Főoldal Filmek Christopher Nolan okkal hívott igazi tudósokat statisztáknak az Oppenheimer forgatására
Filmek

Christopher Nolan okkal hívott igazi tudósokat statisztáknak az Oppenheimer forgatására

Christopher Nolan mindent beleadott, és hűek szerettek volna maradni a történelemhez.

624
Oppenheimer
Forrás: Universal Pictures

Christopher Nolan az Entertainment Weekly kérdéseire elárulta, hogy igazi tudósokat szerepeltetett statisztaként az Oppenheimer című történelmi drámában, amely J. Robert Oppenheimer elméleti fizikusról, a Manhattan Projectről és az atombomba megalkotásáról szól.

A szereplőgárda tele van olyan sztárokkal, mint Cillian Murphy, Emily Blunt, Robert Downey Jr., Matt Damon és Florence Pugh, de Nolan ügyelt arra, hogy bizonyos jelenetekben igazi tudósokat is lássunk, ezzel pedig az volt a rendező célja, hogy megőrizzék a film hitelességét.

Az igazi Los Alamosban voltunk, és sok igazi tudós volt a statiszták között. Szükségünk volt tömegre, ahogy reagálnak [az eseményekre], és improvizáljanak, és amolyan rögtönzött, nagyon művelt beszédet hallottunk. Nagyon szórakoztató volt hallgatni.

Christopher Nolan

Nolan így folytatta: “Voltál már olyan forgatáson, ahol egy csomó statiszta van körülötted, és többé-kevésbé az ebédre gondolnak. Ezek a srácok a nukleáris fegyverek geopolitikai következményein gondolkodtak, és sokat tudtak róla. Ez valójában minden nap emlékeztetett arra, hogy hűnek kell lennünk az itteni történelemhez, és tényleg tudnunk kell, hogy mire készülünk.”

A címszereplőt alakító Murphy az Entertainment Weeklynek hozzátette még, hogy “minden nap jöttek ezek a fenomenális színészek, akik a hőseim. Minden nap meg kellett emelned a színészi képességedet, hogy együtt dolgozhass ezekkel a legendákkal. Mindenki hihetetlenül jól felkészült volt. Minden egyes színész, függetlenül attól, hogy mekkora volt a szerepük vagy a karakterük jelentősége a történelemben, mindannyiuknak megvolt ez a hatalmas tudásmélység, amiből meríteni tudtak”

Míg Nolan valódi tudósokat hozott a forgatásra, Murphy nem foglalkozott túl sokat az atombomba mögött álló tudománnyal, miközben Oppenheimer szerepére készült. Ehelyett mindent elolvasott, amit csak tudott magáról az emberről.

A Christopher Nolan által írt és rendezett Oppenheimer egy IMAX-re forgatott nagyszabású thriller. Berepíti a nézőt abba az izgalmas paradoxonba, amit az a rejtélyes férfi élt át, aki megkockáztatta, hogy elpusztítja a világot, azért, hogy megmentse azt. A főszereplők Cillian Murphy mint J. Robert Oppenheimer, és Emily Blunt mint a felesége, a biológus és botanikus Katherine “Kitty” Oppenheimer. Az Oscar-díjas Matt Damon alakítja Leslie Groves Jr. tábornokot, a Manhattan-terv igazgatóját, és Robert Downey, Jr. alakítja Lewis Strausst, az Amerikai Atomenergia Bizottság alapító biztosát. Az Oscar-jelölt Florence Pugh játssza Jean Tatlock pszichiátert, Benny Safdie Teller Ede elméleti fizikust, Michael Angarano Robert Serbert, valamint Josh Hartnett alakítja az úttörő amerikai atomtudóst, Ernest Lawrence-et. A szereplők közt találjuk még az Oscar-díjas Rami Malekot, és a rendező ismét együtt dolgozik a nyolcszoros Oscar-jelölt színésszel, íróval és rendezővel, Kenneth Branagh-gel.

A film Kai Bird és a néhai Martin J. Sherwin Pulitzer-díjas könyve, az Amerikai Prométheus: J. Robert Oppenheimer diadala és tragédiája alapján készült. A producerek Emma Thomas, Charles Roven és Christopher Nolan. Nolan filmjei, köztük a Tenet, a Dunkirk, a Csillagok között, az Eredet és a Sötét Lovag-trilógia több mint ötmilliárd dollár bevételt hoztak világszerte, 11 Oscar-díjat és 36 jelölést gyűjtöttek be, köztük két, a legjobb filmnek járó jelölést.

Az Oppenheimer 2023. július 20-án kerül bemutatásra a magyar mozikban.

Oppenheimer
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események