 13-án lesz.

Érthető, hogy a stúdió miért ragaszkodik annyira az animációs sorozatához, hiszen a 2012-ben útjára indított széria első része világszerte 350 millió dollárt hozott a Box Office-nak. A folytatás még erre is rávert, busás 473 millió dollárral gazdagította a Sony-t.

A Libabőr 2.-vel sajnos már más a helyzet, ugyanis ott 8 hónappal eltolták a premiert. Eredetileg 2018. január 26-án láthattuk volna a második részt, de R.L. Stine író filmje a Transylvania-sorozat bemutatójára, 2018. szeptember 21-re került át. Akárcsak a film rendezője, Rob Letterman és a forgatókönyv írója, Darren Lemke, úgy az első rész két sztárja, Deborah Forte és Neal H. Moritz is visszatér a folytatásra.

Sajnos azonban teljesen más a helyzet a Bad Boys-filmekkel. Vagy most már csak beszélünk egyesszámban? Ugyanis egyre többet lehet arról hallani, hogy a Sony nem is tervez negyedik résszel, megelégszik egy harmadik Rosszfiú résszel is. Korábban már megerősítették, hogy Will Smith és Martin Lawrence egészen biztosan visszatér a Bad Boys for Life-ban. A harmadik részt 2018. január 12-én készültek bemutatni, de közel egy éves csúsztatást kapott most a projekt, s csak 2018. november 9-én kerül bemutatásra Joe Carnahem rendező munkája. Mi még azért bízunk benne, hogy elkészül a negyedik rész is, de ezzel az átszerveződéssel, valamint a napokban bejelentett pénzügyi érvágással kötve hisszük (a cég 1 milliárd dollárral szán kevesebbet a filmekre, és snapchatelni megy Michael Lynton vezérigazgató), hogy 2019. május 24-én bemutatnák a Bad Boys 4.-t. A remény hal meg utoljára! A megüresedett helyre a White Boy Rick ugrott be Matthew McConaughey és Jennifer Jason Leigh főszereplésével.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

1 Hozzászólás

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

CinemaCon Sony Pictures
Filmek

CinemaCon: Sony Pictures nélkül kezdődött az idei rendezvény

Érdeklődés hiányában elmaradt a Sony Pictures előadása a CinemaConon.

Bad Boys: Ride or Die
BREAKINGElőzetesek

Will Smith és Martin Lawrence bemutatta a Bad Boysd 4. előzetesét

A Bad Boys 4. főszereplőiből ezúttal tényleg rosszfiúkat csinálnak.